8. rész

Jiyong szemszöge

            Hirtelen egy labda repült felénk és meglökte Emily deszkáját. Hátraesett, de még időben kapcsoltam. Így egyenesen a karjaimba esett. Rémülten kapta fel a fejét és nézett a szemembe. Ajkainkat milliméterek választották el, éreztem édes leheletét az arcomon.

- K-köszi. –habogott.

Nem válaszoltam csak egy puszit nyomtam az arcára lassan. Sokáig ott tartottam ajkaimat. Hirtelen kiszakadt a karjaimból, majd zavartan elnézett máshova.

Miért nem csókoltam meg? Hogy lehettem ekkora gyáva? Sosem csináltam még ilyet lánnyal. Meg volt a tökéletes hely, az időzítés, az alkalom, de nem én nem. Nem baj, már annak örülök, hogy ennyi megtörtént, mert jól esett.

Ekkor szaladt oda hozzánk egy kisfiú, majd megállt előttünk.

- Elnézést, de visszakaphatom a labdámat? –mondta édesen. Olyan aranyos volt és pici.

- Persze, parancsolj. –guggolt le elé Emily. Miután átadta a labdát, a kisfiú boldogan szaladt el.

- A-akkor folytassuk. –nézett rám.

- Rendben. –sóhajtottam. Egy kicsit tényleg kényelmetlen volt a hangulat, de gyorsan oldódott.

- Tehát, először fogd meg a deszkát, a két függő között a hátsó kezeddel! Az első lábaddal lépj le a földre! Most jön a neheze, emeld meg a deszkát és szökkenj el a lenti lábaddal olyan magasra, amekkorára csak tudsz. Majd a levegőben tedd vissza a lábadat és landolj!

- Nézni könnyebb volt. –mondtam hátrálva.

- Nyugi nem nehéz. Gyerünk, próbáld meg! –mosolygott kedvesen.

Úgy tettem mindent, ahogyan mondott. Nekirugaszkodtam, nem sok sikerrel. Elég bénán ment. Sokszor megcsináltam egymás után, de nagyon rosszul ment.

- Majd menni fog, csak sokszor kell gyakorolnod. –bíztatott.

Ekkor egy nagy luxus autó állt meg a pálya mellett és egy nő lépett ki belőle. Egyből megismertem. Emily anyukája volt az, nem túl kedves állapotban.

- Emily Swan! Mit mondtam neked tegnap? –ordított, miközben jött felénk.

- Én meg megmondtam, hogy már dolgom van. –válaszolt nyugodtan.

- Emiatt késtél az ebédemről? Hogy lófrálj ezzel a csavargóval? –mutatott rám.

- Ebből elég!Nem tűröm el, hogy így beszéljen rólam úgy, hogy nem is ismer. –borultam ki.

- Hogy merészelsz így beszélni velem? –sipítozott.

- Anya elég! Menj innen! –mondta határozottan Emily. Láttam, hogy az anyukát elönti a méreg. Vörös, dühös fejjel távolodott.

- Ezt nagyon meg fogod bánni. –sziszegte, majd elment. Emily sóhajtva ült le a padra.

Emily szemszöge

Nagyot sóhajtottam, mikor anya elment. Miért kell ezt csinálnia? Miért nem örül a lányának? Hogy egészséges és világbajnok?

- Ne haragudj. –mondtam, ahogyan Ji leült mellém.

- Ugyan. Anyukád igazságtalan. Örülnie kéne, hogy ilyen profi vagy.

- Azt is letagadja, hogy világbajnok vagyok.

- Mi? –kerekedett ki a szeme.

- Nem akarja, hogy megtudják a ’normális’ emberek, hogy a lánya ilyen. Egy versenyemre sem jött el, nem is támogatott. Lehet ezért csináltam. –folytatta halkan.

- Teljesen megértem. És ezzel nincs semmi gond.

- Hogyne lenne? Nem látod, hova jutottunk? –akadtam ki és néztem rá.

- Emily, miatta lettél ilyen csodálatos lány. Kedves vagy, szép és jó fej. Nem kell ő neked, mivel itt van a családod. –fogta meg a kezemet, miközben felálltunk.

Annyira jól estek a szavai. Olyan szépek voltak és szívből jöttek.

- Köszönöm Jiyong. –mosolyodtam el.

- Ez természetes.

Még mindig nem engedte el a kezemet, hanem lágyan simogatta. Ki akartam húzni belőle, de erősebben rámarkolt. Kíváncsian néztem fel rá, ahol a tekintetünk összeolvadt.

Lassan kezdett közeledni, majd megállt egy kicsit. Kezét felcsúsztatta a tarkómra, majd ajkait az enyémhez nyomta. Először lassan kezdte el csókolni, majd úgy lett egyre szenvedélyesebb.

Nyelvével megérintette az alsó ajkamat, amivel bebocsájtás nyert. Elengedte a kezemet és átkarolta a derekamat. Szorosan magához húzott. Kezeimmel átfontam a nyakát. Egyre szenvedélyesebben csókoltuk egymást. Annyira megérintett és annyira jól esett.

Lehet csak kihasználta a pillanatnyi gyengeségemet. Lassan eltávolodtam tőle, de nem húzódtunk el teljesen. Egymás szájába lihegtünk, a levegőhiány miatt. Olyan emberséges és olyan természetes volt ez a helyzet.

Felnéztem a szemeibe, ahol vágyat és elszántságot láttam. Innen tudtam, hogy komolyan gondolta az egészet.

- Ideje lenne mennünk. –húzódtam volna el, de nem engedte.

- Nem, még nem kell. –simított végig az arcomon, majd megölelt. Én is átfontam a csípőjét a kezeimmel, fejemet a mellkasába fúrtam.

- Miért csinálod ezt? –kérdeztem halkan. Sóhajtott egyet, miközben szorosabban ölelt.

- Mert gyönyörű vagy és mert tetszel.

Jiyong szemszöge

Veszett jó érzés volt megcsókolni őt. Olyan édes ajkai voltak, mint ahogyan elképzeltem. Szorosan öleltem magamhoz. Érezni akartam minden levegővételét, minden szívverését.

- Miért csinálod ezt? –hallottam meg halk, lágy hangját.

- Mert gyönyörű vagy és mert tetszel. –válaszoltam egyszerűen. Éreztem, hogy megremeg és megfeszül karjaim között. Nem éppen erre a válaszra számított.

- Nem értelek. –eltoltam annyira magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Te egy fantasztikus, gyönyörű, jó fej, kedves, őszinte, dögös lány vagy. Első pillanattól szimpatikus voltál. Nem bírlak elfelejteni. És tetszel.

- Húú. –ennyit tudott kinyögni.

- Én…. –kezdtem volna bele, de ekkor megérkeztek a többiek. Emily villámgyorsan szakadt ki karjaimból és távolodott el.

 

- Héé srácok! Mi folyik itt? –jöttek oda Samék.

- Csak tanítgatok. –válaszolta Emily.

- Tényleg, hogy megy?

- Jól. Csak olyanokat néztünk eddig, amiket még soha nem csináltam. –nevettem.

- Mutasd meg, amit tegnap tanultál. –nézett rám Emily mosolyogva.

Egyből a deszkámra ugrottam és már indultam is neki. A többiek mind tapsoltak a végén. Jól esett és nagyon büszke voltam az én kis tanár nénimre.

Hirtelen Tabi jelent meg mellettem és húzott arrébb. Olyan fura volt.

- Mi van tesó? –kérdeztem kíváncsian.

- Miért csókoltad meg Emilyt?