26. rész

Emily szemszöge

            Ezer közül is megismerném a hang tulajdonosát. Lassan fordultam meg és találtam magamat szembe azzal, akitől a legjobban tartottam.

- Köszönöm. –mondtam halkan.

- Három hónapja is idejöttünk. –nevetett zavartan.

- Emlékezetes este volt. –mosolyodtam el, mire meredten kezdett el nézni. Közelebb jött, de a tekintetét le nem vette rólam.

- Mindig is arra vártam, hogy vissza gyere és láthassalak, de nem gondoltam, hogy így is lesz.

- Sajnálom Jiyong. Mindent. Hogy megbántottalak, hogy elmentem. –néztem mélyen a szemébe.

- Én is sajnálom. Tudom, hogy elszúrtam. Semmibe vettelek. Mindig is téged akartalak, azon küszködtem, hogy megszerezzelek. És hagytalak elmenni.

- Nem, csak azt tetted, amit kellett. –ráztam meg a fejemet, de közbeszólt.

- Nem igaz. Az lett volna a dolgom, hogy a három nap alatt felhívlak, megkereslek. Akkor nem mentél volna el és nem kellett volna szenvednünk.

- Ennek így kellett történnie. –suttogtam, mire egyre közelebb jött. Könnyek gyűltek a szemembe. Egyik kezével megsimogatta az arcomat és letörölte a cseppeket az arcomról.

Közeledni kezdett a fejével, de ekkor egy erős hang zavart meg minket.

- Ji, hát itt vagy. Már mindenhol kerestelek. –csimpaszkodott bele a karjába az egyik lány a csapatból. Gyorsan elfordítottam a fejemet, hogy ne lássák a könnyeimet.

- Ti mit csináltok itt? –kérdezte a csaj.

- Csak Jiyong gratulált. Köszönöm még egyszer, de nekem vissza kéne mennem. –indultam el.

- Emily ne. –szólalt meg Jiyong, de a lány közbeszólt.

- Oppa, te nem jössz vissza?

Nem bírtam tovább ezt hallgatni, mert nagyon fájt, ezért sietősebbre vettem a dolgot. Ahogy visszaértem lehúztam pár felest a többiekkel, így újra részeg lettem.

Jiyong szemszöge

Hihetetlen, hogy a legrosszabbkor tudnak megzavarni minket. Annyira vágytam már a csókjára, rá, erre mikor megtenném, megzavarnak.

- Oppa, akkor jössz? –kérdezte SeolRi. Mostanában mindig velem van. Kedves lány, de nekem Emily kell, senki más.

- Menjünk. –feleltem halkan, majd húzni kezdett. Egyből a táncparkettre vitt. Mindenhol Emilyt kerestem, de nem láttam. Egyszer csak megláttam az egyik asztalnál beszélgetni a többiekkel. Elég ittas állapotban voltak.

Végre helyrerázódna minden, erre belerondítanak. Ha akkor nem jön SeolRi akkor szerintem még mindig a parton csókolóznánk és újra az enyém lenne.

Olyan hajnali három lehetett, mikor a fiúk menni készültek. Együtt beszélgettünk ekkor Sam és Emily ment el mellettünk nevetve.

- Srácok haza megyünk. –szóltak oda.

- Mi is indulni készültünk, segítsünk? –kérdeztük, mert mindketten elég jól álltak.

- Megoldjuk. –mondta nehezen Sam.

- Rendben és gratulálunk még egyszer. Neked is kislány, jó látni téged. –mondta Tabi.

- Köszönöm, jó veletek találkozni. Imádlak titeket. –borult Tabi nyakába, majd mindenkit átölelt egyszerre.

- Kíváncsi leszek holnap milyen állapotban leszel. Vagyis ma. –nevetett rajta Seungri.

- Egyszer élünk, az ilyenek beleférnek. –nevetett.

Olyan vicces volt így látni. Legszívesebben hazamentem volna, hogy az én karomban aludhasson el.

- Akkor majd találkozunk. –indultak el egymásba kapaszkodva. Nevettek mindenen és énekeltek. Megérdemelték, mert annyit edzettek azokért a helyekért.

Tényleg, egy dolgot még mindig nem értek. Emily egy hónapig hol edzett? Sőt, hol tanult ilyen elemeket? Sosem láttam azokat a mozdulatokat, amiket ott csinált.

Mindenki hazament, én is egyből elaludtam. Valamikor délután keltem fel, majd egyből a pályára mentem. Senki nem volt, így eljöttem. Egy számomra nagyon fontos helyre mentem el. Ott álltam a fehér ajtó előtt és csak néztem. Nem mertem megmozdulni, mert féltem a tettem következményétől, ezért eljöttem.

Másnap már jobb volt, mindenki lent volt a pályán. Délkörül megérkezett Emily is.

- Sziasztok. –köszönt vidáman.

- De jó végre téged itt látni. –ölelték meg.

- Az biztos, hogy régen jártam itt. –sóhajtott egyet, majd szétnézett a pályán. Ugyanolyan gyönyörű volt, mint mindig. Egy apró rövidnadrág, egy ejtett vállú felső. Haja lefonva oldalra. Istenem, de szerettem ezt a lányt. És még most is.

- Szia oppa. –zökkentett ki a gondolatmenetemből SeolRi.

- Helo. –nyögtem neki valamit oda.

- Ji, nem gyakorolnál velem? Szeretnék új trükköket tanulni. Segítesz?

- Öhhmm ja, lehet róla szó. –rántottam meg a vállamat.

- Köszönöm oppa. –ugrott a nyakamba. Hirtelen azt sem tudom mit csinált. Ekkor vettem észre Emily arcát. Szomorúan nézett ránk, majd elfordította a fejét. Azonnal lelöktem magamról és eljöttem.

Emily szemszöge

Rossz érzés volt így látni Jiyongot és Seolrit. Nem szólhattam közbe, mivel egy hónapig távol voltam. Megértem, ha ő már nem szeret engem. Mást választott, el kell fogadnom. Még akkor is, ha ez fáj. Nagyon fáj.

- Akkor láthatnánk a világbajnoktól egy bemutatót? –kérdezte hangosan Taeyang.

- Ha akarod. –álltam fel nevetve, majd a deszkámra pattantam és már mentem is a pályára. Nem foglalkoztam semmivel csak mentem. Azokat a dolgokat mutattam be, amiket Franciaországban tanultam.

Ugyanis, amit akkor a park mentén láttam az egy deszkapálya volt. Egyből eszembe jutottak akkor, az itteni emlékek. Gyorsan összebarátkoztam az ottaniakkal. Meglepetésemre, már ismertek. Ezért jó, ha valaki világbajnok. Rengeteg mindent tanultam tőlük, teljesen más módon edzenek, mint mi. Ezt mutattam be a versenyen is.

Csináltam még egy trükköt, majd lejöttem a pályáról.

- Egyre jobb vagy. –ámuldoztak.

- Köszönöm. De akkor pattanjatok, mutassátok miről maradtam le. –biztattam őket. Mindenki felkapta a deszkáját és már ment is.

Leültem a padra és onnan néztem őket. Egyszer csak valaki huppant le mellém.

- Nem hittem volna, hogy tudsz jobb lenni. –mondta mosolyogva.

- Én sem hiszek el sok mindent. –néztem rá, majd felkeltem.

- Kérlek várj meg. Beszélni szeretnék veled. –fogta meg a kezemet.

- És miről? –kérdeztem kíváncsian.

- Emily, kérlek, ne csináld ezt. –nézett rám kérlelő szemeivel.

- Jiyong, felesleges ezt tovább csinálni. Fejezzük be.