7. rész

Jiyong szemszöge

- Mi a pálya? –vettem fel a telefont.

- Csá Ji! Azonnal ide kellene jönnöd. A híd melletti résznél vagyunk. Seungri bunyóba keveredett. –hallottam meg Tabi hangját.

- Mi? Máris ott vagyok. –mondtam, majd lecsaptam a telefont.

- Mi a baj? –kérdezte Emily aggódva.

- Seungri bunyóban van. Mennem kell. –pattantam fel.

- Veled megyek. –mondta azonnal Emily.

- Nem, nem jössz. Nem akarom, hogy bajod legyen. –ellenkeztem.

- Nem lesz, láttam már ilyet. Amúgy is amiket kaptál az anyámtól, ez a legkevesebb.

- Tudod, hogy nem kérem ezt. –néztem rá lágyan.

- Tudom, de engem nem érdekel. Menjünk! –kapta fel a deszkáját. Az enyémet a kezembe nyomta és ment is ki. Nem vitatkoztam, utána mentem.

Szorosan mögöttem jött, én vezettem. Messziről megláttam a csapatot. Ennek nem lesz jó vége. Gyorsan odaértünk, ahol két vérző gyereket láttam. Az egyik az én barátom.

- Mi folyik itt? –ordítottam a tömegbe. Mivel minket mindenki ismert, így az én szavam sokat számított. Főleg egy ilyen csapatnál. Kezdők lehettek.

- Semmi különös. –hátráltak azonnal.

- Akkor miért kellett idejönnöm és miért vérzik a barátom? –kérdeztem gúnyosan.

- Csak összekaptak, semmi komoly. –mondta a vezetőjük.

- Ne kelljen még egyszer ilyenért jönnöm. Megértettétek? –kérdeztem határozottan.

- I-igen. –hebegték.

- Mit keresel itt Jiyong? –jelent meg az egyik ősi ellenségem, SeungJo.

- Ezek a te embereid? Fogd vissza őket! –vágtam oda nekik.

- Mert, ha nem akkor mi lesz? –jött közelebb.

- Megint leverjelek, hogy megtudd, hol a helyed? –kérdeztem halkan.

Mindig levertem őt, de nagy volt az arca. Sosem szerettük egymást. Mindig harcban álltunk. Ő egy másik nagy csapatnak volt a vezetője.

- Ne legyél ilyen biztos magadban. –nevetett gúnyosan.

- Talán fáj az igazság? –mosolyogtam.

- Akarod, hogy beverjem a képed, te… -emelte volna a kezét, de Emily közénk állt.

- Álljatok le! Ez nem old meg semmit. –mondta erősen.

- Te Emily Swan vagy? –tátották a szájukat.

- Igen, most pedig menjetek innen! –fordult feléjük. Azonnal eltűntek onnan.

- Ezt, hogy csináltad? –kérdezte DaeSung.

- Nem először tört már ki ilyen veszekedés. Tudni kell kezelni. –mondta mosolyogva.

- Köszönjük. Úgy látszik neked hatalmad van felettük. –nevetett TaeYang.

- Ugyan. –mosolyodott el zavartan. Édes volt- Jól vagy? –fordult a sérülthöz.

- Persze, ez semmiség. –legyintett.

- Jobb lesz, ha mi is megyünk. –mondtam, majd elindultunk. Egy darabig együtt mentünk, majd hirtelen Emily megállt.

- Én haza megyek. Holnap találkozunk majd. –mosolygott.

- Ne kísérjünk el? –kérdeztem tőle.

- Ugyan, nem szükséges. Holnap reggel kilenc óra! –mutatott rám.

- Igenis tanár néni. –bólintottam, mire nevetni kezdett.

- Akkor szép estét nektek. Sziasztok. –köszönt vidáman, majd elgördült. Egy darabig néztük csodás alakját, majd a fiúk szólaltak meg.

- Miért jöttetek együtt? –kérdezte ferdén Tabi.

- Nála voltam és velem tartott. –válaszoltam egyszerűen.

- Nála voltál? Hogyan? –kérdezték meglepve.

- Az most hosszú, de ne gondoljatok semmi rosszra. Még. –kuncogtam, majd elindultam jelezve, hogy nem folytatom tovább a beszélgetést.

Emily szemszöge

Kezdett sötétedni és fáradt is voltam, ezért döntöttem úgy, hogy haza jövök. Engem is meglep, hogy ennyien felismernek mindenhol, mármint a deszkások. De ez jó érzéssel tölt el és sokszor hasznos.

Ahogy kiléptem a liftből egy nem várt személlyel találtam szemben magamat.

- Te meg mit keresel itt? –kérdeztem nem túl kedvesen.

- Téged. És ne viselkedj így velem. –mondta flegmán.

- Mert? Nem vagy te senkim és azonnal menj innen! –mentem el mellette a lakásomhoz.

Nyitogatni kezdtem az ajtót, de egy erős kar megragadott ás az ajtónak nyomott.

- Unom, hogy ilyen lekezelő vagy. A barátnőm vagy, ha tetszik, ha nem. És ideje lenne túl lenni az első csókunkon.

Ahogy ezt kimondta erősen az ajkaimra nyomta az övéit. Fészkelődtem, kapálózni nem tudtam, mert leszorította a kezeimet.

Szorosan szorítottam össze ajkaimat, hogy ne tudjon a nyelvével betámadni. Miután látta, hogy nem adom magamat, eltávolodott.

- Úgyis muszáj lesz engednek. –suttogta közel a számhoz. Válaszul csak megpofoztam és ellöktem magamtól.

- Undorító seggfej. –sziszegtem, majd bementem az ajtón és be is zártam. Hallottam, ahogyan szitkozódik egy kicsit, de aztán elment.

Lazításképpen engedtem magamnak egy forró fürdőt, bekapcsoltam a kedvenc zenéimet és relaxáltam. Sokáig ültem benne. Utána egyből lefeküdtem.

Másnap reggel időben felkeltem, elkészültem és már mentem is a tanítványomhoz.

Szokás szerint mire odaértem, ő már ott volt.

- Szia! –köszönt vidáman.

- Szia, akkor kezdhetünk? –mentem oda hozzá.

- Igen, de biztos nem lesz baj belőle? Menj el nyugodtan arra az ebédre.

- Jiyong, nem érdekel az anyám. De ha ennyire nem akarsz ma órát, akkor….

- Hogyne akarnám! –szólt közbe- Csak nem akarom, hogy emiatt rosszban legyél vele.

- Amúgy is rosszban vagyunk és tényleg nem érdekel. De most kezdjünk.

Átnéztük, amit tegnap tanítottam, egészen jól ment neki.

- Oké, vehetünk valami újat? –kérdeztem.

- Persze. –válaszolt izgatottan.

- Akkor nézzük meg a 180 Bonlesst.

- Hallottam már róla, de sosem csináltam még meg.

- Itt az ideje. –mentem előre, hogy bemutassam. Sikerült is, aztán kíváncsian néztem rá.

- Ez nagyon jó. –örvendezett.

- Akkor gyere. –intettem neki. Szorosan megállt mögöttem, hogy magyarázni tudjak. El is kezdtem mutogatni a dolgokat, mikor egy labda csapódott felénk is kilökte a lábam alól a deszkámat. Hátra estem, le a deszkáról, mikor Jiyong karjai körém fonódtak.