28. rész

Jiyong szemszöge

            Félve tettem fel a kérdést. Minden lehetőség átfutott az agyamon. Hogy azt mondja, nem és ezzel vége mindennek. Vagy igent mond és boldogok leszünk. Újra az enyém lesz és el nem engedem. Reméltem, hogy a második variáció fog megtörténni.

- Nos, újrakezdjük? –kérdeztem újra. Ijedt tekintettel nézett rám. Még mindig az ölemben ült, én pedig a derekát fogtam.

- Ji én nem tudom. -hajtotta le a fejét.

- Dehogynem édesem. Csak mond azt, amit érzel. –simogattam és felemeltem a fejét. Könnyes volt a szeme, ami nem jelent semmi jót.

- Én félek Jiyong. –ismerte be végül és egy könnycsepp gördült le gyönyörű arcán.

- Mitől? Tőlem? –kérdeztem szomorúan.

- A helyzettől, a következményektől. Nem tudom mi lesz egy hónap múlva. Hogy mi fog történni. Nem akarom még egyszer átélni, amit pár hónapja át kellett.

- Nem fogjuk soha többé átélni azt. Én sem tudom mi lesz egy hónap múlva, de egyet biztosan tudok. Hogy én egy hónap múlva is szeretni foglak. Egy év múlva is. Mindig szeretni foglak. –mondtam mélyen a szemébe nézve. Elvesztünk egymás tekintetében, majd elmosolyodott. Hirtelen éreztem meg édes ajkait az enyémen. Először meglepődtem, de azonnal viszonoztam. Szenvedélyes táncot jártak nyelveink, majd nehezen elszakadtunk, levegőhiány miatt.

- Ez igen lenne? –kérdeztem, hogy biztos legyek.

- Igen Ji, szeretlek. –simított végig az arcomon, apró kezeivel.

- Én is téged kicsim, nagyon. –húztam magamhoz. Furcsa volt a helyzet, mert még mindig az ölemben ült, de nem igen bántam. Hosszú percekig simogattam a hátát, miközben fejét a nyakamba temette.

- Biztos nem lesz ennek rossz vége? –kérdezte, de nem mozdult.

- Nem. És ha bármi történne is, mindig itt leszünk egymásnak. Ne aggódj. –nyugtattam.

- Annyira hiányoztál Jiyong. –fúrta jobban fejét a nyakamba.

- Te is nekem kicsim. Te is nekem.

Ezután kiszállt az ölemből és lefeküdtünk egymás mellé a pályára. Már sötétedett, de mi csak feküdtünk egymás mellett szorosan. Keze az enyémben volt. Úgy egy fél óra múlva már teljesen sötét volt.

- Olyan jó itt lenni. –sóhajtott egy nagyot, majd közelebb jött. Átkaroltam az egyik kezemmel, az ő keze a mellkasomon pihent.

- Igen szerintem is. Tényleg van egy dolog, amit már meg akartam kérdezni. –könyököltem fel, hogy rá tudjak nézni- Honnan tudtál ennyi új trükköt megtanulni egy hónap alatt?

- Franciaországban találtam egy deszkapályát. Összebarátkoztam egy ottani csapattal és megszoktam az ő edzésmódjukat. Egy csomó új dolgot tanultam és azokat mutattam be a versenyen. –mesélte el boldogan.

- Tudnál még mutatni új dolgokat? –kérdeztem kicsit kajánul.

- Ha még mindig a deszkázásról beszélsz, akkor örömmel. –harapta be az alsó ajkát.

- Bármit mutathatsz. –csókoltam meg, miközben ráfeküdtem. Éhesen faltuk egymás ajkait. Keze a hátamat simogatta. Combjait kezdtem el masszírozni, majd kezeimmel befurakodtam feneke alá és erősen megmarkoltam, mire belenyögött a csókba.

- Ji, ne itt. –tolt el kissé.

- Tudom, ne haragudj. Nem akarlak azonnal letámadni. –másztam le róla.

- Jobb lenne, ha felmennénk. –ült fel.

- Rendben. –bólogattam.

- Ugye nálam alszol? –kérdezte hirtelen.

- Ha nagyon szeretnéd. –mosolyodtam el huncutul.

- Nagyon szeretném.

Emily szemszöge

Felmentünk Jiyonggal a lakásomba. Átvettem a pizsimet, ami jelenleg egy top volt, majd befeküdtem az ágyamba. Ji is levette a pólóját, meg a nadrágját és bebújt mellém.

Átölelte a derekamat, fejét a nyakamba fúrta.

- Szép álmokat Ji. –simogattam meg a kezét, ami a hasamon pihent.

- Neked is szerelmem. –mormogta. Pár perc múlva már mélyen úsztunk az álmokban.

Reggel mire felkeltem már nem volt mellettem. Álmosan ballagtam ki a konyhába, ahol megcsapott a reggeli illata.

- Jó reggelt édes. –csókolt meg Ji, majd tovább készítette a reggelinket.

- Neked is. Miért kelsz ilyen korán? –kérdeztem két ásítás között.

- Nem tudtam aludni és gondoltam csinálok valamit.

- Hihetetlen vagy. –kuncogtam rajta. Ezután elfogyasztottuk a reggelinket, ami nagyon finom volt. Mindketten elkészültünk és egy óra múlva készen álltunk a nappaliban.

- Akkor mehetünk a pályára? –kérdeztem.

- Persze. És akkor most is titkolózzunk? –nézett rám félve.

- Szerintem igen. De nyugi, el fogjuk mondani, most biztosan. –léptem közelebb hozzá.

- Rendben. –sóhajtott, majd nyomott még egy puszit ajkaimra. Elindultunk együtt a pályára, majd mielőtt bementünk volna elengedtük egymás kezét.

- Sziasztok! –köszöntem Saméknak, mert Ji lemaradt, hogy beszélni tudjon a fiúkkal.

- Szia kislány. Hol voltál tegnap? –kérdezte Sam.

- Majd elmondom. –zártam le a témát, jelezve, hogy nem akarom, ha mások is megtudnák.

Egyből vette a lapot és nem kérdezgetett tovább. Szépen, nyugisan telt el a délelőtt. Valamikor délkörül kérdezte meg Seungri, hogy nincs-e kedvünk elmenni enni valamit. Ji bólogatva rám nézett, jelezve, hogy menjek velük. Így hatan el is indultunk ebédelni a partra, egy kisebb étterembe.

- Olyan jó, hogy újra együtt vagytok. –mondta Daesung.

- Köszönjük. –húzott magához Ji.

Rengeteget nevettünk ebéd közben, imádtam velük lenni, mert annyira nem normálisak. Ezután Ji meg én maradtunk a parton. A többiek haza mentek.

Sétálgattunk egy kicsit, majd mindkettőnknek haza kellett mennie. Imádtam ezt az embert és nem akartam elveszíteni.

Egy hét múlva ugyanúgy tengettük napjainkat. Remekül megvagyunk Jivel. Amin meglepődtem, hogy azóta nem feküdtünk le és nem is célozgat rá. Lehet várni akar, hogy megszokjuk a helyzetet. Egy olyan szakítás után fura megint vele lenni. Persze nagyon örülök neki, de azért szokatlan.

Két hete vagyunk együtt Jiyonggal. Egyik este éppen az ő lakásán voltunk, filmeztünk. Nem sokáig figyeltünk oda, mert hatalmas lendülettel estünk egymásnak. Lefektetett a kanapéra, elhelyezkedett a lábaim között és tépte ajkaimat.

Sűrűn vettük közben a levegőt és nagyokat sóhajtoztunk. Mindketten vágytunk egymásra, de valahogy mégsem tettük meg a következő lépést. Ji telefonja zavarta meg a nyelvcsatánkat.

- H-háló? –szólt bele lihegve. Szinte a számba beszélt.

- Igen itt van.  –mondta ferdén, majd nem sokkal később kinyomta.

- Ki volt az édes?