Jiyong szemszöge
A szám is
tátva maradt. Egy idősebb nő állt előttem. Igazából nem nézett ki öregnek,
nagyon jól tartotta magát. Ő lenne az anyám? Mit keres itt?
- Én vagyok az Jiyong. –mosolyodott el kedvesen.
- H-hogy kerülsz ide? –kérdeztem, de nem mertem közelebb
menni hozzá.
- Nem beszélhetnénk meg bent? –mutatott az ajtó felé.
Bólintottam, majd kinyitottam a lakásom ajtaját. Mindketten bementünk és
leültünk a nappaliba.
- Nagyon szép lakásod van. –nézett körbe.
- Köszönöm. –megtartottam a tisztes távolságot közöttünk.
Nem tudtam kezelni a helyzetet. Mint derült égből a villámcsapás, úgy sújtott
le rám.
- Kész férfi lett belőled. –nézett rám.
- Mit keresel itt? –kérdeztem kicsit durvábban, de azt
akartam érezze a súlyát a tettének.
- Bizonyára furcsállod, hogy csak úgy feltűnök. Sok-sok év
telt el azóta, hogy elmentem. De remélem tudod, hogy sosem akartalak elhagyni.
- Akkor miért nem vittél magaddal? –kérdeztem tovább
rezzenéstelen arccal.
- Nem tudom. Haragudtam akkor apádra és nem találtam jó
ötletnek, ha magammal hozlak. Tudtam, hogy apád gondodat viseli, amit lehet én
nem tudtam volna.
- Sosem érdekelt, hogy miért tetted, hogy ki voltál, hova
mentél? De ha itt vagy akkor magyarázd meg nekem!
- Én nem akartam Jiyong –kezdtek el potyogni a könnyek a
szeméből- Sokáig nem tudtam feldolgozni, hogy elhagytalak. Te voltál a
legfontosabb az életemben és most is te vagy.
- Akkor miért vártál 22 évet erre? Hamarabb nem jutottam
eszedbe?
- Mindennap gondoltam rád csak féltem, hogy annyira utálnál,
hogy nem is szólnál hozzám. –sírta a szavakat. Én csak néztem rá komoly arccal.
Tudtam, hogy megbánta de nekem ez nem volt elég. 22 évet nem lehet csak így
elfelejteni.
- Ennyit akartál mondani? –kérdeztem egy kis szünet után.
- Jiyong, én esküszöm, hogy szörnyen megbántam, amit tettem.
Mindig is szerettelek.
- Most menj el kérlek. –fordítottam el a fejemet.
- Rendben. –suttogta. Összetört arccal nézett engem, majd
lassan felállt.
Az ajtóban még visszafordult, én is ránéztem.
- Csak, hogy tudd visszaköltöztem Koreába. Itt lesz a címen,
ha egyszer meg szeretnél keresni.
Nem válaszoltam csak néztem rá meredten.
- Szia Jiyong. –ment el szomorúan. Lehet, hogy ez rossz
ötlet volt, de muszáj volt megtennem. Ő is megtette velem. Lehet, hogy egyszer
megbocsájtok neki, de ez nem megy ilyen hamar.
Túl sok volt nekem mostanában ez a sok érzelem. Ahogy elment
anya, azonnal ágyba mentem. Aludni akartam, mintha ezzel elfelejteném a
dolgokat.
Nagyon nehezen jött álom a szememre. Farkas szemet néztem a
plafonnal.
- Miért mentél el szerelmem? Miért hagytál magamra? Olyan
sok minden történik velem amióta elmentél. Ennyivel már nem bírok megküzdeni.
Szükségem van rád. Hogy láthassalak, érezzelek, ölelhesselek. Szeretlek kicsim
és várok rád. –motyogtam halkan.
Arra gondoltam, hogy itt fekszik mellettem. Ölelem magamhoz,
ő mélyen belefúrja a fejét a mellkasomba és egymás karjaiban alszunk el. Ami
engem is elrepített az álmok világába.
Másnap későn keltem fel. Kifárasztottak ezek a dús
események. Muszáj volt valakivel beszélnem, ezért elhívtam jó barátomat.
Délelőtt találkoztunk is a parkban, majd leültünk a fűbe, az
árnyékba.
- Mi a helyzet tesó? –kérdezte kíváncsian.
- Túl sok minden. Azt sem tudom hol kezdjem. –sóhajtottam
egy nagyot.
- Mondjuk az elején. –kuncogott.
- Először is elmentem apával vacsorázni, ami nagyon jó volt.
Elmondtam neki Emilyt és ő mesélt nekem anyáról. Azt amikor elment.
- Ezt a történetet még én sem hallottam. –szólt közbe.
- Majd egyszer beavatlak abba is. –hagytam annyiban- Szóval
másnap, mikor hazaértem, ott találtam anyámat az ajtó előtt.
- Micsoda? Anyukád itt van? –esett le az álla.
- Igen. Engem is ennyire lepett meg, mint téged. Még nem
kérdeztem meg apát, de szerintem nem tud róla, hogy itt van.
- És mit mondott vagy milyen volt? –neki is annyira
szokatlan, mint nekem.
- Fura. Kedves volt, meg mosolygott. Elmondta miért ment el
és hogy mennyire sajnálja, meg hogy megbánta. Végig azt mondta szeret engem és
mindennap rám gondolt. De akkor sem tudom elfelejteni azt a 22 évet, mintha nem
lett volna.
- Megértem tesó. És ezután mi történt?
- Mondtam neki, hogy menjen el. Visszaköltözött Koreába.
Megadta a címét arra az estre, ha meg akarnám keresni. Tudja, hogy nehéz nekem
így vár. Ahogyan én vártam éveket.
- És meg fogod keresni?
- Nem tudom. Egyenlőre szerintem nem. Nekem túl sok
mostanában ez a sok történés. Egy kicsit le kell nyugodnom.
- Érthető. Ha bármiben segítsek, csak szóljál. –tette
vállamra a kezét.
- Köszi Tabi. Mellesleg gratulálok Minához. Kedves lány és
összeilletek. –mosolyogtam.
- Köszönjük. Nagyon megszerettem.
- Az a jó. –sóhajtottam egy fájdalmasat.
- Holnap világbajnokság. Menjünk, nézzük meg a többieket!
–pattant fel.
- Menjünk.
Estig ott voltunk, szórakoztattuk egymást. A két versenyzőnk
nagyon ideges volt, de ezt meg is értem. Nem mindennap megy az ember
világbajnokságra.
Késő este értem haza. Lefürödtem, majd szinte azonnal el is
nyomott az álom.
Másnap időben felkeltem, hogy odaérjünk. Az egész csapat
együtt ment le. Az egyik kávézó előtt találkoztunk. Mindenki fel volt pörögve.
Mikor odaértünk a hatalmas csarnokba, aminek volt egy
szabadtéri része is, ahol a verseny volt. Rengetegen voltak, tömve volt a hely.
Tízen valahány versenyző volt, de mindenki elhozta a maga kis csapatát. Voltak
külföldiek, helyiek, sok nemzetiség találkozott. Még sosem voltam ilyen helyen,
de nagyon tetszett.
Szinte harapni lehetett az izgalmat, a jó kedvet. Mindenki
kedves volt és tipikus deszkás. Ez volt a mi életünk, ezért éltünk.
Lassan egy órája tart a verseny. Minden mozdulatot
kielemeznek, nagyon profi mindenki.
- Következő versenyző Sam Benson! –mondta a műsorvezető.
Hatalmas taps és sikoltás fogadta. Nagyon ideges volt előtte Sam, látszott
rajta. Tudtam, hogy Emilyért csinálja az egészet. Sokat beszélgettünk
mostanában róla.
Volt egy nagyobb hibája, de könnyedén tudta folytatni.
Mindenki szorított érte.
Ahogy befejezte ordítani kezdtünk.
Mindenkivel lepacsizott, gratuláltunk neki. HyoJunnak volt
egy elég nagy hibája, de azon kívül ő is remekül teljesített. Innentől csak
várnunk kellett.
Az utolsó versenyzőt hívták a pályára.
- Hölgyeim és uraim! Most pedig köszöntsük hatalmas tapssal
az utolsó versenyzőnket!
A híres Emily Swan!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése