30. rész

Emily szemszöge

            Egy hét telt el, mióta egymásnak estünk az ebédlőasztalon. Két hónapja vagyunk együtt. Minden percét élvezem, mikor vele lehetek.

Egyik délután a pályán volt az egész csapat. Ment a zene, edzettünk és elvoltunk. Jól éreztük magunkat. Éppen az egyik barátunknak tanítottam valamit, mikor felpillantottam és megláttam Jiyongot, aki kajánul mosolygott rám. Kérdőn néztem rá, mire eltátogott egy ’szeretlek’-et. Nevetni kezdtem, majd gyorsan abba hagytam, mert a diákom értetlenül nézett rám. Imádtam ezt az embert. Egy nem normális. Elmentem vízért az egyik fához. Hirtelen éreztem meg két kezet, ami a hasamon kúszott fel.

Hátranéztem és láttam meg Jiyong mosolygós arcát, majd gyorsan megcsókolt.

- Ji, ne itt. Bárki megláthat minket. –toltam el, de nem hagyta.

- Takarásban vagyunk és nem bírom ki. –suttogta a számba, majd hevesen csókolni kezdett.

- Hihetetlen vagy. –kuncogtam.

- Ugye ma nálam alszol? –kérdezte huncutul.

- Inkább te gyere hozzám! –karoltam át a nyakát.

- Ha ennyire akarod. –tapadt ajkaimra. Tudtam, hogy nem szabad, de nem tudtam nemet mondani neki. Olyan jól esett a csókja.

Hirtelen hallottunk, meg egy köhögést mögöttünk, mire szétrebbentünk. Ijedten néztünk rá.

- Ezt nem itt kéne. –mondta a támadónk viccesen.

- Tabi, a frászt hoztad ránk. –kaptam a szívemhez sóhajtva.

- Ne haragudjatok, de rosszabb lett volna, ha más talál rátok. Ne értsétek félre tőlem fel is falhatjátok egymást, de nem lenne jó, ha kiderülne.

- Igazad van. –ismertem be.

- De ha már itt vagy, akkor egy kicsit figyelnél, amíg felfalom ezt a szépséget. –tért vissza ajkaimhoz. Belenevettem a csókba, míg a fának nyomott. Szenvedélyes táncot jártak nyelveink, majd egy nagy cuppanással váltunk el.

- Befejeztétek? –kérdezte mosolyogva Tabi, aki eddig őrködött vagy minket nézett.

- Igen, egy időre. –kacsintott Ji.

- Nem is értem, hogy bírom ki melletted. –öleltem át a derekát.

- Ennyire nem lehetek rossz.

- Oké, ezt ne folytassuk! Menjünk vissza, mert gyanút fognak. –ment el a segítőnk.

Vissza is mentünk. A délután további részében nem is beszéltem Jiyonggal. Egyszer jöttem le a pályáról, miután mentem egy kört. Hirtelen éreztem meg, hogy valaki a fülemhez hajol.

- Ne hidd, hogy befejeztük az előbbit. Este nálad folytatjuk.

- Alig várom. –néztem rá huncutul, majd ott hagytam. Ahogy megbeszéltük Ji velem jött haza. Amint becsuktuk az ajtót, vadul egymásnak estünk.

Ezután még nem voltunk álmosak, így összebújva beszélgettünk az ágyban.

- Mi lenne, ha kiderülne, ami köztünk van? –kérdeztem, míg a mellkasán játszadoztam.

- Nem tudom. Biztosan egy ideig nehéz lenne, de szerintem elfogadnák.

- A csapattól nem is félek, csak Samtől. Annyira félt engem és nem tudom, hogy reagálna ránk. –néztem fel rá.

- Ezzel most ne törődjünk. Úgyis ki fog egyszer derülni, remélem minél hamarabb.

- Igaz is. Ne haragudj, hogy ennyit kell várnunk ezzel.

- Dehogy haragszok, csak az zavar, hogy ott nem támadhatlak le. –csókolt meg. Egy ideig vívtunk egy nyelvcsatát, majd mindketten elaludtunk.

Reggel egy hang ütötte meg a fülemet, ami nem Jiyongtól jött.

- Emily, ébren vagy? –hallottam meg Samet. Ijedten ültem fel és keltettem fel a mellettem alvó barátomat.

- Ji, kelj fel! Itt van Sam. –rázogattam halkan.

- És most mit csináljunk? –pattant ki a szeme és nézett rám kíváncsian.

- Nem tudom. –ekkor hallottuk meg, hogy nyílik az ajtó, így gyorsan betoltam Jit a takaró alá és úgy helyezkedtem, hogy ne vegye észre.

- Jó reggelt kislány! Ideje felkelni. –lépett be a legjobb barátom.

- Tök korán van. –ásítottam, mintha most keltem volna fel.

- Csak szólni akartam, hogy akkor ma HyoJun házánál lesz az egész csapat.

- Rendben, el is felejtettem.

- Majd még szólok Jiyongéknak, hogy odajöjjenek. Mindjárt fel is hívom. –vette elő a mobilját.

- Ne! Vagyis, majd szólok én neki, még biztos alszik.

- Jól van, akkor ott találkozunk. Szia kislány. –ment el integetve.

- Szia! –kiáltottam utána. Megvártam míg meghallom az ajtó csukódását, majd hatalmasat fújtatva feküdtem a hátamra.

- Ez meleg helyzet volt. –bújt ki Ji a takaró alól.

- Az nem kifejezés.

- Tudod milyen dögös vagy a takaró alatt? –kezdte el simogatni pucér combjaimat.

- Nem, nem szoktam nézegetni magamat. –válaszoltam nevetve.

Váltottunk egy hosszú reggeli csókot, majd mindketten elkészültünk. Találkoztunk a fiúkkal és együtt mentünk HyoJun házához. Egy hatalmas házban élt, aminek az udvarán volt egy nagy medence, amit mi deszka pályának használtunk.

Sokszor tartottunk ott bulikat, de Jiyongék most voltak ott először.

Jiyong szemszöge

Meglepődtem, hogy mekkora házban él HyoJun. A kert nagyon szép volt, meg az egész környék. Mire mi odaértünk, már mindenki ott volt. Iszogattunk, táncoltunk, nevettünk, szóval elvoltunk.

Egyszer láttam Emilyt bemenni a házba, így gyorsan utánamentem. Az egyik folyosón értem utol, ahol szembefordítottam magammal, neki nyomtam a falnak és hozzá simultam.

- Micsoda véletlen, hogy összefutunk. –nevettem közel ajkaihoz.

- Telhetetlen. –mondta, majd megcsókoltam lassan, de szenvedélyesen.

Kezem elindult a derekán, le a fenekére, amit jól megmarkoltam. Közelebb vontam az ágyékomhoz és dörzsölgetni kezdtem.

- Ji-jiyong, ezt ne. –tolt el lihegve.

- De kívánlak. –haraptam az alsó ajkamba.

- Én is, de nem lehet. Majd este. –simított végig a mellkasomon.

- De nem tudok várni. Csak egy gyors kört.

- Nem. –jelentette ki határozottan. Nyomott egy gyors puszit a számra, miközben én löktem egyet a csípőmmel. Nyögött egy halkabbat és a szemembe nézett.

- Emily kérlek. Akarlak, most azonnal.

- Én is Jiyong. –estünk egymásnak. Megemeltem az egyik lábát, így combjait markolgattam. Éhesen faltuk egymás ajkait. Ágyékomat egyre jobban nyomtam az övéhez, hadd induljon be még jobban. Keze a pólóm alá tévedt, mikor egy hangot hallottunk meg.

- Ti meg mit csináltok? –kérdezte dühösen.

- Sam? –néztünk rá ijedten.