18. rész

Jiyong szemszöge

            Értetlenül néztem Tabira. Miket hord itt össze-vissza? Ki akarna ebbe belerontani, mikor senki nem tud róla? Csak az én csapatom, de tőlük senki nem tenne ilyet.

- Mi? Ki rontana közbe?

- Lehet nem vetted még észre, de Sam csapatából és azon kívül sokan szeretnék maguknak Emilyt. Mivel senki nem tud rólatok, így sokan fognak próbálkozni. Főleg, ha Emily megnyeri a világbajnokságot. Megint.

- Nem, őt senki nem veheti el tőlem. –ellenkeztem.

- Nem is fogja tesó. Ebben mi is segítünk neked. –mutatott a fiúkra.

- Köszi srácok. De mit csináljak? Nem mondhatjuk el.

- Majd kitaláljuk. Addig élvezd a helyzetet. –veregette meg a vállamat Taeyang.

- És ahogy hallottuk tegnap este eléggé élvezted. –röhögött Seungri.

Mindannyian nagy nevetésben törtünk ki. Megláttam, hogy Emily mosolyogva néz minket, majd visszatért a gyakorláshoz.

Mi lesz ha tényleg bepróbálkoznak nála? Én ezt nem fogom elviselni. Szomorú lettem, ahogyan ezen gondolkoztam.

Már órák óta ott voltunk, de én még mindig egy helyben ültem a padon magamban. Egyszer egy lihegő, fáradt Emilyt találtam magam mellett.

- Valami baj van? –kérdezte aggódva.

- Dehogy. –erőltettem magamra egy mosolyt. Nem akartam ezzel terhelni. Neki most másra kell figyelnie.

- Biztos? Olyan szomorúnak tűnsz és itt üldögélsz egyedül.

- Jól vagyok kicsim, komolyan. –mondtam halkan, hogy nehogy meghallják.

- Hát, ha te mondod. –adta fel végül, bár tudtam, hogy nem győztem meg.

Délután indultunk el mi a fiúk meg Emily a partra.  Sétálgattunk egy kicsit egy távolabbi részen, ahol nem sokan jártak. Így nyugodtan ölelgethettem az én édesemet.

Egyik kezemmel a vállát öleltem át, ő a derekamat. Így sétálgattunk a homokban.

- És hogy érzed az esélyeidet a világbajnokságon? –kérdezte Taeyang tőle.

- Nem tudom. Vegyes érzéseim vannak. Régen edzettem ilyen fontos dologra, így kijöttem a formából. Csak reménykedni tudok.

- Ugyan már. Te vagy a legjobb. Ha egyszer sikerült, most is fog. –mondta Daesung.

- Köszönöm, kedvesek vagytok. –mosolygott angyalian.

Egy idő után a fiúk menni készültek, de mi még maradtunk egy kicsit.

Leültünk a homokba. Ő ült előttem, én pedig mögötte felhúzott lábakkal. Háta neki simult a mellkasomnak, fejét az én fejemnek döntötte oldalról. Kezünket összekulcsoltam és így néztük a vizet.

- Ji, kérlek mondd el miért voltál olyan szomorú a pályán? –szólalt meg végül.

- Tényleg nem volt semmi.

- De tudom. Látszott rajtad. Megbántottalak vagy rosszat mondtam? –fordította el a fejét, hogy rám tudjon nézni. Szemeiben aggodalmat láttam.

- Kicsim semmit nem tettél. Kicsit rosszkedvem volt, ennyi. De elmúlt. –pusziltam meg az arcát, majd a szájára is adtam egyet, ami egy hosszú érzéki csókba ment át.

Kicsit magam felé fordítottam, hogy jobban hozzá férjek és hogy neki is kényelmesebb legyen. Miután nehezen elszakadtunk egymástól, hosszasan néztünk egymás szemeibe. Ez a lány maga volt a gyönyör. Az biztos, hogy nem adom oda senkinek.

Emily szemszöge

Furcsának találtam Jiyong viselkedését, de annyira állította, hogy nincsen semmi, így ráhagytam.

Másnap az egész napot a pályán töltöttem, nem is láttam Jit. Délután, mikor hazaértem anya hívott. Előre féltem, hogy már megint mivel rukkolt elő.

- Szia anya. –köszöntem unottan.

- Emily! Régen beszéltünk. Hogy vagy? –szokatlanul kedvesnek tűnt a hangja.

- Anya, nem kell a játék. Miért hívtál?

- Nem érdeklődhetnék a saját lányom felől? –háborodott fel.

- Sosem tetted. –mondtam kiméretlenül.

- Mindegy. Szeretném, ha átjönnél és nyugodtan megbeszélhetnénk a dolgainkat.

- Mi ez a hirtelen változás?

- Elgondolkoztam azon, amit múltkor mondtál. De ezt nem telefonon szeretném megbeszélni. Holnap át tudnál jönni?

- Igen. Délelőtt ott leszek. –egyeztem bele.

- Rendben kicsim. Szia! –tette le.

Itt valami nagyon nincsen rendben. Mi ez a nagy változás mindenkinél? Biztos vagy tervez valamit anyám vagy valami olyan hírt fog mondani, aminek nagyon nem örülnék. De, ezt majd holnap megtudom.

Nagyon fáradt voltam, így elmentem fürdeni és egy kis TV-zés után elnyomott az álom.

Másnap időben felkeltem, elkészültem és már indultam is anyához.

Egyből a nappaliba mentem, ahol mosolyogva várt engem.

- Szia Emily! Jó téged látni. Gyere, ülj le! –mutatott a székre. Gyanúsan néztem rá, de helyet foglaltam. Már előttem volt egy teás készlet és a csészémben már ki volt öntve a gőzölgő ital.

- Mi történt? –kérdeztem egy korty után.

- Semmi. –rázta meg a fejét.

- Anya, sosem csinálsz ilyet. Nem vagy kedves velem, nem mosolyogsz, most pedig mintha minden tökéletes lenne.

- Szeretnék jó anya lenni. –mondta lágyan.

- Ezt nem most kellett volna elkezdeni. –vágtam rá komoran.

- Tudom és sajnálom. Rád akartam erőltetni egy életet, ami nem te vagy.

- Erre miért most kellett rájönnöd?

- A legutóbbi kiborulásod gondolkodtatott el. Nem tetszik, hogy ilyen életet választottál magadnak. –mondta őszintén.

- De erről én döntök. És boldog vagyok, miért nem tudsz ennek örülni?

- Mert nekünk egy elit, befolyásos családunk van. Nem tartoznak bele az ilyen csavargók, mint az a múltkori gyerek, meg akikkel te barátkozol.

- Anya, ők a családom. Sokkal jobban ismernek és szeretnek engem, mint te. –mondtam keményen.

- Ilyet ne merészelj mondani! Igenis szeretlek. –csattant fel.

- Ha szeretnél akkor nem akarnál megváltoztatni. Örülnél a sikereimnek, hogy boldog vagyok.

- Az nem siker, amit abban a guruló sportnak köszönthetsz.

- Nem hiszem el, hogy ilyen vagy. –nevettem már kínomban.

- És nem is engedem, hogy elszúrd ezzel az életedet. Én mindig is szép jövőt szántam neked. Nem erre neveltelek. Ezért döntöttem úgy, hogy elmegyek a francia házunkba. Egy jó ideig ott leszek. És neked is velem kell jönnöd. Nem érdekel semmilyen kifogás vagy ellenkezés. Jövő héten indulunk és kész. Európába költözünk.