11. rész

Jiyong szemszöge

            A hét gyorsan telt. Amennyit csak tudtam, annyit gyakoroltam, de még mindig volt olyan elem, amit nem tudtam pontosan megcsinálni. Pedig nagyon nyerni akarok.

Holnap verseny. Korán felkeltem és egyből a pályára mentem gyakorolni. Meglepetésemre nem voltam egyedül. Meglepődtem, hogy itt találtam.

- Szia! Hát te? –kérdeztem.

- Nem igazságos, ha nem gyakorlok veled. Főleg, hogy holnap verseny. Így ma átnézhetnék azokat, amiket nem tudsz pontosan. Persze, ha akarod. –mondta halkan.

- Hogyne akarnám? Köszönöm. –lelkesedtem fel.

- Akkor kezdjük. –mosolyodott el ő is.

Úgy két órán át vettük folyamatosan a trükköket. Majd leültünk inni egy kicsit.

- Köszönöm, hogy eljöttél és segítesz. –mondtam neki, mélyen a szemébe nézve.

- Szívesen. És ne haragudj. Nem kellett volna olyanokat mondanom. De még nem tudok megbocsájtani neked, akkor sem.

- Nem kell semmiért bocsánatot kérned. Megértem és azon leszek, hogy megbékélj.

- Folytassuk. –állt fel gyorsan.

Újabb hosszas órák teltek el. Nagyon elfáradtam, de jó volt vele edzeni. Eszméletlen boldog voltam, hogy szóba áll velem és segít továbbra is.

Késő délután indultunk el haza. Sétáltunk egy darabig, sokat beszélgettünk.

- Holnap ugye ott leszel? –kérdeztem tőle, mikor már búcsúzkodtunk.

- Nem tudom. –hajtotta le a fejét.

- Kérlek. Szükségem lenne a jelenlétedre. –fogtam meg a kezét.

- Rendben, ott leszek. –mosolyodott el. Hatalmasat dobbant a szívem, hogy mosolyogni láttam. Szorosan magamhoz húztam és megöleltem. Ő is átfonta a derekamat vékony kezeivel.

Lassan elengedtem, majd mindketten haza mentünk. Estig csak pihentem, majd aludni mentem, hogy másnapra kipihenjem magamat.

Reggel időben keltem, elkészültem, majd indultam is a helyszínre. Előtte találkoztam a fiúkkal. Tőlünk még Taeyang indult. Együtt érkeztünk meg egy eldugottabb pályára, ahol rengeteg ember volt. Mindenki elhozta a saját kis csapatát.

Hirtelen megláttam Saméket. Meglepődve néztem rájuk és indultam meg feléjük.

- Srácok, ti hogy-hogy itt vagytok? –kérdeztem nevetve.

- A családtagokat nem hagyjuk magukra egy versenyen. –mondta a vezetőjük. Jól esett, hogy ezt gondolta. Lepacsiztunk, majd megöleltük egymást.

Elmentem jelentkezni, majd a deszkámat javítgattam, leellenőriztem, mikor valaki eltakarta a szememet.

- Hogy van a mi kis versenyzőnk? –hallottam meg Emily csilingelő édes hangját. Levette a kezét szemeimről, majd mosolyogva néztem hátra. Egyből felálltam és szorosan megöleltem.

- Köszönöm, hogy eljöttél. –búgtam a nyakába.

- Ez természetes. Nem hagyom magára a diákomat. –húzódott el- Most mennem kell, mindjárt kezdődik. Sok szerencsét Jiyong, meg tudod csinálni.

- Köszönöm.

Emily szemszöge

Visszamentem Samékhez, majd elfoglaltuk a helyeinket. Idegesen ültem. Ideges voltam Jiyong miatt. Szurkoltam neki, hogy sikerüljön.

El is kezdődött a verseny. 12-en indultak. Ebből Taeyang volt az ötödik, Jiyong pedig a nyolcadik induló.

Tae nagyon jó kört nyomott le, pici hibája volt csak. Most következik Jiyong. Az első trükk teljesen hibátlanul sikerült, a második is. Mosolyogva néztem végig, ahogyan mutogatja a nehezebbnél nehezebb mutatványokat. Sok olyan dolgot csinált, amit más nem. Ezeket tanítottam én. Büszke voltam magamra, de Ji nagyon jó tanítvány. Gyorsan tanul és tényleg akarja ezt az egészet.

Tényleg rájöttem, hogy túlreagáltam ezt az egészet. Haragudtam még egy kicsit rá, de nem vészes. Nem jó vele haragban lenni és tudom, hogy őszintén beszélt.

Vége van az egész körnek, már csak az eredményhirdetés maradt hátra. Feszülten figyeltünk, hogy mik lesznek az eredmények. Szinte biztos voltam benne, hogy Ji nyerni fog.

Taeyang lett a harmadik. Hatalmas ujjongás fogadta őt. Egy másik csapattól egy srác lett a második. És most jön az első hely.

- Kwon Jiyong! –mondta a szervező. Mindenki sikoltott és tapsolt. Annyira boldog voltam, hogy sikerült neki. Oszlani kezdett a tömeg és a versenyzőink is odajöttek hozzánk. Gratuláltam Taenek, majd Jihez fordultam. A nyakába ugrottam nevetve. Átölelte a derekamat, mindketten nagyon boldogok voltunk.

- Gratulálok, tudtam, hogy sikerülni fog. –álltam a lábamra és fogtam meg a karját két oldalról.

- Köszönöm, ez nagy részben a te érdemed is. Te vagy a legjobb tanár.

- Szívesen Ji.

Még egyszer megöleltük egymást, majd mi is indulni készültünk, este a bulin úgyis találkozni fogunk.

Jiyong szemszöge

Nyertem. Nyertem! Annyira örültem, hogy el sem tudom mondani. Láttam, hogy Emily büszke rám és ez jó érzéssel töltött el. Miután mindenki gratulált haza indultunk, hogy elkészüljünk az esti ünneplésre. A partra rendeztünk egy kisebb bulit.

Már sötét volt, mikor odaértünk. Mindenki tapsolt, jó érzés volt ilyen körbe tartozni.

Pár óra múlva már elég szépen állt a társaság. Rendesen fogytak az italok, a hangulat egyre jobb lett. Leültem az egyik asztalhoz, ahol Samék voltak.

- Itt van a mi kis győztesünk! –kiabálta a vezetőjük.

- Köszi srácok. –röhögtem. Ők is elég jól álltak.

- Milyen a buli?

- Nagyszerű, remekül érzem magamat.

- Nincs kedvetek táncolni? –ajánlotta fel az ötletet az egyik srác.

- De, menjünk. –mondtuk, majd el is indultunk. Mielőtt odaértünk volna a többi táncoló emberhez, megragadtam Emily kezét és közelebb húztam.

- Felkérhetem a hölgyet? -mosolyogtam.

- Persze uram.

Benne is volt már egy kis alkohol, így még jobban élveztük egymás társaságát.

Egyből simulósan kezdtünk el táncolni. Háttal állt nekem, így kerek feneke dörzsölődött ágyékomhoz. Nyakához hajoltam és beleszuszogtam, mire megfordult.

Átkarolta a nyakamat, én átfontam kezemmel a derekát. Homlokunk majdnem összeért. Édes lehelete simogatta az arcomat. Teljesen beindultam.

- Annyira gyönyörű vagy. –suttogtam a szájába, mire elmosolyodott és a fülemhez hajolt.

- Kívánlak Jiyong.