31. rész

Jiyong szemszöge

            Ijedten váltunk el egymástól és néztünk a hang irányába. Dühös tekintettel méregetett minket. Szemeiből szikrák szóródtak.

- Sam, megmagyarázzuk. –kezdtem bele.

- Te rá másztál Emilyre? –kérdezte kimérten, de hangja mérges volt.

- Nem, nem másztam rá. Együtt vagyunk. –mondtam gyorsan.

- Mi az, hogy együtt vagytok? Emily, magyarázd ezt meg nekem! –nézett a szerelmemre.

- Sam, igazat mond Jiyong. Együtt vagyunk már több mint két hónapja.

- Ezt nem hiszem el! És erről miért nem szóltatok nekem?

- Mert tudtuk, hogy ilyen reakciód lenne. De szeretjük egymást. –húztam magamhoz.

- Szeretitek? Jiyong, ezt sosem képzeltem volna rólad. Hogy tehetted?

- Komolyan beszélünk és nem használom ki. Szeretem őt. –mondtam határozottan.

- Lefeküdtetek már? –kérdezte hirtelen.

- Mi? –értetlenkedett Emily.

- Lefeküdtetek vagy nem? –emelte fel a hangját. Egymásra néztünk Emilyvel, de nem szólaltunk meg. Sam még dühösebb lett.

- Szóval megdugtad te szemét. –sziszegte, majd hatalmas lendülettel esett nekem és ütött egyet a képembe. Neki estem a falnak.

- Sam, ne! Jiyong, jól vagy? –fordult felém Emily, de Sam megragadta a karját.

- Most elmegyünk. És meg ne lássalak még egyszer a közelében. –mondta nekem.

- Ezt nem teheted! –kiabálta a szerelmem.

- Ez rád is vonatkozik. Hogy feküdhettél le vele? Te nem ilyen vagy. –mondta neki.

- Nem azért feküdtem le vele, mert csak egy éjszakát akartunk. Szeretem őt és komolyan gondoljuk. –állt ki mellettünk, ami nagyon jól esett.

- Ez nevetséges, most megyünk! –fogta meg a kezét és húzni kezdte, engem ott hagyva. Letöröltem a vért az arcomról, ami a felrepedt bőrömből szivárgott ki.

Utánuk siettem, de akkor már a kocsiban ültek és elmentek.

- Jiyong, mi történt? –jött oda hozzám Tabi.

- Sam meglátott minket és elvitte Emilyt. Sosem láttam még ilyen dühösnek.

- Te vérzel? –nyúlt az arcomhoz.

- Sam megütött.

- Mi lesz ebből? –sóhajtott egy nagyot.

- Nem tudom, de nem vehetik el tőlem őt. –jelentettem ki.

Emily szemszöge

Erősen húzott maga után Sam az egész udvaron keresztül. Értetlen pillantásokat éreztem magamon, de most nem tudtam velük törődni. Nem akarom elhagyni Jiyongot és nem is fogom. Beszálltunk egy kocsiba, majd vezetni kezdett.

- Hova megyünk? –kérdeztem.

- Hogy tehetted ezt? Nem látod, hogy csak kihasznál? –tért ki az előző kérdésem alól.

- Nem használ ki! Komolyan szeretjük egymást.

- Emily ne legyél ilyen ostoba. Én ismerem az ilyen fiúkat és nekik csak egy dolog számít. Amit már tőled megkapott. –sziszegte.

- Nem vagy az apám, hogy megmond kivel legyek. Ha én úgy döntök, lefekszek vele, akkor le fogok. Ha úgy döntök, hogy összejövök vele, összefogok.

- Ez nem így megy! –csattant fel és állt meg egy park mellett- Mindig és én vigyáztam rád és féltelek. Főleg az ilyen alakoktól.

- De hiszen te is szereted Jiyongot. Hogy mondhatsz ilyet egy barátodról?

- Mert ismerem és mert én is fiú vagyok. Emily neki rossz híre van, mindig is csak játszadozott a lányokkal. Ő nem szeret téged.

- De igen szeret. –ordítottam- Elegem van belőled. Hogy lehetsz ilyen? Nem örülsz a boldogságomnak. Gyűlöllek és nem vehetsz el tőle, mert az én életem, az én döntésem. –pattantam ki a kocsiból és menni készültem. Sietősen futottam el onnan, miközben potyogni kezdtek a könnyeim.

- Emily azonnal állj meg! –hallottam meg a hangját, de nem ért utol. Befordultam az egyik kis utcába, hogy ne lásson meg. Sírva hívtam fel azt az embert, akire most szükségem volt.

- J-jiyong. –szipogtam bele.

- Emily, kicsim? Hol vagy? Mi történt? –hallottam meg aggódó hangját.

- A külvárosban egy kis utcán. Ji, én ezt nem akarom. –kezdtem el újra sírni.

- Én sem kicsim. Azonnal oda megyek. –mondta és letette a telefont. Halkan sírtam az egyik padon összekucorogva. Hirtelen éreztem meg egy kezet a hátamon. Könnyes szemmel néztem fel és láttam meg Jiyongot. Azonnal felpattantam és a nyakába ugrottam. Szorosan öleltük egymást és szipogtam a vállába.

- Édes jól vagy? Bántott? Mi történt? –húzódott el.

- Dehogy bántott, nem tudna. Vagyis fizikailag nem. Ji, olyan rossz dolgokat mondott rólunk.

- Elhiszem édes, menjünk haza, hogy lenyugodj, jó?

Bólogattam, mire elindultunk hozzá, mert az ő lakása közelebb volt. Fent leültem az ágyára, ő hozott egy teát kettőnknek, majd szorosan ölelt és bújtunk össze.

- Sajnálom az egészet. Nem kellett volna rád másznom. Ha normálisan megtudta volna, akkor most nem lenne ilyen a helyzet. –mondta.

- Nem. Akkor is így reagált volna, Ji ez nem a te hibád.

- De ugye nem engeded, hogy elvegyen tőlem? –kérdezte félve.

- Dehogyis, Ji én szeretlek. –csókoltam meg lágyan.

- Én is kicsim, el sem tudom mondani mennyire. –szorított még jobban magához.

- Olyan rossz volt hallgatni azokat, amiket mondott. Hogy csak kihasználsz, meg hogy én neked csak egy kaland vagyok.

- De ez nem igaz. Régen lehet így bántam a lányokkal, de veled soha nem tenném. Emily én még sosem szerettem ennyire senkit, mint téged. És –halkult el- Engem sem szerettek még ennyire. –hajtotta le a fejét.

- Senki nem tudna rávenni arra, hogy elhagyjalak. Szeretlek. –simítottam végig az arcán.

- Én is szeretlek. –csókoltuk meg egymást szenvedélyesen. Összebújva aludtunk el, szorosan egymás karjaiban.

Reggel rosszul ébredtem. Rossz volt a közérzetem a tegnapi miatt. Komótosan másztam ki az ágyból és mentem ki a konyhába, ahol Ji munkálkodott.

- Jó reggelt szerelmem. –köszönt. Láttam rajta, hogy ő sincs jól.

- Jobbat. –sóhajtottam és belekortyoltam a kávéba.

- Ugye tudod, hogy ma beszélnünk kell vele? –zárt karjaiba.

- Sajnos, de ígérd meg, hogy nem hagysz el engem. –kértem rá félve.

- Senki nem tudna rá venni. Együtt csináljuk végig. –csókolt meg, majd elindultunk a pályára. Halott hangulat várt ránk ott. Mikor beléptünk minden szem ránk szegeződött, majd megláttuk Samet.

- Sam, beszélnünk kell! –szólaltam meg, de szorosan fogtam Ji kezét.

- Nem vagyok hajlandó beszélni veletek. Veled igen, de Jiyongot látni sem akarom. Ezért tiltom ki innen. Mostantól nem tartozol közénk, úgy hogy tűnj el!

30. rész

Emily szemszöge

            Egy hét telt el, mióta egymásnak estünk az ebédlőasztalon. Két hónapja vagyunk együtt. Minden percét élvezem, mikor vele lehetek.

Egyik délután a pályán volt az egész csapat. Ment a zene, edzettünk és elvoltunk. Jól éreztük magunkat. Éppen az egyik barátunknak tanítottam valamit, mikor felpillantottam és megláttam Jiyongot, aki kajánul mosolygott rám. Kérdőn néztem rá, mire eltátogott egy ’szeretlek’-et. Nevetni kezdtem, majd gyorsan abba hagytam, mert a diákom értetlenül nézett rám. Imádtam ezt az embert. Egy nem normális. Elmentem vízért az egyik fához. Hirtelen éreztem meg két kezet, ami a hasamon kúszott fel.

Hátranéztem és láttam meg Jiyong mosolygós arcát, majd gyorsan megcsókolt.

- Ji, ne itt. Bárki megláthat minket. –toltam el, de nem hagyta.

- Takarásban vagyunk és nem bírom ki. –suttogta a számba, majd hevesen csókolni kezdett.

- Hihetetlen vagy. –kuncogtam.

- Ugye ma nálam alszol? –kérdezte huncutul.

- Inkább te gyere hozzám! –karoltam át a nyakát.

- Ha ennyire akarod. –tapadt ajkaimra. Tudtam, hogy nem szabad, de nem tudtam nemet mondani neki. Olyan jól esett a csókja.

Hirtelen hallottunk, meg egy köhögést mögöttünk, mire szétrebbentünk. Ijedten néztünk rá.

- Ezt nem itt kéne. –mondta a támadónk viccesen.

- Tabi, a frászt hoztad ránk. –kaptam a szívemhez sóhajtva.

- Ne haragudjatok, de rosszabb lett volna, ha más talál rátok. Ne értsétek félre tőlem fel is falhatjátok egymást, de nem lenne jó, ha kiderülne.

- Igazad van. –ismertem be.

- De ha már itt vagy, akkor egy kicsit figyelnél, amíg felfalom ezt a szépséget. –tért vissza ajkaimhoz. Belenevettem a csókba, míg a fának nyomott. Szenvedélyes táncot jártak nyelveink, majd egy nagy cuppanással váltunk el.

- Befejeztétek? –kérdezte mosolyogva Tabi, aki eddig őrködött vagy minket nézett.

- Igen, egy időre. –kacsintott Ji.

- Nem is értem, hogy bírom ki melletted. –öleltem át a derekát.

- Ennyire nem lehetek rossz.

- Oké, ezt ne folytassuk! Menjünk vissza, mert gyanút fognak. –ment el a segítőnk.

Vissza is mentünk. A délután további részében nem is beszéltem Jiyonggal. Egyszer jöttem le a pályáról, miután mentem egy kört. Hirtelen éreztem meg, hogy valaki a fülemhez hajol.

- Ne hidd, hogy befejeztük az előbbit. Este nálad folytatjuk.

- Alig várom. –néztem rá huncutul, majd ott hagytam. Ahogy megbeszéltük Ji velem jött haza. Amint becsuktuk az ajtót, vadul egymásnak estünk.

Ezután még nem voltunk álmosak, így összebújva beszélgettünk az ágyban.

- Mi lenne, ha kiderülne, ami köztünk van? –kérdeztem, míg a mellkasán játszadoztam.

- Nem tudom. Biztosan egy ideig nehéz lenne, de szerintem elfogadnák.

- A csapattól nem is félek, csak Samtől. Annyira félt engem és nem tudom, hogy reagálna ránk. –néztem fel rá.

- Ezzel most ne törődjünk. Úgyis ki fog egyszer derülni, remélem minél hamarabb.

- Igaz is. Ne haragudj, hogy ennyit kell várnunk ezzel.

- Dehogy haragszok, csak az zavar, hogy ott nem támadhatlak le. –csókolt meg. Egy ideig vívtunk egy nyelvcsatát, majd mindketten elaludtunk.

Reggel egy hang ütötte meg a fülemet, ami nem Jiyongtól jött.

- Emily, ébren vagy? –hallottam meg Samet. Ijedten ültem fel és keltettem fel a mellettem alvó barátomat.

- Ji, kelj fel! Itt van Sam. –rázogattam halkan.

- És most mit csináljunk? –pattant ki a szeme és nézett rám kíváncsian.

- Nem tudom. –ekkor hallottuk meg, hogy nyílik az ajtó, így gyorsan betoltam Jit a takaró alá és úgy helyezkedtem, hogy ne vegye észre.

- Jó reggelt kislány! Ideje felkelni. –lépett be a legjobb barátom.

- Tök korán van. –ásítottam, mintha most keltem volna fel.

- Csak szólni akartam, hogy akkor ma HyoJun házánál lesz az egész csapat.

- Rendben, el is felejtettem.

- Majd még szólok Jiyongéknak, hogy odajöjjenek. Mindjárt fel is hívom. –vette elő a mobilját.

- Ne! Vagyis, majd szólok én neki, még biztos alszik.

- Jól van, akkor ott találkozunk. Szia kislány. –ment el integetve.

- Szia! –kiáltottam utána. Megvártam míg meghallom az ajtó csukódását, majd hatalmasat fújtatva feküdtem a hátamra.

- Ez meleg helyzet volt. –bújt ki Ji a takaró alól.

- Az nem kifejezés.

- Tudod milyen dögös vagy a takaró alatt? –kezdte el simogatni pucér combjaimat.

- Nem, nem szoktam nézegetni magamat. –válaszoltam nevetve.

Váltottunk egy hosszú reggeli csókot, majd mindketten elkészültünk. Találkoztunk a fiúkkal és együtt mentünk HyoJun házához. Egy hatalmas házban élt, aminek az udvarán volt egy nagy medence, amit mi deszka pályának használtunk.

Sokszor tartottunk ott bulikat, de Jiyongék most voltak ott először.

Jiyong szemszöge

Meglepődtem, hogy mekkora házban él HyoJun. A kert nagyon szép volt, meg az egész környék. Mire mi odaértünk, már mindenki ott volt. Iszogattunk, táncoltunk, nevettünk, szóval elvoltunk.

Egyszer láttam Emilyt bemenni a házba, így gyorsan utánamentem. Az egyik folyosón értem utol, ahol szembefordítottam magammal, neki nyomtam a falnak és hozzá simultam.

- Micsoda véletlen, hogy összefutunk. –nevettem közel ajkaihoz.

- Telhetetlen. –mondta, majd megcsókoltam lassan, de szenvedélyesen.

Kezem elindult a derekán, le a fenekére, amit jól megmarkoltam. Közelebb vontam az ágyékomhoz és dörzsölgetni kezdtem.

- Ji-jiyong, ezt ne. –tolt el lihegve.

- De kívánlak. –haraptam az alsó ajkamba.

- Én is, de nem lehet. Majd este. –simított végig a mellkasomon.

- De nem tudok várni. Csak egy gyors kört.

- Nem. –jelentette ki határozottan. Nyomott egy gyors puszit a számra, miközben én löktem egyet a csípőmmel. Nyögött egy halkabbat és a szemembe nézett.

- Emily kérlek. Akarlak, most azonnal.

- Én is Jiyong. –estünk egymásnak. Megemeltem az egyik lábát, így combjait markolgattam. Éhesen faltuk egymás ajkait. Ágyékomat egyre jobban nyomtam az övéhez, hadd induljon be még jobban. Keze a pólóm alá tévedt, mikor egy hangot hallottunk meg.

- Ti meg mit csináltok? –kérdezte dühösen.

- Sam? –néztünk rá ijedten.

29. rész

Emily szemszöge

            Ijedten nézett rám, majd arca megnyugodott, de engem nem tudott meggyőzni. Valaki engem keresett. De ki volt az?

- Ji, ki volt az? –kérdeztem ismét.

- Nem tudom. Valami koma keresett téged, de honnan tudták az én számomat? –gondolkodott hangosan. Egy férfi engem keresett?

- Mi van, ha anyám küld valakit, hogy vigyen vissza? –kérdeztem félve tőle.

- Ugyan kicsim, ilyenekre ne gondolja. Nem jön ide senki. És az még biztosabb, hogy én nem engedlek el. –csókolt meg. Újra egymást faltuk, de nem tudtam oda figyelni, amit ő is észrevett.

Elhúzódott tőlem, majd arcomat kezdte el simogatni.

- Ne félj. Emily, soha nem engedném, hogy elvegyenek tőlem. –nyugtatgatott. Bólintottam egy aprót. Ezután úgy döntöttünk, hogy elmegyünk aludni. Ma este itt maradtam. Erre volt szükségem, hogy az ő karjaiban lehessek.

Szorosan összebújtunk, majd szinte azonnal elaludtunk. Reggel a csengőre ébredtünk. Valaki nagyon be akart jönni. Ji ment ki, hogy ajtót nyisson.

Jiyong szemszöge

Valami őrült ráült a csengőre. Álmos fejjel ballagtam el az ajtóig és nyitottam ki azt.

- Ki maga? –kérdeztem rekedt hangon.

- Mr. Yang vagyok. Bizonyára itt van Emily. Beszélhetnék vele? –kérdezte nyugodtan.

- Mit akar tőle? –szóltam ingerülten.

- Ez nem önre tartozik. –adta meg az egyszerű választ. Ekkor ért ki mellém a szerelmem.

- Mi folyik itt Ji? –bújt az oldalamba. Átkaroltam a vállát és így néztem az öltönyösre.

- Emily, jó téged látni. –mosolygott rá az idős férfi.

- Mr Yang? Önt mit keres itt? –kérdezte Emily ledöbbenve.

- Beszélni szeretnék önnel. Négyszemközt. –hangsúlyozta ki az utolsó szót.

- Akkor mondja. Jiyong tud mindenről és nem vagyok hajlandó nélküle beszélni. –mondta határozottan, ami megmosolyogtatott. Olyan édes volt, ahogy ki állt miattam.

Láttam a bácsikán, hogy nem tetszik neki a helyzet, de ez minket nem érdekelt. Leültünk a nappaliba és kérdőn néztünk a korai vendégünkre.

- Franciaországból repültem ide azzal a céllal, hogy a kisasszonnyal menjek vissza.

- Pedig ezt elfelejtheti. Nem megyek vissza. –mondta a szerelmem.

- Az anyja aggódik ön miatt.

- Ezt most fejezze be! –szólt közbe idegesen Emily- Aggódik? Ne nevettessen. Beszéltem vele azóta, nem aggódik, hanem félti a hírnevét. A barátai szemében biztos nem lesz jó pont, ha a drágalátos nagyasszonynak nem megy vissza a lánya.

- Megértem önt, vagyis önöket -mutatott rám- Nekem sem tetszik, amit Mrs. Swan csinál, de nem tehetünk semmit. –mondta szomorúan. Szóval most mellettünk van?

- Nem akarom rossz helyzetbe hozni önt, de soha nem megyek vissza. Elegem van anyámból és ha ezt ő nem tudja felfogni, akkor élvezze csak a sznob életét egyedül.

- Megértem. Ne haragudjanak, hogy magukra törtem kora reggel. –hajolt meg.

- Ugyan. –mosolyodott el Emily, majd megölelte az idős férfit.

- Ne haragudjon uram, hogy így beszéltem önnel. –fordult felém.

- Ne butáskodjon. –kuncogtam.

- Akkor én megyek is. Megpróbálom elmondani ezt az anyukájának. De előre szólok, hogy ne számítsanak semmi jóra. Sokan fogják még önöket zavarni.

- Köszönjük. –mondtuk egyszerre, majd az öltönyös el is ment. Visszamentem az életemhez és vártam, hogy mondjon valamit.

- Anyám nem normális. –bökte ki, amin nevetni kezdtem és átöleltem a derekát.

- Én azt nem értem, hogy egy ilyen hárpiának, hogy lehet ilyen tökéletesen gyönyörű lánya. Aki egy cseppet sem hasonlít rá. –búgtam közel az arcához.

- Te sem vagy mindennapi eset. –karolta át a nyakamat.

- Tudom, de így szeretsz. –csókoltam meg. Lomha táncot jártak nyelveink, miközben kezem egyre lentebb tévedt. Végig az oldalán, le a fenekére. Először lágyan simogattam, majd egyre erősebben kezdtem markolászni. Úgy vágytam már rá. Tudom, hogy ő is akarná, de akkor sem csináljuk még. Eljön annak is az ideje.

Egyre tüzesebben szaggattuk egymás ajkait. Megemeltem a fenekénél, így az ölembe került. Elsétáltam vele az asztalig. Ráültettem a szélére, beálltam lábai közé a csókot meg nem törve.

Mivel csak egy póló volt rajta, rajtam meg egy boxer egy felsővel, így csupasz combjain járkáltak kezeim fel-alá. Apró keze becsúszott a pólóm alá és egy mozdulattal vette le rólam. Végig simított a hátamon, mire elakadt bennem a levegő. Lábaival körbefonta a derekamat, így még közelebb vont magához. Éreztem a vágyat benne.

- Ahh Jiyong. –nyögte halkan, mikor elszakadtam ajkaitól. Sűrűn kapkodtuk a levegőt.

- Kicsim, ha most folytatjuk, én nem tudok leállni. –lihegtem az arcába.

- Akkor ne állj le. –suttogta a számba.

Kajánul elmosolyodtam és hatalmas hévvel estem neki a szájának. Megfogtam a felsőjét és egy mozdulattal lerángattam róla. Hátán kalandoztak el kezeim. Mellkasa szorosan nyomódott az enyémnek. Nem is gondolkodtunk csak csináltuk. Nyakára tértem át. Harapdáltam, csókoltam, nyalogattam a finom bőrt. Hajamat túrta és a tarkómat fogta, míg nagyokat sóhajtozott a fülembe, amitől még jobban beindultam. Egy elég nagy kiszívást csináltam a füle alatti részre. De ő az enyém, ezt mindenkinek tudnia kellett. Így haladtam egyre lentebb és következtek gyönyörű, formás idomai. Egyiket a számmal kezdtem el kényeztetni, míg a másikat kezemmel masszíroztam.

- Ohh Jih –nyögte teli élvezettel. Imádtam ezt hallani az ő szájából.

Míg mellein munkálkodtam, az egyik kezemmel lenyúltam a bugyijába és körözgetni kezdtem legérzékenyebb pontja körül. Kis idő múlva csúsztattam belé két ujjamat. Megremegett egy kicsit, majd mozgatni kezdtem benne. Csak rá figyeltem, így nem vettem észre, hogy keze a férfiasságom körül munkálkodik. Anyagon keresztül kezdte el simogatni, majd hirtelen markolt rá erősen, mire nagyot nyögtem. A következő pillanatban már nem volt rajtam az alsóm. Húzogatni kezdte a kezét a tagom körül. Mivel így is kimondhatatlanul vágytam rá, így nem kellett sok, hogy akcióra képes legyen. Letéptem róla a bugyiját, hátrébb toltam az asztalon. Bemásztam lábai közé és megcsókoltam szenvedélyesen, míg lassan belé nyomtam merev tagomat. Nyögött egyet a csókba, de nem engedtem, hogy elszakadjon. Azonnal gyors tempót diktáltam. Hangosan nyögött közben. Mélyebb lökéseimnél a hátamat karmolta.

- Ahh Jiyong. –nyögte kéjesen a fülembe.

- Ohh Emilyhh, igen. –hatoltam még mélyebbre benne.

Hirtelen éreztem, hogy remegni kezd alattam. Háta megfeszül, körmei hátamba hatolnak és hangosan nyögi a nevemet. Pár pillanat múlva én is elélveztem és forró nedvemet lövelltem belé. Sűrűn kapkodtuk a levegőt, míg rajta feküdtem.

- Ez isteni volt. –lihegtem.

- Igen, de pont az ebédlőasztalon kellett egymásnak esnünk. –kuncogott.

- Elragadott a hév. –csókoltam meg mosolyogva. Életemben nem szerettem senkit ennyire, mint ezt a lányt. Apának igaza volt és újra az enyém lett.

28. rész

Jiyong szemszöge

            Félve tettem fel a kérdést. Minden lehetőség átfutott az agyamon. Hogy azt mondja, nem és ezzel vége mindennek. Vagy igent mond és boldogok leszünk. Újra az enyém lesz és el nem engedem. Reméltem, hogy a második variáció fog megtörténni.

- Nos, újrakezdjük? –kérdeztem újra. Ijedt tekintettel nézett rám. Még mindig az ölemben ült, én pedig a derekát fogtam.

- Ji én nem tudom. -hajtotta le a fejét.

- Dehogynem édesem. Csak mond azt, amit érzel. –simogattam és felemeltem a fejét. Könnyes volt a szeme, ami nem jelent semmi jót.

- Én félek Jiyong. –ismerte be végül és egy könnycsepp gördült le gyönyörű arcán.

- Mitől? Tőlem? –kérdeztem szomorúan.

- A helyzettől, a következményektől. Nem tudom mi lesz egy hónap múlva. Hogy mi fog történni. Nem akarom még egyszer átélni, amit pár hónapja át kellett.

- Nem fogjuk soha többé átélni azt. Én sem tudom mi lesz egy hónap múlva, de egyet biztosan tudok. Hogy én egy hónap múlva is szeretni foglak. Egy év múlva is. Mindig szeretni foglak. –mondtam mélyen a szemébe nézve. Elvesztünk egymás tekintetében, majd elmosolyodott. Hirtelen éreztem meg édes ajkait az enyémen. Először meglepődtem, de azonnal viszonoztam. Szenvedélyes táncot jártak nyelveink, majd nehezen elszakadtunk, levegőhiány miatt.

- Ez igen lenne? –kérdeztem, hogy biztos legyek.

- Igen Ji, szeretlek. –simított végig az arcomon, apró kezeivel.

- Én is téged kicsim, nagyon. –húztam magamhoz. Furcsa volt a helyzet, mert még mindig az ölemben ült, de nem igen bántam. Hosszú percekig simogattam a hátát, miközben fejét a nyakamba temette.

- Biztos nem lesz ennek rossz vége? –kérdezte, de nem mozdult.

- Nem. És ha bármi történne is, mindig itt leszünk egymásnak. Ne aggódj. –nyugtattam.

- Annyira hiányoztál Jiyong. –fúrta jobban fejét a nyakamba.

- Te is nekem kicsim. Te is nekem.

Ezután kiszállt az ölemből és lefeküdtünk egymás mellé a pályára. Már sötétedett, de mi csak feküdtünk egymás mellett szorosan. Keze az enyémben volt. Úgy egy fél óra múlva már teljesen sötét volt.

- Olyan jó itt lenni. –sóhajtott egy nagyot, majd közelebb jött. Átkaroltam az egyik kezemmel, az ő keze a mellkasomon pihent.

- Igen szerintem is. Tényleg van egy dolog, amit már meg akartam kérdezni. –könyököltem fel, hogy rá tudjak nézni- Honnan tudtál ennyi új trükköt megtanulni egy hónap alatt?

- Franciaországban találtam egy deszkapályát. Összebarátkoztam egy ottani csapattal és megszoktam az ő edzésmódjukat. Egy csomó új dolgot tanultam és azokat mutattam be a versenyen. –mesélte el boldogan.

- Tudnál még mutatni új dolgokat? –kérdeztem kicsit kajánul.

- Ha még mindig a deszkázásról beszélsz, akkor örömmel. –harapta be az alsó ajkát.

- Bármit mutathatsz. –csókoltam meg, miközben ráfeküdtem. Éhesen faltuk egymás ajkait. Keze a hátamat simogatta. Combjait kezdtem el masszírozni, majd kezeimmel befurakodtam feneke alá és erősen megmarkoltam, mire belenyögött a csókba.

- Ji, ne itt. –tolt el kissé.

- Tudom, ne haragudj. Nem akarlak azonnal letámadni. –másztam le róla.

- Jobb lenne, ha felmennénk. –ült fel.

- Rendben. –bólogattam.

- Ugye nálam alszol? –kérdezte hirtelen.

- Ha nagyon szeretnéd. –mosolyodtam el huncutul.

- Nagyon szeretném.

Emily szemszöge

Felmentünk Jiyonggal a lakásomba. Átvettem a pizsimet, ami jelenleg egy top volt, majd befeküdtem az ágyamba. Ji is levette a pólóját, meg a nadrágját és bebújt mellém.

Átölelte a derekamat, fejét a nyakamba fúrta.

- Szép álmokat Ji. –simogattam meg a kezét, ami a hasamon pihent.

- Neked is szerelmem. –mormogta. Pár perc múlva már mélyen úsztunk az álmokban.

Reggel mire felkeltem már nem volt mellettem. Álmosan ballagtam ki a konyhába, ahol megcsapott a reggeli illata.

- Jó reggelt édes. –csókolt meg Ji, majd tovább készítette a reggelinket.

- Neked is. Miért kelsz ilyen korán? –kérdeztem két ásítás között.

- Nem tudtam aludni és gondoltam csinálok valamit.

- Hihetetlen vagy. –kuncogtam rajta. Ezután elfogyasztottuk a reggelinket, ami nagyon finom volt. Mindketten elkészültünk és egy óra múlva készen álltunk a nappaliban.

- Akkor mehetünk a pályára? –kérdeztem.

- Persze. És akkor most is titkolózzunk? –nézett rám félve.

- Szerintem igen. De nyugi, el fogjuk mondani, most biztosan. –léptem közelebb hozzá.

- Rendben. –sóhajtott, majd nyomott még egy puszit ajkaimra. Elindultunk együtt a pályára, majd mielőtt bementünk volna elengedtük egymás kezét.

- Sziasztok! –köszöntem Saméknak, mert Ji lemaradt, hogy beszélni tudjon a fiúkkal.

- Szia kislány. Hol voltál tegnap? –kérdezte Sam.

- Majd elmondom. –zártam le a témát, jelezve, hogy nem akarom, ha mások is megtudnák.

Egyből vette a lapot és nem kérdezgetett tovább. Szépen, nyugisan telt el a délelőtt. Valamikor délkörül kérdezte meg Seungri, hogy nincs-e kedvünk elmenni enni valamit. Ji bólogatva rám nézett, jelezve, hogy menjek velük. Így hatan el is indultunk ebédelni a partra, egy kisebb étterembe.

- Olyan jó, hogy újra együtt vagytok. –mondta Daesung.

- Köszönjük. –húzott magához Ji.

Rengeteget nevettünk ebéd közben, imádtam velük lenni, mert annyira nem normálisak. Ezután Ji meg én maradtunk a parton. A többiek haza mentek.

Sétálgattunk egy kicsit, majd mindkettőnknek haza kellett mennie. Imádtam ezt az embert és nem akartam elveszíteni.

Egy hét múlva ugyanúgy tengettük napjainkat. Remekül megvagyunk Jivel. Amin meglepődtem, hogy azóta nem feküdtünk le és nem is célozgat rá. Lehet várni akar, hogy megszokjuk a helyzetet. Egy olyan szakítás után fura megint vele lenni. Persze nagyon örülök neki, de azért szokatlan.

Két hete vagyunk együtt Jiyonggal. Egyik este éppen az ő lakásán voltunk, filmeztünk. Nem sokáig figyeltünk oda, mert hatalmas lendülettel estünk egymásnak. Lefektetett a kanapéra, elhelyezkedett a lábaim között és tépte ajkaimat.

Sűrűn vettük közben a levegőt és nagyokat sóhajtoztunk. Mindketten vágytunk egymásra, de valahogy mégsem tettük meg a következő lépést. Ji telefonja zavarta meg a nyelvcsatánkat.

- H-háló? –szólt bele lihegve. Szinte a számba beszélt.

- Igen itt van.  –mondta ferdén, majd nem sokkal később kinyomta.

- Ki volt az édes?

27. rész

Jiyong szemszöge

            Savként martak a szavai. Komolyan fel akarja adni? Feladni? Ezt nem hiszem el. Nem hagyhatja ennyiben a dolgot. Nekünk nem lehet végünk.

- Hogy mi? Végezni akarsz velünk? –mondtam ki nehezen a szavakat.

- Már nincs olyan, hogy mi Jiyong. –rázta a fejét.

- Hogyne lenne? Nekünk együtt kell lennünk! Én még mindig veled akarok lenni.

- Jiyong ennek vége, jobb lenne, ha elfogadnád.

- Te ennyire könnyen el tudsz felejteni? Már nem is akarod?

- Jiyong, nekünk már nincs szükségünk a másikra. Egy hónap sok idő. Túl kell lépnünk a másikon. –mondta halkan.

- Mi az, hogy nincs szükségünk a másikra? Hogyne lenne! Miről beszélsz? –akadtam ki.

- Sziasztok srácok! –szökkent oda SeolRi és kapaszkodott bele a karomba.

- Erről beszéltem. –mondta komoran, majd szomorúan elment. Tudtam, hogy ő sem komolyan gondolja, és hogy zavarja ez az egész SeolRi dolog.

Tudom, hogy még szeret engem, csak rá kell ébresztenem.

- Bocsi, de most mennem kell. –jöttem el gyorsan tőle, majd egyből a srácokhoz mentem.

Felkerestem jó barátomat, hogy tanácsot kérjek tőle.

- Szia Jiyong, hogy kerülsz ide? –kérdezte értetlenkedve.

- Bocs, hogy csak így rád török. De muszáj lenne egy tanács. –néztem rá kérlelően.

- Mi lenne az?

- Emily. Azt mondta felejtsük el egymást, és hogy már nincs olyan, hogy mi. De tudom, hogy zavarja SeolRi és szeret engem.

- SeolRi?

- Hosszú sztori. Van egy csaj, aki rám van szállva. Kedves meg minden, de nekem nem kell.

- Figyelj, minden meg fog oldódni csak várj egy kicsit. Most jött vissza, ott hagyta az anyját. Csak legyél mellette és rá fog jönni, hogy te kellesz neki.

- Igaz is, köszi tesó. –sóhajtottam egy nagyot.

- Nincs mit, de most megyek is. –mondtam, mikor Minah jelent meg az ajtóban egy pólóban.

- Szia Ji. –lepődött meg.

- Hello. Még egyszer bocs a zavarásért. –mosolyogtam huncutul. Legalább Tabinak jó estéje van.

Egy hét telt el. szinte semmit nem beszélünk Emilyvel. Lassan két hete van itthon, de kerül engem. Eközben SeolRi egyre jobban rám mászik.

Egyik nap a pályán edzünk, mikor hirtelen Emilynek megcsörrent a telefonja.

Emily szemszöge

Arrébb jöttem, hogy nyugodtan tudjak telefonálni.

- Háló? –szóltam bele.

- Emily, az anyád vagyok. –hallottam meg dühös hangját.

- Mit szeretnél?

- Hogy merészeltél elmenni Koreába. Komolyan ennyi eszed van? Erre neveltelek?

- Soha nem is neveltél engem.

- Hogy merészelsz így beszélni velem. Most azonnal visszajössz, különben nem állok jót magamért.

- Nem. Nem megyek vissza. Tudod miért? Mert gyűlöllek. Te beszélsz nekem a szeretetről, mikor azt sem tudod mi az. Örülhettél volna a lányod sikereinek, hogy egészséges, nem, neked ez nem kellett. Elegem van belőled. Neked csak az számít, hogy gazdag álszent barátaiddal vacsorázhass.

- Ha most azonnal nem ülsz gépre, akkor elfelejthetsz örökre. –fenyegetett.

- Szia anya. –csaptam rá a telefont.

Annyira dühös voltam és fájt, hogy ilyen családi hátterem van. Nem akartam a többiek előtt elérzékenyülni, így gyorsan eljöttem onnan. Most egyedüllétre volt szükségem.

Elmentem egy helyre, amit csak én ismertem. Vagyis még egy ember, de ő most nincs a képben. Halkan kezdtem el útjára engedni könnyeimet. Nem tudom mivel érdemeltem ki egy ilyen borzalmas anyát? Ameddig nem képes felfogni, hogy mit veszített, addig nem vagyok hajlandó tudomást venni róla.

Percek óta ültem és csak sírtam egy magamban, mikor hirtelen egy kezet éreztem meg a vállamon. Ijedten kaptam hátra a fejemet és pillantottam meg azt az embert, akire álmaimban sem gondoltam.

- Mit keresel itt? –fordultam el és töröltem le a könnyeimet.

- Egy lányt, aki szeretek. –ült le.

- Rossz helyen vagy. –suttogtam halkan.

- Nem, a megfelelő helyen vagyok. Mondd, el mi történt. És add ki magadból! Én már láttalak sírni, nem kell visszafognod magadat.

Válaszként csak megráztam a fejemet és hagytam, hogy újra feltörjenek belőlem az érzések.

Csendben ült mellettem. Nem nyúlt hozzám, nem szólalt meg csak ült.

Úgy tíz perc múlva vettem egy nagy levegőt és kezdtem el mesélni.

- Eljöttem Franciaországból, de nem szóltam anyámnak. Hagytam egy levelet, amiben mindent leírtam. Két hétig felém se nézett. Most hívott fel, hogy ha nem megyek vissza azonnal, akkor elfelejthetem. Erre én kinyomtam a telefont.

- Jól tetted. –nézett rám.

- Csak nem értem miért kell ezt csinálnia. Nem is törődik velem, nem szeret akkor miért kell, hogy ott legyek. Hogy tudjon mutogatni a gazdag sznob barátainak?

- Rá fog jönni, hogy mekkora dolgot veszített el. Egy tökéletes, gyönyörű lányt.

Óvatosan ránéztem, de kár volt. Elvesztem gyönyörű barna szemeiben. Megéreztem egyik kezét a combomon, majd egyre közelebb hajolt. Csak azt vettem észre, hogy én is közelebb hajoltam. Nem értettem magamat. Nem szabadna ezt csinálnom. De a szívemnek nem tudtam parancsolni. Lassan értek össze ajkaink. Először csak egy kis puszit nyomott rá, majd erősebben kezdett csókolni. Másik kezével nyakamat fogta, hogy ne tudjak elhúzódni. Egyre szenvedélyesebben és vadabban faltuk egymást. Mindkettőnknek szüksége volt már erre.

Átkaroltam a nyakát és hajába túrtam. Közben magára húzott, így az ölében kötöttem ki. Őrült szerelmesek módjára téptük egymás ajkait, de annyira jó volt.

Sosem akartam elengedni ezt az embert. Nagyon szeretem még most is. Ahogy eszembe jutottak a régi emlékek, könnyek kezdtek potyogni a szememből.

Lassan elhúzódott tőlem és szorosan magához húzott. Mélyen belefúrtam fejemet a nyakába és hagytam, hogy eluralkodjanak felettem az érzések.

- Semmi baj. Én mindig itt leszek Emily. –simogatta a hátamat.

- Sajnálom Jiyong, nagyon sajnálom. –szipogtam.

- Ne kérj bocsánatot. Teljesen jogosan tetted, amit tenned kellett. Sosem haragudnék rád. Emily én nagyon szeretlek téged. –nézett mélyen a szemembe.

- Én is szeretlek Jiyong. –mondtam ki végül. Hatalmas mosoly jelent meg az arcán és nyomott egy nyelves puszit a számra.

- Akkor újrakezdjük?

26. rész

Emily szemszöge

            Ezer közül is megismerném a hang tulajdonosát. Lassan fordultam meg és találtam magamat szembe azzal, akitől a legjobban tartottam.

- Köszönöm. –mondtam halkan.

- Három hónapja is idejöttünk. –nevetett zavartan.

- Emlékezetes este volt. –mosolyodtam el, mire meredten kezdett el nézni. Közelebb jött, de a tekintetét le nem vette rólam.

- Mindig is arra vártam, hogy vissza gyere és láthassalak, de nem gondoltam, hogy így is lesz.

- Sajnálom Jiyong. Mindent. Hogy megbántottalak, hogy elmentem. –néztem mélyen a szemébe.

- Én is sajnálom. Tudom, hogy elszúrtam. Semmibe vettelek. Mindig is téged akartalak, azon küszködtem, hogy megszerezzelek. És hagytalak elmenni.

- Nem, csak azt tetted, amit kellett. –ráztam meg a fejemet, de közbeszólt.

- Nem igaz. Az lett volna a dolgom, hogy a három nap alatt felhívlak, megkereslek. Akkor nem mentél volna el és nem kellett volna szenvednünk.

- Ennek így kellett történnie. –suttogtam, mire egyre közelebb jött. Könnyek gyűltek a szemembe. Egyik kezével megsimogatta az arcomat és letörölte a cseppeket az arcomról.

Közeledni kezdett a fejével, de ekkor egy erős hang zavart meg minket.

- Ji, hát itt vagy. Már mindenhol kerestelek. –csimpaszkodott bele a karjába az egyik lány a csapatból. Gyorsan elfordítottam a fejemet, hogy ne lássák a könnyeimet.

- Ti mit csináltok itt? –kérdezte a csaj.

- Csak Jiyong gratulált. Köszönöm még egyszer, de nekem vissza kéne mennem. –indultam el.

- Emily ne. –szólalt meg Jiyong, de a lány közbeszólt.

- Oppa, te nem jössz vissza?

Nem bírtam tovább ezt hallgatni, mert nagyon fájt, ezért sietősebbre vettem a dolgot. Ahogy visszaértem lehúztam pár felest a többiekkel, így újra részeg lettem.

Jiyong szemszöge

Hihetetlen, hogy a legrosszabbkor tudnak megzavarni minket. Annyira vágytam már a csókjára, rá, erre mikor megtenném, megzavarnak.

- Oppa, akkor jössz? –kérdezte SeolRi. Mostanában mindig velem van. Kedves lány, de nekem Emily kell, senki más.

- Menjünk. –feleltem halkan, majd húzni kezdett. Egyből a táncparkettre vitt. Mindenhol Emilyt kerestem, de nem láttam. Egyszer csak megláttam az egyik asztalnál beszélgetni a többiekkel. Elég ittas állapotban voltak.

Végre helyrerázódna minden, erre belerondítanak. Ha akkor nem jön SeolRi akkor szerintem még mindig a parton csókolóznánk és újra az enyém lenne.

Olyan hajnali három lehetett, mikor a fiúk menni készültek. Együtt beszélgettünk ekkor Sam és Emily ment el mellettünk nevetve.

- Srácok haza megyünk. –szóltak oda.

- Mi is indulni készültünk, segítsünk? –kérdeztük, mert mindketten elég jól álltak.

- Megoldjuk. –mondta nehezen Sam.

- Rendben és gratulálunk még egyszer. Neked is kislány, jó látni téged. –mondta Tabi.

- Köszönöm, jó veletek találkozni. Imádlak titeket. –borult Tabi nyakába, majd mindenkit átölelt egyszerre.

- Kíváncsi leszek holnap milyen állapotban leszel. Vagyis ma. –nevetett rajta Seungri.

- Egyszer élünk, az ilyenek beleférnek. –nevetett.

Olyan vicces volt így látni. Legszívesebben hazamentem volna, hogy az én karomban aludhasson el.

- Akkor majd találkozunk. –indultak el egymásba kapaszkodva. Nevettek mindenen és énekeltek. Megérdemelték, mert annyit edzettek azokért a helyekért.

Tényleg, egy dolgot még mindig nem értek. Emily egy hónapig hol edzett? Sőt, hol tanult ilyen elemeket? Sosem láttam azokat a mozdulatokat, amiket ott csinált.

Mindenki hazament, én is egyből elaludtam. Valamikor délután keltem fel, majd egyből a pályára mentem. Senki nem volt, így eljöttem. Egy számomra nagyon fontos helyre mentem el. Ott álltam a fehér ajtó előtt és csak néztem. Nem mertem megmozdulni, mert féltem a tettem következményétől, ezért eljöttem.

Másnap már jobb volt, mindenki lent volt a pályán. Délkörül megérkezett Emily is.

- Sziasztok. –köszönt vidáman.

- De jó végre téged itt látni. –ölelték meg.

- Az biztos, hogy régen jártam itt. –sóhajtott egyet, majd szétnézett a pályán. Ugyanolyan gyönyörű volt, mint mindig. Egy apró rövidnadrág, egy ejtett vállú felső. Haja lefonva oldalra. Istenem, de szerettem ezt a lányt. És még most is.

- Szia oppa. –zökkentett ki a gondolatmenetemből SeolRi.

- Helo. –nyögtem neki valamit oda.

- Ji, nem gyakorolnál velem? Szeretnék új trükköket tanulni. Segítesz?

- Öhhmm ja, lehet róla szó. –rántottam meg a vállamat.

- Köszönöm oppa. –ugrott a nyakamba. Hirtelen azt sem tudom mit csinált. Ekkor vettem észre Emily arcát. Szomorúan nézett ránk, majd elfordította a fejét. Azonnal lelöktem magamról és eljöttem.

Emily szemszöge

Rossz érzés volt így látni Jiyongot és Seolrit. Nem szólhattam közbe, mivel egy hónapig távol voltam. Megértem, ha ő már nem szeret engem. Mást választott, el kell fogadnom. Még akkor is, ha ez fáj. Nagyon fáj.

- Akkor láthatnánk a világbajnoktól egy bemutatót? –kérdezte hangosan Taeyang.

- Ha akarod. –álltam fel nevetve, majd a deszkámra pattantam és már mentem is a pályára. Nem foglalkoztam semmivel csak mentem. Azokat a dolgokat mutattam be, amiket Franciaországban tanultam.

Ugyanis, amit akkor a park mentén láttam az egy deszkapálya volt. Egyből eszembe jutottak akkor, az itteni emlékek. Gyorsan összebarátkoztam az ottaniakkal. Meglepetésemre, már ismertek. Ezért jó, ha valaki világbajnok. Rengeteg mindent tanultam tőlük, teljesen más módon edzenek, mint mi. Ezt mutattam be a versenyen is.

Csináltam még egy trükköt, majd lejöttem a pályáról.

- Egyre jobb vagy. –ámuldoztak.

- Köszönöm. De akkor pattanjatok, mutassátok miről maradtam le. –biztattam őket. Mindenki felkapta a deszkáját és már ment is.

Leültem a padra és onnan néztem őket. Egyszer csak valaki huppant le mellém.

- Nem hittem volna, hogy tudsz jobb lenni. –mondta mosolyogva.

- Én sem hiszek el sok mindent. –néztem rá, majd felkeltem.

- Kérlek várj meg. Beszélni szeretnék veled. –fogta meg a kezemet.

- És miről? –kérdeztem kíváncsian.

- Emily, kérlek, ne csináld ezt. –nézett rám kérlelő szemeivel.

- Jiyong, felesleges ezt tovább csinálni. Fejezzük be.

25. rész

Jiyong szemszöge

          Mi? Lesokkolva álltam és néztem az őrjöngő tömeget. Hirtelen minden elhalkult és csak egy dologra figyeltem. A fejemben visszhangzódó szavakra: „Emily Swan”.

És mikor megjelent a pálya szélén mosolyogva, mintha megőrült volna a stadion. Mindenki tapsolt és ordított. Nem véletlenül. Mivel világbajnok volt és mindenki szerette.

Integetett egyet a tömegnek, majd a pályára nézett. Kifújta a levegőt és belevetette magát a mozdulatokba. Tátott szájjal néztem, hogy mit művel. Teljesen új trükkök, új mozgás. Ennyit változott volna egy hónap alatt? De hol gyakorolta ezt be? Annyi kérdésem lett volna még.

Félretettem ezeket és csak rá koncentráltam. Szebb volt, mint mielőtt elment. Nem tudom ezt, hogy csinálta, de neki sikerült. Hibátlanul fejezte be a versenyt. Mikor vége lett mindenki hatalmas tapsban tört ki. Ezután a mi kis családunk arrébb ment egy kicsit, hogy lenyugodjunk. Mindenkit felkavartak a történések, erre senki nem számított.

- Te tudtál erről? –kérdeztem Samet.

- Nem, semmit. Nem beszéltem vele, amióta elment. –nézett a szemembe.

Pár perc csönd következett. Nem találkoztunk vele, azt sem tudtuk, hol van. Biztos elragadta a tömeg és nem bír elszabadulni tőlük.

- Kérném az összes versenyzőt előre. Hamarosan elmondjuk az eredményeket. –mondták a mikrofonba.

A versenyzők szépen felsorakoztak, de nem láttam közöttük Emilyt. Elment volna?

Vártunk egy kicsit, majd megérkeztek az eredmények.

- Akkor kíváncsiak vagytok, hogy ki lett az idei világbajnok? –buzdította a műsorvezető a tömeget, aki ordítva válaszolt.

- Először is nézzük meg a harmadik helyet. Aki nem lehet más, mint Kang TaeJoon.

Mindenki megtapsolta a srácot, aki boldogan ment ki.

- És akkor elérkeztünk a második helyhez. Nem érdemelhetné meg mást, mint Sam Benson!

Óriási hangzavarral gratuláltunk a mi kis versenyzőknek. Teljesen megérdemelte Sam ezt a helyet. Annyit edzett, hogy más nem is kaphatta volna.

Boldogan lengette meg az öklét a levegőben és állt fel a dobogóra.

- És elérkeztünk a legizgalmasabb helyhez. Azt a személyt hívom ki, aki megnyerte az idei világbajnokságot. Aki nem más, mint Emily Swan! –ordította a műsorvezető.

Ekkor pillantottam meg Emilyt boldogan kijönni a tömegből. Szóval itt volt végig. Integetett mosolyogva. Olyan gyönyörű mosolya volt. A mi kis családunk is hangosan őrjöngött, hiszen ő közénk tartozik. Amikor elérte a dobogót gratulált a harmadik helyezettnek, majd Samhez fordult. Egy ideig csak nézték egymást, majd hatalmas lendülettel vetették magukat a másik karjaiba. Láttam Emilyn, hogy meghatódik, mert könnyek jelentek meg a szemében. Mosolyogva állt fel a legmagasabb dobogóra és emelte magasba a kupát.

Miután ennek vége lett kimentünk a parkolóba és megvártuk a versenyzőinket. Ők még nem tudtak szabadulni, mert mindenki gratulált, így nem jutottunk hozzájuk.

A kocsik platóján üldögéltünk és nevettünk, mikor megláttuk Samet felénk sétálni.

Mindenki fütyülni és tapsolni kezdett.

- Gratulálok tesó, megérdemelted. –kezeltem le vele.

- Köszönöm Jiyong és mindenkinek. De srácok ideje, hogy egy tag visszatérjen. –mutatott maga mögé, ahol Emily jött felénk félénken.

- Sziasztok. –köszönt halkan.

Szinte mindenki egyszerre állt fel és ment oda hozzá, hogy megöleljék. Nagyon hiányzott nekünk. Egyedül én álltam ott, mint egy darab fa. Nem tudtam feldogozni, hogy itt van.

Emily szemszöge

Régen voltam ennyire boldog, mint most. Ez, hogy újra elnyerhettem a világbajnoki címet, hihetetlen. Miután vége lett a versenynek, a tömeg oszolni kezdett. Vagyis egy része. Minket elrángattak egy terembe, ahol fotókat csináltak rólunk és mindenki gratulációját fogadnunk kellett. Mikor volt pár szabad percünk, egyből Samhez mentem. Ő nekem háttal állt, így nem vett észre. Kicsit féltem a reakciójától és mindenkiétől.

- Gratulálok. –szólaltam meg mögüle, mire hátrakapta a fejét.

- Köszönöm én is neked. –mosolygott, de nem mozdult.

Sokáig csak néztük egymást, de meg nem mozdultunk. Hirtelen mosolyodtunk el és hatalmas lendülettel öleltük meg egymást. Annyira hiányzott már nekem, hogy azt el sem tudom mondani. Szorosan húztuk magunkhoz a másikat.

- Úgy hiányoztál. –búgtam a nyakába.

- Te is nekem. Nagyon rossz volt nélküled, kérlek, ne menj el többet. –nézett rám.

- Nem fogok. Maradok Koreában.

- Ez komoly? –engedett el kissé, hogy teljesen lássuk egymást.

- Igen, nem érdekel anyám, az én életem. Itt akarok lenni és itt is leszek.

- Köszönöm Emily, nagyon fontos vagy nekem. –ölelt meg újra.

- Te is nekem.

Ezután együtt indultunk el a parkolóba, ahol várt ránk az egész csapat. Ideges voltam, hogy mit fognak szólni. Remélem nem haragudnak majd rám nagyon.

Sam előre ment, hogy először gratuláljanak neki, aztán maga mögé mutatott és így odamentem.

- Sziasztok. –köszöntem félénken, mire mindenki ledöbbenve nézett rám. Majd egyszer csak előttem termett az egész csapat és szorosan öleltek. Innen tudtam, hogy sima az ügy.

- De hiányoztatok nekem. –mosolyodtam el végre.

- Te is nekünk. Nélküled nem ugyanaz a csapat. Mellesleg gratulálunk a mi kis másod szoros világbajnoknak. –kiáltották.

Felhőtlen örömömet nem lehetett elrontani. Vagyis de. Egy dolog bántott, amit nem tudtam kezelni. Ez pedig Jiyong. Nem jött oda csak nézett a távolból. Nem tudom, mit mondhatnék neki. Tudom, hogy megbántottam, fájdalmat okoztam neki, de nem akartam. Ezt kellett tennem. Várok egy kicsit és majd eldől mi lesz.

- Akkor irány a part és ünnepeljünk! –kiáltotta valaki, mire az egész csapat ujjongani kezdett. Beszélni akartam még a fiúkkal, de húztak maguk után. Sötétedésre oda is értünk. Azonnal lehúzott mindenki egy felest. Nekem csak adták a kis poharakat, mivel győztes vagyok, innom kell. Nem lesz jó vége ennek az estének.

Egy óra múlva már javában táncoltunk, ünnepeltünk, szórakoztunk. Kicsit rosszul lettem így elindultam egyedül a sziklákhoz, hogy kitisztítsam a fejemet.

Nagyon jól éreztem magamat velük, nagyon hiányoztak. Ők az igazi családom.

Anyának nem szóltam arról, hogy eljövök. Hagytam egy levelet neki, hogy nem viselem el tovább a parancsolgatásait és nem akarok tudomást venni róla. Tudatára adtam, ha ezt nem fogja fel, örökre elveszíti a lányát. Repülőre ültem és eljöttem. Szerencsére megtartottam a lakásomat így visszaköltöztem. Már egy napja itt vagyok, csak nem akartam szólni senkinek.

A hideg szellő kitisztította a fejemet és már jobban voltam. Egy darabig még üldögéltem ott, hogy lenyugodjak. Mindenért fizetni kell és erre most jöttem rá. De nem bánom, mert jól érzem magamat és szeretek itt lenni. Ez számít.

- Még nem is gratuláltam. –hallottam meg egy hangot mögülem.

24. rész

Jiyong szemszöge       

            A szám is tátva maradt. Egy idősebb nő állt előttem. Igazából nem nézett ki öregnek, nagyon jól tartotta magát. Ő lenne az anyám? Mit keres itt?

- Én vagyok az Jiyong. –mosolyodott el kedvesen.

- H-hogy kerülsz ide? –kérdeztem, de nem mertem közelebb menni hozzá.

- Nem beszélhetnénk meg bent? –mutatott az ajtó felé. Bólintottam, majd kinyitottam a lakásom ajtaját. Mindketten bementünk és leültünk a nappaliba.

- Nagyon szép lakásod van. –nézett körbe.

- Köszönöm. –megtartottam a tisztes távolságot közöttünk. Nem tudtam kezelni a helyzetet. Mint derült égből a villámcsapás, úgy sújtott le rám.

- Kész férfi lett belőled. –nézett rám.

- Mit keresel itt? –kérdeztem kicsit durvábban, de azt akartam érezze a súlyát a tettének.

- Bizonyára furcsállod, hogy csak úgy feltűnök. Sok-sok év telt el azóta, hogy elmentem. De remélem tudod, hogy sosem akartalak elhagyni.

- Akkor miért nem vittél magaddal? –kérdeztem tovább rezzenéstelen arccal.

- Nem tudom. Haragudtam akkor apádra és nem találtam jó ötletnek, ha magammal hozlak. Tudtam, hogy apád gondodat viseli, amit lehet én nem tudtam volna.

- Sosem érdekelt, hogy miért tetted, hogy ki voltál, hova mentél? De ha itt vagy akkor magyarázd meg nekem!

- Én nem akartam Jiyong –kezdtek el potyogni a könnyek a szeméből- Sokáig nem tudtam feldolgozni, hogy elhagytalak. Te voltál a legfontosabb az életemben és most is te vagy.

- Akkor miért vártál 22 évet erre? Hamarabb nem jutottam eszedbe?

- Mindennap gondoltam rád csak féltem, hogy annyira utálnál, hogy nem is szólnál hozzám. –sírta a szavakat. Én csak néztem rá komoly arccal. Tudtam, hogy megbánta de nekem ez nem volt elég. 22 évet nem lehet csak így elfelejteni.

- Ennyit akartál mondani? –kérdeztem egy kis szünet után.

- Jiyong, én esküszöm, hogy szörnyen megbántam, amit tettem. Mindig is szerettelek.

- Most menj el kérlek. –fordítottam el a fejemet.

- Rendben. –suttogta. Összetört arccal nézett engem, majd lassan felállt.

Az ajtóban még visszafordult, én is ránéztem.

- Csak, hogy tudd visszaköltöztem Koreába. Itt lesz a címen, ha egyszer meg szeretnél keresni.

Nem válaszoltam csak néztem rá meredten.

- Szia Jiyong. –ment el szomorúan. Lehet, hogy ez rossz ötlet volt, de muszáj volt megtennem. Ő is megtette velem. Lehet, hogy egyszer megbocsájtok neki, de ez nem megy ilyen hamar.

Túl sok volt nekem mostanában ez a sok érzelem. Ahogy elment anya, azonnal ágyba mentem. Aludni akartam, mintha ezzel elfelejteném a dolgokat.

Nagyon nehezen jött álom a szememre. Farkas szemet néztem a plafonnal.

- Miért mentél el szerelmem? Miért hagytál magamra? Olyan sok minden történik velem amióta elmentél. Ennyivel már nem bírok megküzdeni. Szükségem van rád. Hogy láthassalak, érezzelek, ölelhesselek. Szeretlek kicsim és várok rád. –motyogtam halkan.

Arra gondoltam, hogy itt fekszik mellettem. Ölelem magamhoz, ő mélyen belefúrja a fejét a mellkasomba és egymás karjaiban alszunk el. Ami engem is elrepített az álmok világába.

Másnap későn keltem fel. Kifárasztottak ezek a dús események. Muszáj volt valakivel beszélnem, ezért elhívtam jó barátomat.

Délelőtt találkoztunk is a parkban, majd leültünk a fűbe, az árnyékba.

- Mi a helyzet tesó? –kérdezte kíváncsian.

- Túl sok minden. Azt sem tudom hol kezdjem. –sóhajtottam egy nagyot.

- Mondjuk az elején. –kuncogott.

- Először is elmentem apával vacsorázni, ami nagyon jó volt. Elmondtam neki Emilyt és ő mesélt nekem anyáról. Azt amikor elment.

- Ezt a történetet még én sem hallottam. –szólt közbe.

- Majd egyszer beavatlak abba is. –hagytam annyiban- Szóval másnap, mikor hazaértem, ott találtam anyámat az ajtó előtt.

- Micsoda? Anyukád itt van? –esett le az álla.

- Igen. Engem is ennyire lepett meg, mint téged. Még nem kérdeztem meg apát, de szerintem nem tud róla, hogy itt van.

- És mit mondott vagy milyen volt? –neki is annyira szokatlan, mint nekem.

- Fura. Kedves volt, meg mosolygott. Elmondta miért ment el és hogy mennyire sajnálja, meg hogy megbánta. Végig azt mondta szeret engem és mindennap rám gondolt. De akkor sem tudom elfelejteni azt a 22 évet, mintha nem lett volna.

- Megértem tesó. És ezután mi történt?

- Mondtam neki, hogy menjen el. Visszaköltözött Koreába. Megadta a címét arra az estre, ha meg akarnám keresni. Tudja, hogy nehéz nekem így vár. Ahogyan én vártam éveket.

- És meg fogod keresni?

- Nem tudom. Egyenlőre szerintem nem. Nekem túl sok mostanában ez a sok történés. Egy kicsit le kell nyugodnom.

- Érthető. Ha bármiben segítsek, csak szóljál. –tette vállamra a kezét.

- Köszi Tabi. Mellesleg gratulálok Minához. Kedves lány és összeilletek. –mosolyogtam.

- Köszönjük. Nagyon megszerettem.

- Az a jó. –sóhajtottam egy fájdalmasat.

- Holnap világbajnokság. Menjünk, nézzük meg a többieket! –pattant fel.

- Menjünk.

Estig ott voltunk, szórakoztattuk egymást. A két versenyzőnk nagyon ideges volt, de ezt meg is értem. Nem mindennap megy az ember világbajnokságra.

Késő este értem haza. Lefürödtem, majd szinte azonnal el is nyomott az álom.

Másnap időben felkeltem, hogy odaérjünk. Az egész csapat együtt ment le. Az egyik kávézó előtt találkoztunk. Mindenki fel volt pörögve.

Mikor odaértünk a hatalmas csarnokba, aminek volt egy szabadtéri része is, ahol a verseny volt. Rengetegen voltak, tömve volt a hely. Tízen valahány versenyző volt, de mindenki elhozta a maga kis csapatát. Voltak külföldiek, helyiek, sok nemzetiség találkozott. Még sosem voltam ilyen helyen, de nagyon tetszett.

Szinte harapni lehetett az izgalmat, a jó kedvet. Mindenki kedves volt és tipikus deszkás. Ez volt a mi életünk, ezért éltünk.

Lassan egy órája tart a verseny. Minden mozdulatot kielemeznek, nagyon profi mindenki.

- Következő versenyző Sam Benson! –mondta a műsorvezető. Hatalmas taps és sikoltás fogadta. Nagyon ideges volt előtte Sam, látszott rajta. Tudtam, hogy Emilyért csinálja az egészet. Sokat beszélgettünk mostanában róla.

Volt egy nagyobb hibája, de könnyedén tudta folytatni. Mindenki szorított érte.

Ahogy befejezte ordítani kezdtünk.

Mindenkivel lepacsizott, gratuláltunk neki. HyoJunnak volt egy elég nagy hibája, de azon kívül ő is remekül teljesített. Innentől csak várnunk kellett.

Az utolsó versenyzőt hívták a pályára.

- Hölgyeim és uraim! Most pedig köszöntsük hatalmas tapssal az utolsó versenyzőnket!

  A híres Emily Swan!

23. rész

Jiyong szemszöge

            Feldúlt lettem ettől a kis verekedéstől. Az a ribanc mászott rám, jó hogy nem utasítom vissza. Le sem tagadhatnák, hogy testvérek. De komolyan én megfektettem SeungJo húgát? El sem hiszem. Ha tudtam volna haza se viszem.

Mielőtt leértünk volna a pályára lenyugodtam. Vagyis Tabi segített lenyugodni. Mikor megérkeztünk csak HyoJun volt lent, meg valami haverja. Ő indul még a versenyen.

- Sziasztok! A többiek? –kérdeztük őket.

- Sam most ment el. Mi pedig maradtunk még egy kicsit gyakorolni. –válaszolta kedvesen.

- Izgulsz a verseny miatt? –kezdtem el beszélgetni vele.

- Igen. Bár nehéz, hogy nincs itt Emily. Sokat segített a felkészülésben. Meg kedveltem is.

- Hogy érted, hogy kedvelted? –kérdeztem dadogva.

- Régóta ismerem és már az elején nagyon megtetszett. Gyönyörű lány, de szerintem ezt ti is észrevettétek. –mosolygott ránk huncutul.

- Igen. –vágtuk rá egyből Tabival.

- És egyre jobban megkedveltem. De most elment örökre. –állt fel sóhajtva.

- Ő tudta, hogy kedvelted? –kérdeztem úgy, hogy nem néztem rá.

- Nem. Lehet, hogy gondolta, de nem mondtam meg soha.

- Miért? –kérdezte barátom.

- Mi egy család vagyunk. Van, hogy szerelmek szövődnek, de ő sosem jött össze senkivel közülünk. Higgyétek el voltak próbálkozók. De ő mindenkit visszautasított. Nem tudom, hogy ez Sam miatt van vagy tényleg az ő döntése. Szerencsés lehet az a fiú, akinek ő igent mondana. Az biztos, hogy Emily tényleg szeretné, mert nem megy bele semmibe csak úgy.

Kíváncsian hallgattam végig a meséjét. Az utolsó mondata benne ragadt a fülemben. Ő igazán szeretett engem és én voltam a kivétel. Nekem igent mondott, ezzel kockázatot vállalt. De igent mondott. Én is mindennél jobban szerettem őt és fájdalmat okoztam neki.

- Ji, nincs kedved menni pár kört? –zökkentett ki HyoJun a gondolatmenetemből. 

- De, menjünk. –álltam fel és elindultunk az egyik korláthoz.

Nagyon kedves srác volt, bár meglepett, hogy ennyire bele volt esve Emilybe. Igazából még sokan mások, de úgy látszik senki nem járt sikerrel. Felém mégis nyitott volt.

Mi lenne, ha Sam megtudná, hogy együtt voltunk? Biztosan kiakadna vagy megverne vagy kitiltana a pályáról.

Két nap telt el, azóta. Ma csütörtök van, a verseny pedig kedden lesz. Nagyon gyorsan telnek a napok. Lassan három hete, hogy elment Emily. Próbálok minél kevesebbet gondolni rá, de nem nagyon megy.

Ma érkezett haza apa Japánból és este elmentünk vacsorázni. Meg sem tudom mondani, mikor volt utoljára ilyen.

- És hogy megy a deszkázás? –kérdezte két falat között.

- Jól. Kedden lesz a világbajnokság, nagyon várom már. –válaszoltam vidáman.

- Te is indulsz?

- Dehogy. Itt igazán profik vannak.

- Te is az vagy. –biztatott.

- Gondolkoztam azon, hogy jövőre megpróbálom. Majd még átgondolom.

- És, hogy van a barátnőd? Emily? –kérdezte kíváncsian. Hirtelen abbahagytam a rágást és ledöbbent szemekkel néztem rá.

- Már vége van. –köszörültem meg a torkomat.

- Hogy-hogy? Ne haragudj, nem akarok faggatózni. Ha nem akarod elmondani, ne tedd!

- Én szúrtam el a dolgot és késő volt, hogy helyrehozzam. –vallottam be.

- Biztosan megbocsájt majd.

- Nem. Alkalmam sincs rá, hogy jóvátegyem, mert az anyja elvitte Európába.

- Ohh Jiyong, ez nehéz egy fiatal számára. Nekem is volt ehhez hasonló ügyem. És a lány, aki nem más volt, mint édesanyád.

- Komolyan? Mi történt? –lelkesedtem fel.

Tudni kell, hogy anyukám még kiskorunkban hagyott el minket. Nem értettem az okát, de akkor nem is törődtem vele. Lehet, hogy haragudnom kellene rá, de nem tudok. Igazából semmit nem érzek ezen a téren. Nem vagyok kíváncsi arra, hogy ki ő most. Hol lakik? Mit csinál? Van-e családja? Nem érdekel.

- Mikor megismerkedtünk első látásra szerelem volt. Mindig ott voltunk a másiknak. Lehet elkapkodtuk a dolgot, mert rá egy évre elvettem aztán, már jöttél is te. Beköltöztünk egy szép családi házba, dolgoztunk mellette rád vigyáztunk. Egyszer el kellett utaznom egy megbeszélésre Kínába. Hetekig ott voltam és ez idő alatt nagyon keveset beszéltünk. Mikor hazaértem csak egy levelet találtam. Leírta benne, hogy elmegy, és nem jön vissza többet. Elrontottam, mert csak a munkámra koncentráltam, miközben volt egy családom.

És téged nem vitt magával. Amerikába ment egy régi ismerőséhez. Azóta nem hallottam felőle semmit és nem is találkoztunk. –mesélte szomorúan.

- És szerinted te rontottad el? –kérdeztem lassan.

- Igen. Jobban oda kellett volna figyelnem a dolgokra. –ismerte be.

- Nem a te hibád volt.

- Ahogy ez sem a tied. És ez még nincs veszve. Fiatalok vagytok és ha a sors is úgy akarja, akkor ti még találkozni fogtok. –mosolygott kedvesen.

- Remélem. Én még mindig nagyon szeretem őt és tudom, hogy ő is engem.

- Akkor minden rendbe fog jönni csak egy kis idő kell.

Jól estek a szavai. Mostanában egyre jobb kapcsolatba lettem apával. Sokat beszélünk, találkozgatunk, mintha újra kezdtük volna. Aminek örülök, mert szükségem van rá.

Két nap van a versenyig. Mindenki nagyon izgatott. Estefele éppen Taevel, Daesunggal és Seungrival sétálgattam, mikor egy ismerősünk jött szembe velünk.

- Sziasztok srácok! –köszönt ránk.

- Sziasztok. –néztünk rájuk, mivel nem volt egyedül.

- Ha már így összefutottunk, hadd mutassam be nektek Minaht, a barátnőmet.

- Sziasztok. –köszönt kedvesen a csaj. Nagyon pici volt, hosszú barna hajjal. Kedvesnek tűnt és tényleg szép volt.

- Akkor tényleg együtt vagytok? –kérdezte izgatottan Daesung.

- Igen. –válaszolta Tabi. Nagyon összeillettek, aranyosan néztek ki együtt.

- Gratulálunk. –mondtam, majd lepacsiztam a haverommal.

Ezután úgy döntöttünk, hogy beülünk valahova ismerkedni. Először Minah alig szólalt meg, idegen volt neki a helyzet, de aztán ahogyan jobban megszokta, megnyílt. Aranyos lány volt, végig mosolygott. Hamar befogadtuk, mert mindenkinek tetszett. Ezután ők elmentek ketten valahova, hadd legyenek együtt egy kicsit. Irigyeltem a barátomat, mert én is ezt akartam csinálni. Mi is elköszöntünk, majd mindenki ment a maga útjára.

Én haza vettem az irányt, hogy lepihenjek. Viszont mikor az ajtómhoz értem, már várt rám valaki. Kíváncsian mentem oda hozzá.

- Jó estét. Tudok segíteni valamiben? –kérdeztem a hölgyet, aki az ajtóm előtt állt.

- Jiyong, de megnőttél. Kész férfi lett belőled. –nézett végig rajtam mosolyogva.

- Anya?

22. rész

Jiyong szemszöge

           Egy hét telt el, amióta megtudtam, hogy Emily végleg elment. Azóta egyszer sem voltam a deszkás családdal. Néha találkoztam a fiúkkal, de ennyi. Nem volt kedvem olyan helyen lenni, ami rá emlékeztetett.

Egyik nap addig nyaggattak, amíg belementem és délután lenéztem a többiekhez.

- Jiyong! De régen láttunk erre. –örült meg nekem Sam, ahogyan meglátott.

- Fura is itt lenni. –erőltettem magamra egy mosolyt.

- Hol voltál egy hétig? Semmit sem hallottunk rólad. –kérdezte kíváncsian.

- Egy kicsit egyedül voltam. Ne haragudj, hogy nem szóltam.

- Semmi gond, csak aggódtunk. –mondta boldogan. Látszott, hogy nem akarja kimutatni, mit is érez valójában, de őt is zavarta Emily hiánya.

Egészen estig ott voltunk. Bevallom nagyon jól esett itt lenni. Nem szabad többet egyedül lennem, mert annál rosszabb lenne.

Már sötét volt, mikor egyedül feküdtem a pályán. Ugyanott, ahol anno összejöttünk. Itt volt az első vadabb csókunk. Ahogy ott merengtem, az eget bámulva beugrottak ezek az élmények. Mikor szenvedélyesen egymásnak estünk a lakásomon, az első együtt töltött éjszakánk, mikor a parton ücsörögtünk. Felejthetetlen másfél hónap volt.

Két hét van a világbajnokságig. Itt fogják megrendezni Koreában. Nagyon várom már, hihetetlen nagy tehetségek fognak versenyezni. Bár én csak egy embernek szurkoltam volna.

Újra visszaálltam a pályára. Minden nap edzünk, segítek Saméknek.

Nagyon jól összeszoktunk, sokat járunk el inni vagy bulizni. Igazi családdá kovácsolódtunk a hetek során. Ma is éppen egy kis szórakozásra vágytunk, így elmentünk az egyik legkedvencebb helyünkre. Ittunk, táncoltunk, kiengedtük a fáradt gőzt. Most érzem úgy, hogy igazából el tudom engedni magamat. Soha többé nem fogom látni Őt, így túl kell lennem rajta. Rendesen belevetettük magunkat az éjszakába.

Éppen egy táncból tértem vissza az asztalunkhoz, mikor egy fiatal leányzó huppant le mellém.

- Szia Jiyong. –köszönt vidáman.

- Ismerlek? –néztem rá ferdén. Eléggé rendesen dolgozott bennem már a pia.

- JaeHee vagyok. Láttalak a legutóbbi versenyen, amit megnyertél. –mondta tovább mosolyogva. Ekkor néztem meg jobban. Egy extra mini fehér ruha volt rajta. Vagy két fejjel kisebb lehetett, mint én. Vállig érő egyenes haja, fekete színben tündökölt. Valamiért azonnal Emilyvel kezdtem összehasonlítgatni. Még a közelébe sem ért. Elég, nem csinálhatom ezt! Így sosem fogom túltenni magamat, ha mindig ezt csinálom. Úgy döntöttem felszedem ezt a lányt. Félmosolyra húztam a számat és felé fordultam.

- Akkor te is deszkás vagy?

- Csak most kezdtem, de elég ügyetlen vagyok még.

- És hogy-hogy egyedül vagy? –kérdeztem huncutul. Fiatalabb volt, mint én és elég naiv. Lehet csúnya dolog, de ezt most kihasználom. Szükségem volt egy ilyen kalandra.

- Pár barátnőmmel jöttem csak nem találom őket. –nézett körül. Azonnal álla alá nyúltam és erősen megcsókoltam. Éreztem, hogy meglepődik, de nem tétovázott sokat. Egyből nyelvemmel támadtam be, amit ő is viszonzott. Nyert ügyem van. Kicsi lány, ma az én áldozatom leszel. Gyorsan elszakadtam tőle és eldugottabb helyre vittem, ami most éppen a bár előtti kis sarok volt. Nekinyomtam a falnak és újból tépni kezdtem ajkait. Nem úgy tűnt, mintha ellenére lenne a dolog. Erősen dörzsöltem magamat hozzá, miközben kikandikáló combjait markolásztam. Ekkor a hajamba túrt és villámcsapásként jelentek meg előttem azok a képek, amikor ugyanezt csináltuk Emilvel nálam. Ahogy nyelvével játszadoztam, fenekét markolgattam. Végigsimított a felsőtestemen és nekem a lélegzetem is elállt.

- Hagyjuk abba! –húzódtam el a csajtól.

- De miért? Tudom, hogy akarod. –kezdte el simogatni a mellkasomat.

- Nem érted. –néztem rá.

- Jiyong, hatalmas nő csábász vagy. Most mi állít meg? Ne gondolkozz, csak csináld! –suttogta a fülembe, majd kéjesen belenyalt.

Ha ezt nem teszem meg, sosem fogok túllépni rajta. Megragadtam a csuklóját és húzni kezdtem magammal. Két utcára laktam a bártól, így hamar odaértünk. Ledobtam az ágyra, levettem a ruháját és, mint egy állat úgy vetettem rá magamat. Nem vittem bele semmi érzelmet, csak csináltam. Végig nyögdösött alattam, én csak hajtottam tovább.

Ahogy végeztünk a csaj le is lépett. Visszasétáltam az ágyamhoz és aludni akartam, de nem nagyon jött össze. Elmerengtem a dolgokon. Addig-addig gondolkoztam, míg nehezen de elnyomott az álom.

Másnap sétával kezdtem a napot. Ellátogattam a legjobb barátomhoz, aki örömmel fogadott.

- Csá tesó! –pacsiztunk le egymással. Mi a helyzet?

- Semmi különös. –huppantam le a kanapéra.

- Tegnap láttalak egy lánnyal sétálni. Az történt amire gondolok? –nézett huncutul.

- Az. –bólogattam.

- Gratulálok. Végre visszatértél közénk. –mosolygott boldogan.

- És neked, hogy alakul a helyzet? –kérdeztem kíváncsian. Egy ideje találkozgat már Tabi egy lánnyal. A neve Minah. Egyszer láttam, tényleg szép volt.

- Jobban, mint képzeltem. Azt hittem csak futókaland lesz, de tévedtem. Tényleg megkedveltem a személyiségét.

- Ennek örülök. Mikor jelentitek be? –faggattam tovább.

- Hamarosan. Majd holnap elviszem a pályára.

- Jól van Tabi, tényleg örülök nektek. –mosolyodtam el. Legalább neki összejött.

- Beszéltél azóta apukáddal? –váltott témát.

- Nem. De szerintem egy darabig nem is fogok. Ha jól tudom, nincs is itthon. Valami tárgyaláson van Japánban.

- Értem. Nem megyünk le a többiekhez?

- De, menjünk.

Így elindultunk a deszkásokhoz. Útközben viszont egy nem kívánatos társasággal futottunk össze.

- Hé, Jiyong! –kiabált nekem.

- Mi van SeungJo? Csak nem hiányoztam neked? –húztam mosolyra a számat.

- Nem. De tudod, hallottam tegnap valamit. Rólad, ami nagyon nem tetszett.

- És mi lenne az? –sóhajtottam nagyot.

- Te lefektetted a húgomat. –sziszegte fogai között. Arca olyan ideges volt, mint még soha.

- Az a kis csaj a húgod volt? –kérdeztem ledöbbenve.

- Ne nevezd őt kis csajnak! –ragadta meg a pólómat a másik vezér és a falhoz nyomott.

- Figyelj a húgod mászott rám. Én le akartam állni, de ő folytatni akarta, így belementem. Mellesleg nem tudtam, hogy rokonok vagytok. Akkor nem kellett volna. –mondtam lenézően.

- Fogd csak rá, hogy ő akarta. Úgysem hiszem el.

- Ha hallottad volna, hogy nyögött alattam, akkor elhinnéd. –mosolyogtam, mire egy hatalmasat behúzott nekem. Felrepedt a szám, amiről letöröltem a vért a kezemmel.

Nem hagytam ennyiben a dolgot. Akkora öklöst adtam a képébe, hogy a földre esett.

- Jobban vigyázz a húgodra! És hidd csak el, hogy ő nyomult. –hagytam ott.

- Ezzel nem végeztünk Jiyong! Egyszer kinyírlak. –ordította utánam.

Nem érdekelt ez a seggfej, bár ez az ütés nagyon fájt. Nem fogom ennyiben hagyni a dolgot.

21. rész

 Jiyong szemszöge

            Utam egyenesen egy bárba vezetett. Semmi nem érdekelt, muszáj volt felejtenem. Hihetetlen mértékű fájdalom volt bennem. Hogy lehettem ekkora barom? Meg volt a lehetőség, megszereztem magamnak. Szerettem, erre hagyom, hogy kicsusszanjon a kezeim közül? És lehet, sőt biztos, hogy nem lesz több esélyem. Az se biztos, hogy visszajön még.

Sorra húztam le a tömény italokat. A negyedik után kezdett a fejembe szállni, de nem álltam meg. Úgy három üres üveg hevert előttem kis idő múlva. Azt sem tudtam hol vagyok, ki vagyok. Fejemet a bárpultra tettem, a kezeimre.

Felkelni nem tudtam a székről, nemhogy haza menni. Fogalmam sincs, hogyan de egyszer csak ott teremtek a fiúk mellettem.

- Jiyong, tesó, miért csináltad ezt? –hallottam meg Tabi hangját. Bár minden hang összemosódott.

- E-elkhagymott –próbáltam összetenni egy normális mondatot.

- Mi? És most gyere, menjünk innen. –próbáltak négyen felszedni a székről.

- Elhagyott. –csaptam az asztalra.

- Jiyong, most fel vagy dúlva. Ezt majd holnap megbeszéljük. –állítottak a lábamra, de nem tudtam megállni, így összecsuklottam. Ők kaptak el, majd két oldalról támasztottak és így próbáltak meg kivinni.

Ahogy megcsapott a hideg levegő, kiszakítottam kezeimet a szorításukból, így majdnem előre estem, de meg tudtam állni nehezen.

- Nem hagyhat el, én szeretem. –ordítottam.

- Jiyong, menjünk haza! –jöttek közelebb.

- Nem megyek. Elszúrtam, egy barom vagyok. –kiabáltam, miközben idegesen a hajamba túrtam. Annyi érzés kavargott bennem, hogy nem bírtam velük. Sírni kezdtem és a földre rogytam.

- Tudom, hogy most nehéz, meg is értem. De mivel lesz jobb, ha ezt teszed magaddal? Hazamegyünk, alszol egyet és holnap tiszta fejjel megbeszéljük. Oké?

Csak bólintottam egy aprót, mire újra felkapartak a földről és elvittek. Nem tudom hova, de egy ágyban ébredtem reggel.

A fejem majd szétrobbant, kavargott a gyomrom, nagyon rosszul voltam. Fel akartam ülni, de ahogyan megmozdultam, úgy hasított a fejembe a fájdalom. Ekkor jött be valaki az ajtón, de nem láttam ki az.

- Hogy érzed magad? –kérdezte. Innen ismertem meg, hogy Tabi az.

- Rosszul. Legszívesebben meghalnék. –nyögtem ki nehezen.

- Itt egy kis víz meg gyógyszer. –nyújtotta át, amit készségesen elfogadtam.

- Ne haragudjatok a tegnapiért. –néztem rá.

- Nem haragszunk. Megértjük, hogy fáj és nehéz. Szóval mi történt pontosan?

- Elment. Az anyja elvitte Európába. Itt hagyott. És én egy barom voltam, mindent elszúrtam.

- Nincs minden veszve. –próbált nyugtatgatni.

- De igen. Az sem biztos, hogy visszajön még. Egy életre megutált engem, ami teljesen jogos. Én is utálom magamat, hogy ezt tettem.

- Ezért ne gyötörd magadat! Most nehéz, de el fog múlni.

- Nem. Mindig is szeretni fogom. Most is szeretem és tudom, hogy ő is szeret engem.

- Pár hét és világbajnokság. Sokat leszel velünk és elfelejted ezt az egészet. De ne lássák rajtad, mert ha Sam megtudja mi volt köztetek, akkor neked véged. –mosolyodott el.

- Az lenne a legjobb, ha jól beverné a képemet. Megérdemelném.

- Ne mondj ilyeneket! Most pedig tusolj le, aztán egyél valamit! –veregette meg a vállamat.

- Kösz Tabi. –mondtam utána.

- Ez egy tesó dolga.

Nem tudom, mit kezdenék nélkülük. Úgy tettem, ahogyan mondta. Megfürödtem, ettem pár falatot. Egyből jobban éreztem magamat, de a fájdalmat nem mulasztotta.

Erőt vettem magamon és délután elmentem deszkázni a városba. Nem volt kedvem a pályára menni, így csak hagytam, hogy bolyongjak az utcákon. Közben zenét hallgattam, néztem az embereket, a tájat. Kicsit megnyugtatott.

Véletlenül arra a részre értem, ahol Emily lakott. Nem tudtam megállni, így bementem az utcájába, megálltam a háza előtt.

Nem is gondolkodtam, a lábaim vezettek. Már csak azt vettem észre, hogy az ajtója előtt állok.

Percek múlva kopogtam rajta. Miután vártam és senki nem jött ki rajta, újból kopogtam, már erősebben. Semmi válasz. Szomorúan siettem le a portára.

- Elnézést! Nem tudja hol lehet Emily Swan? –kérdeztem az idős bácsit.

- Elment. Ma reggel elvitte a cuccait és elköltözött. Ha jól tudom az anyukája vitte el.

- Rendben, köszönöm. –hajoltam meg és eljöttem. Elment. Máris elment? Úgy volt, hogy csak két nap múlva megy el. Így már biztos, hogy semmi esélyem. Már Európában van. Ennyi volt. Jobb lenne, ha beletörődnék. De nem tudok. Akkor sem adom fel.

Emily szemszöge

- Drágám, ne vágj ilyen savanyú fejet! –dorgált meg anyám, mikor leszálltunk a repülőről.

- Nehogy azt várd, hogy mosolyogjak. –válaszoltam durván.

- Lehet, hogy most haragszol, de egy nap hálás leszel nekem. –mondta határozottan.

- Az a nap sokára fog eljönni. –vetettem oda, majd elsétáltam előtte. Azonnal anyám kis csapata fogadott minket. Elvették a táskáinkat, beültünk a kocsiba és már vittek is minket az új házunkhoz. Ami nem is annyira új, de vagy ezer éve nem voltam itt.

Egy gazdag környéken laktunk. Mindenki sznob volt, csak magukkal foglalkoztak. Utáltam az ilyen embereket, de itt csak ehhez hasonló környezet fogadott.

Ahogy megérkeztünk a házhoz sóhajtottam egy nagyot. Vajon jól döntöttem? Lehet ott kellett volna maradnom az igazi családommal. És Jiyonggal. Hiába haragudtam rá, hiányzott.

El kell felejtenem, teljesen. Ezért is cseréltem le a telefonomat, hogy semmi se emlékeztessen Koreára. Megmutatták a szobámat, a hatalmas házban. Tipikus gazdag berendezésű volt és egy cseppet sem az én ízlésem.

Szerencsére el tudtam hozni a deszkámat. Anélkül el nem jöttem volna. Anya nem tud róla, nem is fog. De ennyi kell a régi életemből.

- Emily, holnap egy vacsorára várnak minket. –mondta anyám.

- Jó. –rántottam meg a vállamat.

- Lehet, hogy nem tetszik a helyzet, de hidd el jobb lesz itt, mint Koreában.

- Sehol nem lesz olyan jó. –sziszegtem.

- Majd megszokod. –hagyta annyiban a beszélgetést. Neki persze csak arra volt szüksége, hogy gazdag, ficsúr családokkal ebédelhessen és szervezhesse a dolgokat. Soha nem törődött senki mással. És ő akarja nekem beadni a jó anya szöveget? Nevetséges, komolyan hihetetlen.

Miután anyám azzal volt elfoglalva, hogy a sznob francia barátaival enyelegjen, én átöltöztem és eljöttem otthonról. Ha már ezt a helyet nevezhetem otthonnak.

Fülhallgatóval, napszemüvegben jártam az utcákat. Ismertem a helyet, így könnyebb dolgom volt. Amúgy szép volt ez az ország, szerettem is, de egy cseppet sem hasonlított Koreára. Egy kisebb park mentén mentem el, mikor olyat láttam, amit álmaimban sem képzeltem volna.