44. rész

Emily szemszöge

Láttam Jiyongon, hogy izgul, de nem lepődtem meg. Elismerem bennem is volt egy kis félelem. Tudom, hogy semmi rosszat nem mondana Ji anyukája, de azért mégis tartok egy kicsit ettől az estétől.

Reszkető kézzel nyomta meg szerelmem a csengő gombját, majd szorosan mellém állt. Összekulcsoltam ujjainkat, mire rám pillantott. Biztatóan mosolyogtam rá, amit viszonzott is. Ekkor nyílt ki az ajtó és jelent meg Ji anyukája.

- Sziasztok, örülök, hogy eljöttetek. Gyertek be! –invitált be minket kedvesen. Mikor bementünk, szétnéztem az otthonos lakásban. Finom illat járta be a helységet. Miután levettük a cipőnket a nappaliba mentünk.

- Üljetek le! Kértek egy kis teát? –kérdezgetett minket izgatottan.

- Igen, köszönjük. –válaszoltam Ji helyet, mert ő, mint egy kuka úgy ült mellettem. Az anyukája egyből eltűnt a konyhában, így Ji felé fordultam.

- Kicsit lehetnél beszédesebb. –suttogtam.

- Lehet nem volt jó ötlet ez az egész. –sóhajtott.

- De nagyon is jó ötlet volt. Ji kell adnod neki egy esélyt és itt leszek végig. Jó? –pusziltam meg az arcát.

- Rendben kicsim. –mosolyodott el.

Meg is érkezett Mrs. Kwon a teákkal, amit a kezünkbe adott. Beszélgetni kezdtünk először alaptalan témákról, majd egyre személyesebbé ment át.

- És hogy vagytok? Mármint egymással? –kérdezte óvatosan.

- Nagyon jól. –fogta meg a kezemet Jiyong.

- Ennek örülök. Fontos a korai szerelem, ezt megtanultam. -szomorodott el és éreztem, hogy Jiyong is megfeszült.

- Mi lenne, ha elkezdenénk a vacsorát? –ajánlottam fel.

- Rendben, gyertek! –pattant fel és már ment is az étkezőbe. Mi is követtük, miközben simogattam Ji kezét.

Leültünk a szépen megterített asztalhoz, majd hozta is a finom koreai ételeket. Ahogy észrevettem Jiyong kedvencei voltak, amit kedvesnek találtam.

Minden nagyon ízletes volt, remekül főzött. Bár nem véletlenül híres szakács. Már a desszertnél tartottunk, mikor újra mi kerültünk szóba.

- Mióta is vagytok együtt? Ha szabad ilyet kérdeznem? –hárított.

- Lassan fél éve. –bólogattunk.

- Gratulálok, ez tényleg remek. –mosolygott aranyosan.

- Köszönjük. –válaszolta Ji.

- És gondolkodtatok már a jövőn? Gyerekek vagy valami? –folytatta kicsit nyersen. Mikor meghallottam, majdnem kiköptem a vizet, amit éppen ittam. Köhögtem párat, hogy le tudjak nyugodni.

- Ne haragudjatok, nem akartam tapintatlan lenni. –nézett ránk bocsánatkérőn.

- Nem, semmi baj, csak váratlanul ért. –habogtam.

- Tényleg nem akartam turkálni a magánéletetekben. Beszéljünk másról!

- Semmi gond. –mondta Jiyong.

Ezután már nem kerültek fel kényes témák. Szépen el telt az este és mi már indulni készültünk.

- Köszönjük az estét, nagyon finom volt a vacsora. –mondtam az ajtóban.

- Én köszönöm, hogy eljöttetek. Máskor is gyertek nyugodtan.

- Jó éjt anya. –köszönt el Ji. Én is meghajoltam, majd eljöttünk. Az egész úton csendben voltunk, először helyre raktuk magunkban az este eseményeit.

- Nagyon kedves volt anyukád. –mondtam már az ágyban, miután átöltöztünk és lefeküdtünk. Most hozzá mentünk kivételesen.

- Szerintem sem volt olyan rossz. –feküdt be mellém, majd szorosan magához húzott.

- Neked nem tetszett? –húztam fel a szemöldökömet.

- De, csak még mindig fura ez az egész. De a mai este után, sokkal jobban viszonyulok hozzá. Köszönöm, hogy eljöttél. –simogatta az arcomat.

- Ji ez természetes. –nyomtam egy apró puszit ajkaira.

- Miért lepődtél meg annyira anya kérdésén? Nem szeretnél gyerekeket? –kuncogott.

- Nem erről van szó, csak tényleg meglepett. És szerintem egy kicsit korai még erről beszélnünk. –magyaráztam a váratlan reakciómat.

- Jól van, értem én. De csak, hogy tudd, én szeretnék, majd tőled gyerekeket. Mert te vagy az a lány, akivel együtt akarok lenni. –mondta őszintén, ami annyira jól esett. Könnyek szöktek a szemembe és mélyen nyakába fúrtam arcomat. Nagyokat szippantottam férfias illatából és szorosan öleltem magamhoz.

- Nagyon szeretlek Jiyong. –mormogtam.

- Én is téged szerelmem. –csókolt meg szenvedélyesen. Imádtam ezt az embert. Nem akartam nélküle lenni, nem kellett senki más.

Lassan elváltunk egymástól, de nem húzódtunk el teljesen. Erősen ölelte a derekamat, míg én a hátát cirógattam. Így aludtunk el egymás karjaiban.

Jiyong szemszöge

Négy nap telt el, mióta anyánál voltunk. Sokat edzünk, készülünk a versenyre, ami két nap múlva lesz. Teljesen összeállt a csapat, a szám, minden összejött. Örültem neki, mert jó volt velük lenni. Bár a legutóbbi eset óta, egyre többször jut eszembe Sam. Tényleg megbánta az egészet és szerintem ki is fognak békülni majd szépen lassan. Jó lenne a régi csapattal lenni. Tudom, hogy Emilynek is hiányzik a bátyja.

- Akkor srácok holnap pihenő, de azért óvatosan az lazítással. Szombaton pedig találkozunk itt és együtt megyünk majd le a partra. –mondta a szerelmem a csapatnak, akik biztatóan helyeselték és együtt ordítottak egy csapatkiáltást. Ezután szépen elszéledtek, így egyedül maradtam a számomra legfontosabb személlyel.

- Nincs kedved eljönni velem valahova? –kérdeztem, míg magamhoz húztam. Arcunkat milliméterek választották el.

- Hova? –kérdezte, majd átölelte a nyakamat.

- Meglepetés, de tetszeni fog. –csókoltam meg, majd húzni kezdtem. Nem messze volt egy hely, amiről szinte csak én tudtam. Nem mutattam meg sok mindenkinek, de neki muszáj volt. A városnak egy teljesen eldugottabb helyére vittem. Magasabban is voltunk. Még régen mutatta ezt a helyet apa és, azóta sokat jártam ide, ha egyedül akartam lenni.

Sűrűn beborított növényzet, nagy fák, sziklák. Innen messzire el lehetett látni, de ezt a helyet senki nem láthatta.

- Ez gyönyörű Jiyong. –ámuldozott Emily, mikor felértünk. Alaposan szétnézett, majd ölelésembe bújt. Percekig álldogáltunk így.

- Örülök, hogy tetszik. Kevés ember tud erről a helyről, de neked el kellett mondanom.

- Köszönöm. –csókolt meg. Tüzes, hosszú nyelvcsatát vívtunk le egymással.

- Kívánlak Emily. –suttogtam a szájába.

- Mi? –lepődött meg az időzítésen.

- Szeretkezzünk!