37. rész

Jiyong szemszöge

            Miután elváltunk Emilyvel, hazamentem. Megfogadtam a tanácsát és aznapra hanyagoltam az edzést. Most helyre kell tennem a családi életemet.

Nem volt kedvem senkivel beszélni, így csak hangosan hallgattam a zenét és gondolkodtam. Másnap reggel ettem valamit, majd elindultam a városba. Rezgőre állítottam a telefonomat, hogy ne halljam, ha hívnak. Renget üzenet jött Emilytől, meg a fiúktól, de egyikre sem válaszoltam. Lehet önző dolog, de most senkire nem voltam kíváncsi.

Elsétáltam egy messzi helyre a parton, ahol már embereket nem lehetett látni. Néztem a vizet és csak próbáltam helyre rakni a dolgokat a fejemben. Mikor kintebb jött a víz, elfedte a lábamat, majd újra visszament. Nem tudom meddig ülhettem ott, de már délután volt, mikor eljöttem. Ezalatt számtalanszor hívtak, de egyiket sem vettem fel. Úgy gondoltam elnézek apukámhoz a céghez, mivel ilyenkor úgyis ott van.

Bementem, de a titkárnője közölte velem, hogy jelenleg tárgyaláson van és estig ott lesz. Szomorúan jöttem el, mivel ő volt az egyetlen, akivel beszéltem volna.

Teljesen besötétedett, mikor haza tartottam. Holnap már felhívom Emilyt, mert nagyon hiányzik. Lehet rossz dolog volt, hogy ennyire elhanyagoltam, de kellett az egyedüllét.

Egy elhagyatott részen jártam, mikor meghallottam a nevemet mögülem.

- Csak nem a kis Jiyong. –harsogta egy ismerős hang. Hátrafordultam és egy egész csapattal találtam szembe magamat. A vezetőjük pont velem szemben volt.

- Mit akartok? –kérdeztem ferdén.

- A múltkor nem éppen a legszebben váltunk el. Ezt jöttünk bepótolni. –válaszolta gúnyosan. A következő képem már az, hogy gyomorszájon rúgnak és térdre esek. Ezt követte a fejem és minden testrészem, amit értek. Körbevettek és ütöttek, vertek. Éreztem, hogy felreped a szám és sós, folyadék áramlik szét a számban. Egy térd eltalálta a bordámat, mire nyögtem egy fájdalmasat.

- Jól meggondolod, hogy kivel bújsz ágyba ezután. -sziszegte a vezető, majd egy jobb horoggal eldőltem a földön. Éreztem, ahogyan vér folyik le az arcomon, de mozdulni nem igen tudtam. Még egyszer belém rúgtak, így átfordultam a hátamra.

- Ezt érdemled, te senkiházi. Találkozunk a versenyen. –mondta dühösen, majd elrohantak. Fájt mindenem, mozogni nem tudtam, több helyen folyt belőlem a vér.

Egy könnycsepp gördült le az arcomon, de nem csak a fizikai fájdalom miatt.

Arra várhattam, hogy valaki megtalál, mivel erre nem szoktak járni emberek. Segítséget nem tudtam hívni, kezdett elhomályosulni minden.

Nem sokkal később, mikor már majdnem teljesen elvesztettem az eszméletemet, hangokat hallottam. Messze lehettek tőlem, mivel épphogy valami mormogást figyelhettem ki. Megpróbáltam hangokat kiadni magamból, de nem igen ment. Egyre erősödtek a szavak, így gondoltam már a közelemben lehettek. Beszélni akartam, de hang nem jött ki a torkomon, csak valami nyöszörgés féle.

- Mi lehet ez? –hallottam meg egy lágy női hangot, amit ezer közül is felismernék. Ez Emily volt. Vagy tényleg nem vagyok eszemnél és csak képzelődök.

A nevét kezdtem mondogatni, több-kevesebb sikerrel.

- E-emilghi. –sóhajtottam. Lépteket hallottam, majd a saroknál feltűnt két ember. Egy női és egy férfi alakot ismertem fel. A nőt néztem, aki a szerelmem volt. Nem képzelődtem tényleg ott volt.

- Jiyong! –kiáltotta el magát és rohanni kezdett felém. Leguggolt mellém, majd a férfi is. Ekkor láttam meg, hogy a legjobb barátom az.

- Jiyong, úristen. Hallasz minket, felismersz? –kérdezte kétségbeesetten az életem, majd kezei közé fogta az arcomat. Le nem vettem a szememet róla.

- E-emily. –suttogtam a nevét erőtlenül.

- Én vagyok az Jiyong, minden rendben lesz. –simogatta a hajamat és arcomat. Közben Tabi telefonálni kezdett, de a hangok már összemosódtak.

- Azonnal küldjenek egy mentőt a Sogang egyetem mögötti parkhoz. A hetedik utca sarkához. A barátomat megverték és alig van eszméleténél. Siessenek!

Az utolsó, amit még láttam, hogy Emilynek könnycseppek gördülnek le az arcán, de el nem engedett. Valamit beszéltek még nekem, de már nem hallottam. Innentől teljes sötétség.

Emily szemszöge

Azonnal rohanni kezdtem Jiyonghoz, aki a földön feküdt tiszta vérben. Nyitva volt a szeme, de nem tudtam, hogy hall is e minket.

- Jiyong, úristen. Hallasz minket, felismersz? –kérdezte, miközben megfogtam az arcát. Mélyen nézett a szemembe, amit én is követtem.

- E-emily. –nyögte erőtlenül.

- Én vagyok az Jiyong, minden rendben lesz. –simogattam és próbáltam magamat is meggyőzni ezzel. Ki tehetett ilyet? Annyira féltettem, szörnyen nézett ki. Renget helyen vérzett, tekintete elhomályosult.

- Azonnal küldjenek egy mentőt a Sogang egyetem mögötti parkhoz. A hetedik utca sarkához. A barátomat megverték és alig van eszméleténél. Siessenek!

Hívta Tabi a mentőket, miközben halkan sírni kezdtem. Nagyon féltem, hogy esetleg komolyabb baja esett. Ezután Ji teljesen elájult, ami miatt még idegesebb lettem. Pár perc múlva meghallottuk a szirénát, majd a mentők megálltak a sarkon. Felénk siettek és Jit feltették a hordágyra.

- Ugye jól lesz? –kérdeztem félve a mentőst.

- Meg kell nézünk először, de jobb, ha bevisszük. Valamelyikük bejön vele?

- Én megyek. –mondtam azonnal.

- Szólok a srácoknak, meg az apukájának. Megyünk utánatok. –mondta Tabi.

- Rendben. –beszálltam a kocsiba és sietősen indultunk el a kórházba. Útközben infúzióra kötötték Jiyongot, elállították a vérzését.

Bent őt valami terembe vitték, én pedig leültem a folyosón és még mindig a könnyeimmel küszködtem. Annyira megrémisztett a helyzet. Nem sokkal később megjelentek a fiúk.

- Hol van Jiyong? –kérdezte TaeYang.

- Bevitték és nem tudom mi van vele. –eddig bírtam, így újra sírni kezdtem.

- Jól van, minden rendben lesz. –húzott magához Tabi.

- Kitehette ezt? Vagy miért? –mormogtam a mellkasába.

- Nem tudom, de kiderítjük. –válaszolta Seungri. Leültünk és vártunk még egy órát. Megérkezett az apukája is közben, akinek megpróbálták elmondani a dolgokat. Én képtelen voltam normálisan beszélni.

Hamarosan kijött egy orvos, mi pedig azonnal felpattantunk.

- Hogy van Jiyong? –kérdeztem.

- Sok vért vesztett, de már jobban. Eltört a bordája, több helyen megzúzódott és egy kisebb agyrázkódása is volt. Nem tudjuk mennyire emlékszik a dolgokra. Hamarosan felébred. Van közeli hozzátartozója? –nézett végig rajtunk.

- Az édesapja vagyok. –lépett elő Mr. Kwon félénken.

- Bemehet hozzá. –ment el az orvos. Az apuka megfogta a kezemet és húzni kezdett magával. Értetlenül néztem rá. –Úgyis téged szeretne látni most a legjobban. –magyarázta kedvesen, majd ketten mentünk be először. Ott feküdt Ji, csövek lógtak ki belőle, majd kinyitotta a szemét…