36. rész

Emily szemszöge

            Halkan nyelte el könnyeit, de voltak, amik a felszínre törtek. Szorosan húzott magához, mintha attól félne, hogy elveszít.

- Ji, mi a baj? –simogattam a hátát.

- Nem tudom. Csak ez most nekem nem megy. Hosszú évekig nem láttam, azt sem tudtam él-e, erre most itt van. Nem tudom örüljek-e neki vagy utáljam? –nézett rám könnyes szemeivel.

- Tudom, hogy nehéz, de ő szeret téged. És tudom, hogy te is szereted őt. Nem kell azonnal közel engedned magadhoz, csak adj neki egy esélyt, hogy közelíthessen feléd. Közelebb kerüljön hozzád. Neked is jobb lesz majd.

- Köszönöm, hogy itt vagy. –ölelt meg ismét.

- Ez természetes Jiyong. Nagyon szeretlek. –fontam át kezeimet a derekán.

- Én is téged. –mormogta a nyakamba.

Ezután Ji a saját lakására ment. Én is jobbnak láttam, ha most egyedül leszünk, mert az elmúlt napokat együtt töltöttük. Bár én nem bántam, de kell egy kis szünet is.

Mondtam neki, hogy ne jöjjön délután edzeni, most maradjon otthon vagy menjen el az apukájához. Én találkoztam a srácokkal és estig nyomtuk az új elemeket. Napról napra egyre jobbak leszünk. Lesz esélyünk a győzelemre.

Másnap nem hallottam semmit Jiyong felől. Próbáltam hívni, de ki volt kapcsolva a telefonja. Tabiék sem tudtak róla semmit. Gondolom magányra vágyott a történtek után, ezért nem is zargattam a lakásán, bár aggódtam érte.

- Mikor lesz a verseny pontos napja? –kérdezte KwngHee.

- Egy hónap és két hét. –mondtam, mikor már csak mi maradtunk.

- Szóval addig profinak kell lennünk. Hiába vagytok rosszban, de el kell ismerni, hogy ők a legjobbak. –húzta el a száját.

- Mi is azok leszünk. Ki kéne találni valami nagyon jót és akkor minden rendben lesz.

- Tudom, hogy még Európában kitaláltunk egy nagyon jó trükköt, amit senki nem szokott csinálni, de nem jut eszembe. –gondolkozott el.

- Ha beugrana, szóljál! –mosolyogtam, majd felálltam egy nagy sóhaj kíséretében.

- Baj van? –kérdezte.

- Nem csak egész nap nem láttam Jit és nem is hallottam felőle semmit. Aggódok, de nem akarom zavarni.

- Biztosan jól van, csak most elvonul. Hallottam, hogy ő sokszor csinál ilyet.

- De legalább annyit mondhatna, hogy él még vagy jól van. Elhiszem, hogy szüksége van egyedüllétre és meg is értem, de aggódom.

- Nyugodj meg, biztosan jól van. –tette vállamra a kezét, majd mindketten elmentünk. Felballagtam a lakásomba és beálltam a meleg zuhany alá. Fáradt voltam és csak pihenni akartam. Ezután bebújtam az ágyamba, de mielőtt elaludtam volna, írtam egy SMS-et Jiyongank, hogy mi van vele.

Reggel későn keltem. A délelőtt kezdődött most a próba, ami délutánig tartott. Mindenki ott volt, kivéve Jiyongot. Már nem bírtam másra gondolni csak arra, hogy baja esett. Két napja nem hallottam semmit felőle. Nem válaszol az üzeneteimre, nem hív fel, nem jön el. Senki nem tud semmit róla. Próbáltam odafigyelni a trükkökre, meg a tanításra, de nem ment.

- Szerintem mára fejezzük be és menjünk ebédelni valahova! –ajánlotta fel Seungri az ötletet, amibe mindenki beleegyezett kivéve engem.

- Menjetek csak, én maradok. –hátráltam. Nem volt kedvem úgy szórakozni, hogy Jiyong ki tudja hol van.

- Emily, ne csináld! –szólaltak fel a többiek.

- Menjetek előre, majd megyünk utánatok. –mondta Tabi. El is indultak, így csak ketten maradtunk. Sóhajtva ültem le a pálya szélére, ő pedig megállt velem szemben.

- Tudom, mi bánt. –szólalt meg halkan.

- Lehet, hogy most azt hiszitek, túlreagálom, de érzem, hogy gond van. –néztem szemeibe.

- Tudom, én is rosszat sejtek. –mondta komolyan.

- Hol lehet? Vagy miért nem reagál a hívásunkra? –kérdeztem kétségbeesetten.

- Nem tudom. Ha bármi van, szólni fogok.

- Rendben, köszi. –mosolyodtam el.

- Nyugi, minden rendben lesz. –húzott magához és ölelt meg. Nem tartott sokáig, csak egy baráti ölelés volt, de nagyon jól esett.

- Jobb, ha megyünk és neked is jönnöd kell! Nem ülhetsz itt, mert akkor még jobban megemészt az ideg.

- Jó. –egyeztem bele, majd elindultunk lassan, közben pedig jól elbeszélgettünk.

- Amúgy, hogy vagytok Minahval? –tettem fel a kérdést.

- Nagyon jól. Nem gondoltam, hogy ez lesz belőle, de tényleg megszerettem.

- Ez, de jó, gratulálok. –mosolyogtam.

- Köszönjük, ez jól esik. Tudod, olyan jó, ha megtalálod azt az embert, akire mindig számíthatsz és melletted van. –mondta elmerengve.

- Nekem ilyen Jiyong. Annyira szeretem és ezért is aggódok érte. –szomorodtam el.

- Tudod mit? Holnap utána nézünk, jó?

- Rendben. –egyeztem bele azonnal. Kicsit megnyugodtam, így boldogabban tudtam csatlakozni a többiekhez. Egy part menti kis étterembe mentünk. Szinte egész délután ott voltunk, de nagyon jól éreztük magunkat. Nevettünk, ettünk, ittunk, jobban összeszokott a csapat. Már sötét volt, mikor elindultunk.

- Ideje menni. Akkor holnap találkozunk. –mondtam, majd elindultam, de valaki utánam szólt.

- Várj! Hazakísérlek. –szólt utánam Top és már mellettem is termett.

- Erre nincs szükség. Menj csak, találkozz Minahval. –mosolyogtam kedvesen.

- Ma a testvérével van, így szabad vagyok. És nem szeretném, ha sötétben egyedül mennél haza, így elkísérlek. –magyarázta.

- Akkor megköszönöm. –indultunk el lassan.

- Mi van a te szüleiddel? Sokat nem hallottam még róluk. –kérdezte.

- Elváltak. Anya egyedül nevelt, de nem tetszik neki, hogy deszkázok. Szerinte ezek az emberek csavargók és semmire kellők. A befolyásos barátainak próbál meg bemutatni egy olyan személyben, aki nem én vagyok. Nem foglalkozik velem és szinte utáljuk egymást.

- Ennyire rossz? –döbbent le.

- Nagyon. Ő rángatott el Európába a verseny előtt, csak ott hagytam. Aztán megfenyegetett, hogyha nem megyek vissza, elveszítem, de nem érdekelt.

- Biztosan jobb lesz. –bíztatott, de ezen a téren nem érdekelt semmi. Lassan megérkeztünk egy olyan részhez, ami nem igen volt közkedvelt. Sosem szoktam erre hazajönni, de most mégis ide jutottunk. Sötét volt és elhagyatott. Kis utcák, de gyorsan át lehetett menni rajtuk.

- Nem szeretem ezt a helyet. –mondtam halkan.

- Nyugi, itt vagyok. –játszotta a hőst, ami megnevetett. Már majdnem kiértünk, mikor halk hangokat hallottunk meg. Megtorpantunk és csak figyeltünk.

- Mi lehet ez? –kérdeztem, mire megrázta a fejét. Egyre jobban hallottuk a hangokat, így lassan elindultunk a zaj irányába. Az egyik kis utcába néztünk be, mikor megláttunk egy kupacot a földön, ami egy ember volt. Közelebb mentünk, de a vér is megfagyott bennem.

- Jiyong!