43. rész

Emily szemszöge

Sokkal jobbat aludtam Jiyong karjaiban. Férfias, bódító illatát szippantottam magamba, kezemet az ő kezére tettem, ami a derekamat ölelte át. Fejét nyakamba fúrta.

Reggel a világosságra keltem. Javában délelőtt lehetett már. Mocorogni kezdtem, de ekkor egy halk nyögés csapta meg a fülemet, mire azonnal megmerevedtem.

- Jó reggelt édesem. –suttogta Ji a fülembe.

- Te nyögtél? –kérdeztem mosolyogva, miközben ránéztem.

- Tudod, eléggé vágyom rád és mikor megmozdult a feneked pont az ágyékomnak dörzsölődött. –magyarázta aranyosan.

- Telhetetlen vagy. –nevettem rajta, majd nyomtam egy édes reggeli csókot ajkaira. Kicsit feszültnek éreztem, mert bár visszacsókolt, de nem úgy, ahogyan szokott.

- Ji, baj van? –váltam el tőle.

- Miből gondolod?

- Csak érzem, de válaszolj! –néztem rá komolyan.

- Emily el kell mondanom valamit. –kezdett bele, ami kicsit megijesztett.

- Ugye semmi komoly? –estem kétségbe.

- Nem, dehogy –simogatta a hajamat- De tegnap megtudtam, ki támadott meg.

- Mi? És ezt eddig miért nem mondtad? –akadtam ki.

- Tegnap nem akartalak ezzel terhelni, ne haragudj. –nézett rám könyörgő szemekkel.

- Nem haragszom. És ki tette? –akadozott a hangom.

- SeungJo. –bökte ki.

- Az a srác, aki régóta az ellenséged? De miért tette?

- Mert mindig féltékeny volt rám. És… -sütötte le a szemét.

- Jiyong mondd már! –sürgettem.

- Én lefeküdtem a húgával. –nézett sajnálkozóan a szemembe.

- Le-lefeküdtél? Mikor? –húzódtam el egy kicsit.

- Mikor elhagytál. Egy ideig magamba zuhantam, de aztán a fiúk elvittek bulizni. Egy csaj rám mászott, én pedig felejteni akartam, ezért felhoztam magammal. Aztán derült ki, hogy ki is volt az, de nem jelentett semmit. Esküszöm. –darálta.

- Elhiszem, csak meglepődtem. –ültem fel.

- Ne haragudj kicsim. –ölelt át szorosan.

- Nem haragszom, legalább megtudtuk. Felejtsük el ezt az egészet, jó? –néztem rá.

- Rendben. Most már csak mi vagyunk, meg az új csapat.

- Jut is eszembe, nekünk hamarosan edzésünk van.

- Maradjunk még egy kicsit. –bújt a nyakamba és puszilgatni kezdte a bőrömet.

- Nem lehet Mr. Megjelenek az éjszaka közepén és bebújik mellém. –nevettem rajta.

- Jól van értettem. –kuncogott ő is.

Elkészültünk és el is indultunk. Mindenki ott volt már, így kezdhettünk is. Nagyon jól haladtunk, kisebb csiszolások maradtak. Ez az utolsó hét a versenyig.

Ezután haza mentünk. Ji is elment, hogy találkozzon az apukájával. Én felmentem a városba, hogy szétnézzek egy kicsit.

Éppen az egyik utcán sétálgattam, mikor egy ismerős jelent meg előttem. Megtorpantam és egy ideig csak néztük egymást.

- Jó téged látni. -szólalt meg kedvesen.

- Téged is. –bólintottam.

- Hogy vagy? Nagyon régen találkoztam veled. –jött közelebb.

- Jól, megvagyok. Jiyong felépült, így én is nyugodtabb vagyok. –meséltem.

- Ennek örülök.

- És te, hogy vagy? –kérdeztem kíváncsian.

- Jól, készülünk a versenyre. Bár unalmas az élet nélküled, nélkületek.

- Jelenleg mi is a versenyre készülünk, minden időnket együtt töltjük most az új csapattal.

- Új csapat? –szomorodott el.

- Igen. –hajtottam le a fejemet- Most mennem kell. Jó volt látni.

- Téged is. –mondta még mindig lehangolódva. Elindultam, de pár lépés után megtorpantam és visszafordultam.

- Hiányzik az igazi csapat, de leginkább te. –mondtam őszintén, majd tényleg eljöttem.

Jiyong szemszöge

Elmentem apához, beszélgettünk, majd délután eljöttem. Ahogy haza felé tartottam, megcsörrent a telefonom. Anya volt az.

- Szia. –vettem fel.

- Jiyong, remélem nem zavarlak.

- Nem, dehogyis.

- Csak meg szerettem volna kérdezni, hogy holnap este jó-e nektek? Megejthetnénk azt a vacsorát, persze csak akkor, ha akarjátok.

- Nekem jó, de megkérdezem Emilyt és majd szólok.

- Rendben. További szép napot neked. –mondta kedvesen.

- Neked is, szia. –tettem le.

Kezdtem úgy érezni magamat, mintha tényleg az anyámmal beszéltem volna. Persze az volt, de még nem engedtem magamhoz teljesen közel.

Talán ez a vacsora segíteni fog. Úgy még jobb lesz, ha Emily is velem lesz. Egyből tárcsázni is kezdtem szerelmem számát.

- Szia édes. –hallottam meg csilingelő hangját.

- Kicsim, most beszéltem anyával és szeretné, ha holnap elmennénk hozzá vacsorára. Mit szólsz? –kérdeztem kíváncsian.

- Benne vagyok. Olyan jó, hogy kezdtek kijönni. Persze, örömmel.

- Köszönöm édes. Holnap találkozunk.

- Rendben Ji, szeretlek.

- Én is téged.

Imádtam ezt a lányt. Bearanyozta a napomat, felvidított és minden helyzetben mellettem volt. Még mindig nem értem, hogy kaphattam meg egy ilyen csodát, de élvezem.

Soha nem fogom elengedni, vele fogom leélni az életemet.

Egy nap telt el. Otthon készülődtem az estére. Felvettem egy farmert, meg egy inget, majd már indultam is Emilyhez. Csöngettem és pár pillanat múlva nyílt is az ajtó. Tátott szájjal néztem végig rajta. Nem volt kiöltözve, de gyönyörű volt. Egy nagyon szűk világos farmer volt rajta, ami tökéletesen kiemelte gyönyörű lábait. Egy egyszerű trikó, ami felé egy szintén világosabb blézert vett fel.

- Gyönyörű vagy. –mosolyodtam el.

- Köszönöm. Szerinted anyukád, hogy fog viselkedni? –jött közelebb.

- Nem tudom, de szerintem nem lesz semmi gond. Most nagyon hajt, hogy kibéküljünk.

- Akkor induljunk is. –fogta meg a kezemet.

Az én kocsimmal mentünk, majd lassan felmentünk a megfelelő emeletre. Mielőtt megnyomtam volna a csengőt, szerelmemre pillantottam, majd ujjam a kis gombra vezetett.