32. rész

Jiyong szemszöge

            Gyűlöletet láttam Sam szemeiben. Idegesen küldött el. Tudtam, hogy ezt nem lehet helyrehozni, elvesztettem ezt a családot.

- Sam –kezdtem bele, de nem tudtam befejezni.

- Ne mondj semmit! Nem érdekel semmi. Te rámásztál Emilyre, most pedig takarodj el!

Szomorúan néztem a többiekre, majd indulni akartam, de a szerelmem megragadta a kezemet.

- Jiyong nem megy sehova! –jelentette ki határozottan.

- Miért nem veszed észre, hogy csak kihasznál téged? –kérdezte tőle Sam.

- Mert nem használ ki. És te miért nem veszed észre, hogy szeretjük egymást? –akadt ki.

- Emily, hagyd! –suttogtam neki. Nem akartam, hogy emiatt vesszenek össze, bár ezzel elkéstem.

- Nem hagyom. –nézett rám- Sam igazságtalan vagy. Nem értem miért csak Jiyongot hibáztatod, mikor én ugyanúgy érintett vagyok. Ha ő megy, én is.

- Emily, ne csináld! –néztem rá.

- Neked ez a családod. Elmennél azzal, aki átvert téged? –ordította a főnök.

- Nem. Azzal mennék el, akit szeretek. –mondta és már el is indult. Lefagyva álltam. Elhagyta a családját, a csapatot miattam? Nagyon jól esett, hogy mellettem volt, de nem akartam, hogy ez történjen.

- Ugye tudod, hogy ezt nagyon megbánod? –sziszegte az arcomba Sam.

- Igaza van Emilyenk. És verj meg nyugodtan. De egyet tudnod kell, én szeretem őt és jó lenne, ha nem csak a saját fejed után mennél. Nem veszed észre, hogy ezzel elvesztetted őt? Nem vagy képes felfogni, hogy komolyan gondoljuk ezt az egészet. Vess csak magadra. Meglátjuk mi lesz a végén. –vetettem oda és elmentem a szerelmem után.

Hirtelen nem találtam, de észrevettem, hogy a parton van az egyik sziklánál. Meredten bámulja a tengert. Közelebb mentem hozzá és átöleltem hátulról.

- Ne haragudj szerelmem. –suttogtam a nyakába.

- Nem haragszok csak dühös vagyok. –mondta halkan.

- Tudom, de nem kellett volna ezt tenned. Miattam. –fordítottam szembe magammal.

- Nem csak miattad tettem. Miattunk. Ji én tényleg szeretlek és ha ő ennyire önző, akkor nem érdekel. Elegem van, hogy megmondja mit tegyek. Vak és ezzel elveszített engem.

- Én is szeretlek téged, mindennél jobban. -fontam át kezeimet a derekán. Szorosan öleltük egymást a homokban. Éreztem, hogy vizes lesz a pólóm. Sírt. Nem akartam fájdalmat okozni neki. Simogatni kezdtem a hátát, míg halkan szipogott a mellkasomon.

- Menjünk haza. –kezdtem el húzni. Nem messze volt az ő lakása, ezért odavittem. Leültettem az ágyra, mellé bújtam és magamhoz húztam.

- Emily én úgy sajnálom, hogy így alakult. Nem akartam ezt. Az én hibám, nem kellett volna letámadnom téged akkor. –ismertem be.

- Ji, ez hülyeség. Nem a te a hibád, mert én is ugyanúgy akartam. És lehet most egy kicsit rosszul esik ez az egész, de nem a bánat miatt sírtam, hanem mert csalódtam. Csalódtam benne. Azt hittem ismer és hogy azt akarja boldog legyek. De ha ő nem látja, hogy mennyire jó veled akkor nem érdekel.

- Szeretlek. –mondtam. Annyira jól esett, hogy ki áll mellettem. Mellettünk.

- Én is téged Jiyong. –csókolt meg. Lágy, szenvedélyes csókot váltottunk. Ezután még órákig feküdtünk az ágyban és csak összebújva pihentünk. Nem szóltunk semmit, most nem volt erre szükségünk.

Kicsit el is aludtunk és délután keltünk fel. Csináltunk valami ebédféleséget, majd úgy döntöttünk elmegyünk sétálni. Kezét az enyémbe temettem és így hagytuk magunk mögött az utcákat. Leültünk egy csendesebb helyen a park belsejében.

- Ugye nem vagy szomorú? –kérdezte hirtelen.

- Tessék? –néztem rá értetlenül.

- Nem akarom, hogy szomorúak legyünk emiatt. El fog múlni csak most nehéz. De olyan halott a hangulat és ez nem tetszik. –fejtette ki aranyosan.

- Nem vagyok szomorú, csak zavar, hogy miattam vagy rosszban vele.

- Hányszor mondjam még el, hogy nem miattad van? És Ji, hidd el, hogy engem nem zavar. Tudom, hogy meg fog békélni csak idő kell.

- Jól van kicsim. –csókoltam meg. Olyan jól esik, hogy velem van. Kiáll mellettem és nem hagy magamra. Ezelőtt nem igen volt ilyesmiben részem.

Édes nyelvcsatánkat négy jó barátom zavarta meg. Szétváltunk és kérdőn néztünk rájuk.

- Kiléptünk a csapatból. –mondta Taeyang.

- Mit csináltatok? –álltunk fel egyszerre ledöbbenve.

- Szerintetek maradunk, ha ti nem vagytok ott? –mosolyodott el Seungri.

- Srácok, ezt nem kellett volna csinálnotok. –kezdtem bele.

- Figyeljetek, Sam igazságtalan volt és nagyon dühös. Nem tetszett, ahogyan veletek bánt, mert önző. A két legjobb embert meg nem hagyjuk elmenni. –jött közelebb Tabi.

Mosolyogva öleltük meg őket.

- De most mi lesz? Hol fogunk edzeni? –kérdezte Daesung.

- Tényleg nincsen pályánk, sem csapat.

- Nekem van egy ötletem. –szólalt meg a szerelmem és húzni kezdett maga után. A többiek követtek minket. Elértünk a házához, de nem felmentünk, hanem a hátsó részhez.

Végül a saját pályáján kötöttünk ki, amiről csak én tudtam, hogy van.

- Lehet, hogy nem olyan nagy, mint az előző, de megteszi. –mondta, mikor bementünk.

- Ez a tied? –kérdezték lehalva.

- Igen. Eddig csak Ji tudott róla, meg most már ti.

- Tökéletes. –mondták egyszerre.

- Szóval akkor van ahol tudunk gyakorolni. De mihez kezdjünk? –ültünk le a pályára.

- Pár hónap múlva lesz egy nagy bajnokság. Csapatban kell versenyezni, egyéni számokkal és úgy döntik el melyik csapat a legjobb. Eddig mi mindig megnyertük, de most nevezhetnénk külön. –ajánlotta fel Emily.

- Ez jó ötlet csak éppen nincs csapat és ahhoz nagyon jónak kellene lennünk.

- De jók vagytok. A csapatot meg bízzátok rám. Van pár ismerősöm, akiről Samék nem tudnak. –mosolyodott el sejtelmesen Emily.

- Szerintem csináljuk meg. Figyeljetek itt van Emily, taníthat nekünk új dolgokat. Itt tudunk gyakorolni. Kell ennél több? –kérdeztem.

- Én támogatom. –egyezett bele mindenki, mint egy új csapat.

- Holnapra összeszedem az embereket. Gyertek ide délelőtt és kezdünk is.

Hirtelen változott meg a hangulat és lett jobb a kedvünk. Ez kellett már nekünk, hogy eltereljék a figyelmünket. Estefele mentünk fel mi ketten, a többiek meg haza.

- Olyan jó, hogy te itt vagy. –húztam magamhoz, mikor felértünk.

- Sosem mennék el. –csókolt meg, amit viszonoztam.

Nekitoltam az egyik falnak és így simultam hozzá, ahogyan csak tudtam. Keze a felsőmhöz tévedt és levette azt. Innen tudtam, hogy mit akar, aminek egyáltalán nem voltam ellene.

Én is levettem róla az apró felsőt és hátán, oldalán kalandoztak el kezeim.

- Ji, kívánlak. –lihegte a számba.

- Én is téged. –emeltem fel, hogy az ölemben legyen. Visszanyomtam a falhoz és most már hevesebben, tüzesebben estünk egymásnak.