34. rész

Jiyong szemszöge

            A világosságra keltem fel. Nem bírtam kinyitni szemeimet, ezért inkább a kezemmel próbálkoztam. Mikor megéreztem valami selymeset és puhát, már felnéztem.

Szemeim elé tárult Emily csodálatos háta. Feje oldalra volt fordítva és így aludt még mélyen. Olyan gyönyörű volt, ahogyan pőre bőre tárult szemem elé. Hasán feküdt és mivel nem volt rajtunk ruha és a takaró lentebb volt csúszva róla, így egész háta szabad volt. Végig simítottam a gerince mentén, mire megmozdult a feje, majd tovább aludt. Megmosolyogtam, annyira édes volt. Felkönyököltem és így néztem végig rajta. Lábai kilógtak a takaró alól, annyira szép volt. Cirógatni kezdtem a nyakát, majd egyre lentebb. Pár perc múlva mocorogni kezdett és nyöszörögni. Lassan emelte fel a fejét, de nem látott.

- Jó reggelt szerelmem. –szólaltam meg mögüle mosolyogva. Lassan rám nézett, majd sóhajtott egyet. Hátára fordult, felhúzta a takarót, hogy eltakarja melleit.

- Neked is. –mosolygott angyalian.

- Hogy aludtál? –simogattam az arcát és a haját.

- Remekül. Mert veled aludhattam. –bújt közelebb a mellkasomba.

- Én is meg tudnám szokni ezt. Szívesen kelnék melletted minden reggel.

- Lassan mennünk kéne. A srácok hamarosan itt lesznek és előtte még el kell mennem a titkos csapatért. –mosolygott sejtelmesen.

- Tényleg, kikre gondoltál? –kérdeztem kíváncsian.

- Majd megtudod. –adott egy csókot ajkaimra.

- Igen? Visszakapod ezt még. –öleltem át a derekét és rántottam magam alá. Hangosan nevetett fel, míg csikizni kezdtem. Olyan jó volt hallani vidám hangját. Hirtelen nyomtam nyelvemet a szájába és álltunk le egy kicsit. Átölelte a nyakamat és szorosan húzott magára.

- Szeretlek. –mondta közel a számhoz.

- Én is téged.

Ezután felkeltünk, ettünk valamit, majd én a mi kis pályánkra mentünk, Emily pedig el a titkos csapatáért. Ötletem sem volt, hogy kik lehetnek azok.

Emily szemszöge

Olyan jó volt így ébredni. Legszívesebben mindig vele keltem volna. Délelőtt elindultam a csapatért. Már tegnap írtam nekik, hogy találkozzunk a parti kávézóban.

Ott is volt mindenki, akikre számítottam.

- Emily, úristen de régen láttalak! –kiáltották hangosan, mikor megláttam őket.

- Annyira hiányoztatok. –öleltük meg egymást. Hat régi ismerősömmel találkoztam. A vezetőjük KwangHee, régi jó barátom.

- Szóval össze akarsz hozni egy új csapatot? –kérdezték kíváncsian.

- Igen. Ez most nem Samekről szól, történt egy kis galiba, így most külön vagyunk.

- Vagyunk?

- Összejöttem valakivel. Ő és a csapata van most. Szeretném, ha csatlakoznátok hozzánk. Indulnánk a nagy versenyen, mint egy csapat.

- Nekem nagyon tetszik az ötlet. Csináljuk. –egyeztek bele boldogan.

- Gyertek, megmutatom a pályát és a csapat másik felét. –indultam el, ők pedig követni kezdtek.

El is indultunk és pár perc múlva megérkeztünk a mi kis pályánkra. Mire odaértünk már mindenki ott volt. A fiúk és ha jól tudom Tabi barátnője.

- Srácok, szeretném bemutatni nektek a csapatot. Régóta ismerem őket, nagyon tudnak. –mutattam be őket. Mindenkinek tetszettek, köszöntötték egymást.

- Szóval Emily, mi a terv? –nézett rám KwangHee.

- Van pár hónapunk a versenyig. Addig új elemeket tanulunk meg, amik egyediek. Benevezünk és megnyerjük. –mondtam egyszerűen.

- Mi lesz, ha Sam megtudja? –kérdezte az egyik tag.

- Nem érdekel. Ő akarta ezt, viselje el.

- Akkor hajrá. Kezdhetnénk azokkal, amiket Európában tanultunk.

- Tanítsátok meg a srácokat azokra, azután ők tanítanak titeket az itteni dolgokra. –mondtam mosolyogva. El is mentek, hogy tanuljanak. Hirtelen két kar kígyózott át a derekamon. Megéreztem Ji fejét a nyakamba fúródni.

- Tetszenek. Ügyes vagy. –nyomott egy csókot a nyakhajlatomba.

- Ő lenne a barátod? –kérdezte KwangHee.

- Igen. Jiyong, ő KwangHee a csapat vezetője. KwangHee, ő Jiyong a barátom és a fiúk vezére. –mutattam be egymásnak őket. Kezet fogtak, majd beszélgettünk még egy ideig.

Szinte egész nap együtt voltunk, egy csomó új dolgot tanultunk egymástól. Valamikor délután mentek el, mi pedig Jiyonggal felmentünk hozzám.

- Fárasztó nap volt. –dőltem hanyatt az ágyamon, majd Ji is lefeküdt mellém egy nagy sóhaj kíséretében- Mi a baj? –kérdeztem, mikor ránéztem.

- Semmi, csak hosszú volt ez az egész. –mondta egy halvány mosollyal.

- Ugye tudod, hogy nekem nem tudsz hazudni? Mi a baj édes?

- Van egy dolog, amit nagyon régóta el akarok mondani, de nem merek. –kezdett bele.

- Ji, mindent elmondunk egymásnak. Mondd el nyugodtan.

- De ez nekem is nehéz. Nem tudom, hogy álljak ehhez a dologhoz és nem tudom, mit gondoljak.

- Ezért mondd el és segítek. –simogattam a mellkasát.

- De ez nagyon nehéz. –sóhajtott fájdalmasan.

- Jiyong, én azért vagyok, hogy segítsek az ilyenekben. Hogy megkönnyítsem a nehézségeket és együtt oldjuk meg az ilyeneket.

- Tudom kicsim és szükségem van valakire, aki mellettem áll. És ez te vagy, de nem szeretek erről beszélni.

- Ji, mondd el! –kértem határozottan.

- Mikor elmentél, utána nem sokkal meglátogatott valaki. Egy személy, akiről nem beszéltem neked és igazából senkinek.

- Kicsoda? –kérdeztem kíváncsian.

- Az anyám. –mondta ki nehezen. Tágra nyílt szemekkel néztem rá.

- Mi? És mi történt? Itt van Koreában?

- Beszélgettünk, de elküldtem. Haragszok rá, mert ennyi év után nem tűnhet csak úgy fel.

- Megértem édes, de ő az anyukád. –könyököltem fel és hajoltam közelebb arcához.

- Igen, de akkor is. Amúgy itt van. De nem kerestem meg azóta.

- Akkor tedd meg! Tudod hol lakik?

- Megadta a címét, ha esetleg beszélni szeretnék vele.

- Akkor mire vársz? Menj el!

- Ez nem ilyen egyszerű. Nem láttam kiskorom óta. Nem tudom, hogy reagáljak rá vagy mit mondjak.

- De ezt sosem fogod megtudni, ha nem mész el.

- Ezért szeretném, ha elkísérnél.

- Én? –döbbentem le.

- Igen. Szükségem van rád, hogy ott legyél velem. Egyedül nem tudnám megcsinálni. Kérlek, gyere el velem anyukámhoz!