39. rész

Emily szemszöge

            Nem akartam zavarni, ezért jöttem el a kórházból. Úgyis van mit megbeszélniük, most töltsenek el egy kis időt kettesben.

Közben nagyon érdekelt volna, hogy ki tette ezt Jiyonggal. Nem tudom miért, de csak egy ember jutott eszembe, ezért el is indultam egy bizonyos helyre, ahol szerencsémre ott volt az egész csapata és az az ember, aki nekem kellett.

- Emily, te mit keresel itt? –nézett rám meglepődve. Síri csend lett a helyen.

- Egy valami miatt jöttem, amit négyszemközt szeretnék megbeszélni. –mondtam határozottan.

- Mondd most! –tette keresztbe karjait.

- Őszintén válaszolj! Te támadtál rá Jiyongra? –kérdeztem keményen.

- Mi? Megtámadták Jiyongot? –esett le a keze és kérdezte ledöbbenve, de lágyan.

- Nem válaszoltál a kérdésemre.

- Nem. Kinézted volna belőlem, hogy képes lennék ilyenre?

- Nem tudom, csak te jutottál először eszembe.

- Sosem tennék ilyet és nem tudom ki tehette. Amúgy hogy van?

- Jobban, de ha eddig se érdekelt téged, akkor most miért? –kérdeztem kicsit gúnyosan.

- Mert hiányzol és zavar a múltban történtek dolgok. –válaszolta őszintén.

- Akkor kellett volna ezen gondolkodnod. –vágtam rá egy kicsit szomorúan, majd eljöttem onnan. Kedvtelenül indultam haza, több okból is. Egy, hogy nem tudtam meg ki tette ezt Jiyonggal, bár egy kicsit megnyugodtam, hogy nem Sam áll emögött.

Kettő, hogy találkoztam vele és ez felkavart. Ő a bátyám és hiányzik nekem, nagyon. Nem akartam, hogy ez történjen velünk, mi egy család vagyunk.

Mikor becsuktam az ajtómat, megcsörrent a telefonom. Előkotortam a zsebemből a zenélő készüléket, majd megnyomtam a zöld gombot.

- Háló? –szóltam bele halkan.

- Kicsim, én vagyok az. –hallottam meg Ji boldog hangját- Mi a baj? Olyan szomorú vagy.

- Semmi, történt valami?

- Csak annyi, hogy holnap hazamehetek. Nem tudnál bejönni reggel?

- Dehogynem, persze, ott leszek.

- Rendben, már nagyon várlak. Álmodj szépeket édesem. Szeretlek.

- Én is téged Jiyong, nagyon-nagyon.

Ezzel letettük a telefont. Letusoltam, majd egyből aludni mentem, hogy holnapra felfrissüljek.

Jiyong szemszöge

Reggel a nővérek keltettek, akik megcsinálták a szokásos vizsgálatokat. Elmondták, hogy minden rendben van, csak vigyáznom kell magamra, míg teljesen felépülök.

Nem sokkal később jelent meg az ajtóban egy olyan ember, akire egyáltalán nem számítottam.

- Szia Jiyong. –köszönt egy halovány mosollyal.

- Szia. Te mit keresel itt?

- Hallottam rólad, ezért gondoltam megnézlek. Hogy érzed magad? Vagy van valami súlyosabb bajod? –jött közelebb.

- Nem. Pár bordám eltört, néhány zúzódás, de semmi komolyabb.

- Sajnálom.

- Nincs mit sajnálnod. Nem te tehetsz róla.

- Tudom, tényleg nem emlékszel kivert meg? –kérdezte kíváncsian, de ekkor kinyílt az ajtó.

- Sam? Te mit csinálsz itt? –lepődött meg a szerelmem.

- Csak benéztem. –állt fel.

- Semmi nem történt, tényleg csak bejött. –mondtam, míg leült mellém Emily.

- Én megyek is. Akkor további jobbulást Jiyong. –kezdett el hátrálni.

- Olyan jó, hogy itt vagy. Végre hazamehetek. –húztam magamhoz egy csókra. Édesen forrtak ajkaink. Fél szemmel láttam, hogy Sam minket néz, de nem érdekelt. Jól megvagyunk, szeretjük egymást, végre felfoghatná. Mire elváltunk csak ketten maradtunk.

- Akkor szeretnél még itt feküdni vagy menjünk haza? –tette fel a kérdést.

- Menjünk haza. –bólogattam, mire segített összeszedni a cuccaimat, majd felöltözni. Szinte minden mozdulat fájt, de már sokkal jobb volt.

Elindultunk, de Emily lakására mentünk. Letette a cuccaimat, majd leültetett a kanapéra.

- Miért is jöttünk ide? –kérdeztem.

- Mert, amíg nem leszel teljesen jól, itt laksz. Nem érdekel semmi más! –jelentette ki.

- Nem akarok a nyakadon lógni.

- Ji, ezt most nem gondolod komolyan. Szerinted hagynám, hogy egyedül legyél?

- Annyira szeretlek. –húztam magamhoz, hogy egy kicsit együtt legyünk. Percekig ültünk összebújva, majd ő emelte fel a fejét.

- Mit kérdezett Sam? –nézett rám nagy szemeivel.

- Semmi különöset. Érdeklődött a hogy létemről, meg megkérdezte emlékszem-e a támadómra. –válaszoltam nyugodtan.

- Nem akarom ezt erőltetni, de már én is kérdezni akartam. Azért nem tettem meg, mert nem akarom, hogy felzaklasd magadat.

- Ugyan kicsim, kérdezz nyugodtan. Amúgy nem ugrik be. –gondolkodtam el.

- Semmi baj, ki fogjuk deríteni.

- Sam tőled tudta meg, hogy mi történt? –kérdeztem rá.

- Igen. Beszéltem vele, mert azt hittem ő csinálta, de kiderült, hogy nem. Ne haragudj, csak nagyon meg akartam tudni

- Nem haragszok, csak meglepődtem. Biztos nem ő volt. Lehet, hogy rosszban vagyunk, de nem tenne ilyet. Miattad sem.

- Tudom, csak elragadott a düh. De mindegy, ne beszéljünk ilyenekről.

- Igaz is. Olyan régen voltunk együtt. –hajoltam közelebb ajkaihoz, de elhúzódott.

- Ji, most jöttél ki a kórházból, alig tudsz mozogni. Nem fogunk szeretkezni.

- Nincs semmi bajom és vágyom rád. –nyafogtam.

- Akkor sem. Bepótolunk mindent, csak gyógyulj meg. –adott egy nyelves puszit.

A nap további része nyugisan telt. Délután edzettek, én pedig néztem őket a padról. Nagyon ügyesek voltak, jó esélyeink lesznek a versenyen.

Ezután felmentünk, csináltunk vacsorát, majd Emily elment lezuhanyozni. Ezután jöttem én, de nem igen sikeredett, ezért kiszóltam.

- Emily! Segítenél? –kiáltottam ki, mire megjelent az ajtóban.

- Persze. –jött oda mosolyogva. Lassan lehúzta rólam a pólómat, ami nagyon fájt, mivel a kezemet nem tudtam felemelni.

- És még te akartál szexelni. –kuncogott rajtam.

- Jól van. –durciztam be, mire megpuszilta az arcomat. Levette a nadrágomat, majd segített bemászni a kádba. Miután sikeresen megfürödtem, vagyis megfürdetett, felöltöztetett és lefektetett a hálóba.

- Ne haragudj, hogy ennyire a terhedre vagyok.

- Jiyong, ne hülyéskedj. Ez egyáltalán nem teher. –bújt be mellém.

- Szeretlek szerelmem. –csókoltam meg.

- Én is, de most aludjunk. –csukta le szemeit. Néztem egy kicsit csodás arcát, majd engem is elragadott az álommanó, vele együtt.