5. rész

Jiyong szemszöge

            Lefagyva álltam meg a deszkámmal. Egy fiatal, gazdag srác ment oda hozzá. A fiú megölelte, de Emily ellökte magától. Nem értettem a helyzetet.

Beszélgetni kezdtek, de nem hallottam semmit. Azért csak figyeltem őket távolról. Barátja lenne? Vagy ki ez srác? Annyira meg akartam tudni, hogy mi van, de nem lehetett.

Kis idő múlva, hirtelen Emily elindult. Azonnal utána eredtem. A gyerek is elment, így nyugodtan követhettem. Nem ment valami gyorsan, így könnyedén utolérhettem.

- Szia Emily. –köszöntem neki a háta mögül.

Emily szemszöge

Egy nem kívánatos emberrel volt találkozóm. Egyedül mentem oda, mert nem akartam, hogy bárki is tudjon róla. Ahogy odaértem, megölelt, de ellöktem magamtól.

- Miért csinálod ezt? Nem ölelhetem meg a barátnőmet? –kérdezte ártatlanul.

- Nem vagyok a barátnőd. –mondtam határozottan.

- Ohh dehogy nem.

- Az egy dolog, hogy anyukáink ezt akarják, de én nem. Eljátszom előttük, de máshol nem.

- Nem te döntesz kicsikém. A barátnőm vagy és együtt leszünk. –sziszegte.

- Álmodozz csak. –hagytam ott.

Nem bírtam tovább hallgatni ezt a selyemhernyót. Hogy lehet egy ilyen alakot elviselni? Azt várhatja, hogy én a barátnője legyek. Belemerültem a gondolataimba.

- Szia Emily. –zökkentett ki egy ismerős hang. Megálltam a deszkámmal és félve néztem hátra. És igen. Az az ember állt ott, akit egyáltalán nem akartam látni.

- Jiyong? Te meg mit keresel itt? –kérdeztem zavartan.

- Ezt én is kérdezhetném. Miért vagy egyedül? Általában együtt szoktatok hazamenni.

- Egyedül akartam lenni. –tértem ki.

- Értem. –nézett rám ferdén. Vajon látott DongWookkal?

- Most mennem kell. Akkor holnap az órán találkozunk. Szia. –hagytam ott gyorsan.

Jiyong szemszöge

Idegesen hagyott ott. Tudtam, hogy titkol valami, amit ki fogok deríteni.

Másnap reggel hamarabb ott voltam, mint ő. Lassan gördült be. Egy tört fehér sort és egy ejtett vállú felső volt rajta. Haja oldalra lefonva. Az agyamat eldobom, komolyan.

- Szia! –köszöntem neki vidáman.

- Szia, mindjárt kezdünk. –ment el mellettem kedvtelenül. Értetlenül néztem utána. Mi baja lehet velem? Rosszat mondtam, megbántottam? Zavarta, hogy ott voltam tegnap?

- Akkor kezdjünk. –zökkentett ki- Miket szeretnél tudni?

- Nem tudom. Kezdjük el valahol és majd folytatjuk. –mondtam unottan.

- Akkor nézzük meg az olliet. Tudod, hogy kell csinálni?

- Persze. –mondtam kicsit durván, amit észre is vett.

- Most meg mi bajod van? Próbálnék segíteni neked, erre itt bunkózol. –osztott ki.

- Én bunkózok? Tudod, te vagy az, aki napok óta nem szólsz hozzám, mintha csináltam volna valamit. Pedig nem emlékszem semmi ilyenre. –akadtam ki.

- Igazad van, ne haragudj. –huppant le a padra. Csendben leültem mellé és vártam- Mostanában sok olyan dolog történik, amit egyáltalán nem akarok. És feszült voltam. Ne haragudj, ha megbántottalak, nem akartam. –mondta őszintén és nézett a szemembe.

- Semmi gond. Mik azok a gondok? –kérdeztem rá.

- Nem szeretném elmondani. De kezdjünk. –állt fel mosolyogva. Végre láthattam azt a gyönyörű mosolyát.

- Igenis tanár néni. –mondtam viccesen. Sokkal jobb lett a hangulat.

- Akkor, ha tudod az olliet, nézzük meg a 180-as olliet.

- Na olyat még nem csináltam. –vakartam meg a tarkómat és húztam a számat.

- Azért vagyunk, hogy megtanuld. Gyere! –állt mellém- Akkor, ha megvan a kezdő pozíció, kezdjük is. Minél hátrább teszed a lábad annál magasabbra tudsz ugrani, de annál nehezebb is. Persze mindenkinél máshogy van. Lehet neked könnyebb lesz. –magyarázott édesen. Ahogyan ott állt előttem és mutogatta a mozdulatokat, az olyan izgató volt. A szemem a testének minden szegletét bejárta, nem is hallottam, hogy mit mondott.

- Ji, figyelsz te rám? –lökte meg a vállamat.

- Igen, persze, ne haragudj. –ráztam meg a fejemet, hogy elhessegessem a piszkos gondolataimat.

Emily szemszöge

Miután elmagyaráztam neki a dolgokat, a gyakorlat következett.

- Akkor csináld! –veregettem meg a vállát.

Felvette a kezdő pozíciót, majd elindult. Úgy csinálta, ahogyan mondtam, de az ugrásból rosszul érkezett és esett egyet.

- Mondtam, hogy tedd hátrább a lábadat. –guggoltam le mellé kuncogva.

- Legközelebb megfogadom a tanácsodat. –ült fel fájdalmas arccal.

- Gyere, próbáld meg még egyszer. –nyújtottam a kezemet, amit el is fogadott. Még egyszer neki ment és sokkal jobban csinálta. Sokszor megcsinálta még a mozdulatot, és nagyon jól ment neki a végére. Az utolsó próbálkozásnál tökéletesen csinálta meg.

- Ez az! Sikerült! –pattantam fel boldogan. Hatalmas vigyor jelent meg az arcán és megölelt nevetve. Egy kis idő után engedett csak el, de nem húzódott el teljesen.

- Köszönöm. –mondta a szemembe nézve. Tekintete ajkaimra tévedt, majd vissza rám.

Gyorsan eltávolodtam tőle és igazgatni kezdtem a ruhámat.

- Holnap folytatjuk, mára elég volt ennyi. –mondtam zavartan.

- Rendben. –nevetett ő is.

Nem sokkal később elindultunk vissza. Kora délután volt, nagyon szép idő. Az utca teli emberekkel, sütött a nap. Szerettem ilyenkor a városban lenni, mert annyira színes volt. Az a sok stílus, a hangok, olyan változatos.

- Nincs kedved fagyizni? –kérdezte hirtelen Jiyong.

- De, mehetünk. –mondtam egy kis gondolkozás után.

Elsétáltunk a legközelebbi fagyizóig, majd lementünk a partra. Leültünk a földre és így beszélgettünk tovább.

- Holnapra mit tervezel? –kérdezte kíváncsian.

- Még nem tudom, majd elválik.

- Kérdezhetek valamit? –szólalt meg félve.

- Persze. –rántottam meg a vállamat.

- Ne haragudj meg érte, csak kíváncsi vagyok, meg érdekel is….

- Jiyong, ki vele. –kuncogtam.

- Ki volt az a fiú, akivel tegnap beszélgettél?